Amikor az ember adaptációt készít, nem feltétlenül baj, ha a kályhától indul el a sztori felépítésével, hiszen a mozira nemcsak a könyv/képregény rajongói fognak beülni, hanem jó eséllyel a laikusok is.

Ezzel az alkotóknak számolniuk kellett volna.

A történet in medias res kezdődik, ezért én, aki még a könyv létezéséről sem tudtam,

A sorozat első 15 percében annyi fogalom, név, információ hangzott el, hogy szükségem volt a Google segítségére ahhoz, hogy össze tudjam rakni a történetet.

Leigh Bardugo írónő Shadow and Bone című regényéből Eric Heisserer készített nyolcrészes sorozatot.

A történet a fiktív Ravkában játszódik, amelyet különös módon egy nagy, sötét, fekete árny választ ketté, amit a sorozatban csak Zónaként emlegetnek. Problémás hely, hiszen a sötétségen kívül számos egyéb veszély leselkedik az emberre, ezért átkelni rajta nem szerencsés. Megkerülni sem a legegyszerűbb, hiszen könnyen az ellenség területére tévedhet az ember.

A Zóna komoly politikai feszültséget is okoz, hiszen míg Nyugat-Ravka folyamatosan fejlődik, addig a keleti fele elmarad. Ezen próbál a cár némiképp változtatni, hiszen ő a szegényebbik részén ragadt.

Az uralkodó háborúba kezdett, hadserege két részből áll. A történet szempontjából a második hadsereg a lényeges, ugyanis azt grishák alkotják.

A grishák mágikus erővel bíró boszorkányok, vezetőjük pedig a rettenthetetlen Fekete Tábornok.

A két fél konfliktusát egyedül egy dolog oldaná fel, ha találnának egy fényhajlítót, aki varázserejével eltünteti a fekete felhőt, viszont fényhajlítók is – eddigi ismereteik szerint – csak a legendákban élnek.

A főszereplők egy részével komoly problémáim voltak.

Alina és Mal karaktere szürke és lapos. Hol a karakterfejlődésük, motivációjuk?

Úgy éreztem, Alina csak csapong. Elvileg ő lenne a protagonista, mégsem éreztem annak, mert azon túl, hogy együtt legyen Mallal, a legjobb barátjával, nincs semmilyen célja, sem motivációja.

Kiderült róla, hogy grisha, ezzel száznyolcvan fokos fordulatot vett az élete, a politika középpontjába került. Mindenki tőle várja a Zóna felszámolását, mégsem érez, gondol semmit.

A Mallal való kapcsolatuk sem tisztázott. Flashbackekből ugyan kiderül, hogy gyerekkori barátok, együtt voltak az árvaházban, de a sorozatból nem derül ki egyértelműen, hogy ők tulajdonképpen barátok vagy szerelmesek. Néha úgy néznek egymásra, mintha menten felfalnák egymást, holott elvileg csak barátok.

A sorozat legizgalmasabb karakterei, akikre sikerrel felfűzhették volna a sztorit, a varjak és a Fekete Tábornok.

A varjak Nyugat-Ravkából érkeztek keletre, azzal a szándékkal, hogy az újonnan felfedezett napidézőt elrabolják, és felmarkoljanak érte egy csomó pénzt.

Persze aztán szembesülnek vele, hogy Alina nemcsak megjátssza, hogy grisha, és ellenségből hamar a lány csatlósaivá válnak.

Nem beszélve arról, hogy a varjak személyisége is külön-külön nagyon szépen kidolgozott. A legizgalmasabb, legkomplexebb karakterei a sorozatnak. Viccesek, van motivációjuk, konfliktusokban gazdagok, ami egy sorozatban egyáltalán nem elhanyagolható, mert tulajdonképpen emiatt nézed.

Ők vittél el a show-t.

Kirigan tábornok – vagy Fekete Táborok, esetleg Sötét Úr – karakterében számos, az alkotók által kiaknázatlan lehetőség van. Kirigan egy sötét, könyörtelen, pszichopata pasas, akit az hajt, hogy a Zónát egész Ravkára kiterjessze, ehhez igyekszik Alinát felhasználni.

Nincs kibontva a Sötét Úr karaktere, holott ő az antagonista. Ott motoszkál a néző fejében egy csomó kérdés: ki ez az ember? Miért visel állandóan feketét? Ezek a kérdések megválaszolatlanul maradnak, holott van háttérsztorija, kiállása a csávónak.

Attól, hogy antagonista, vannak értékei, gondolatai, eszméi, amelyeket képvisel. Ha megtaláljuk a karakter legérzékenyebb pontját, és elkezdjük befolyásolni dramaturgiailag, csodálatos dolgoknak lehetnénk tanúi.

Amiről a sorozatoknál fontos még beszélni, az az idő.

Az Árnyék és csont 8x45 perces. Nem tagadom, egy ültő helyemben megnéztem mind a nyolc részt, ugyanakkor azt is megvallom, hogy nyomkodtam közben a telefonomat.

Hogyan működhetett volna mégis?

Az utóbbi időkben az alkotók hanyagolják a kétórás nagyjátékfilmeket, holott az Árnyék és csont minden gond nélkül elfért volna egy nagyjátékfilmnyi időben. Sőt, talán így olyan részeket sem hagytak volna kidolgozatlanul, amelyek dramaturgiailag irtó fontosak lettek volna (például: pontosan kik is azok a grishák, és mi ellen folyik a háború).

De ha a trend nem engedi a nagyjátékfilmet, a BBC-s Sherlockhoz hasonlóan 3x90 percben is nagyon prímán kivitelezhető lett volna.

A megannyi hibáját némiképp ellensúlyozza, hogy a sorozat Magyarországon készült, és számos ismert helyszínt felvonultat.

Nem beszélve arról, hogy a 15 milliárdos büdzséből 12 milliárdot egy az egyben nálunk költött el a gyártó.

A gyenge CGI-t a csodálatos látvány és a jelmez ellensúlyozza. A ruhák orosz–ázsiai beütése elképesztően egyedi, és ezer közül is felismerhető.

Az Árnyék és csont szereplőgárdájában Ben Barneson és Zoë Wanamakeren kívül ismeretlen színészeket hoztak be, kifejezetten azért, mert egy új, a Trónok harcáéhoz hasonló világot akartak létrehozni, ami némiképp sikerült is.

Összességében elmondható, hogy van a történetben fantázia, de még rengeteg melót kellene az alkotóknak belefeccölniük ahhoz, hogy a Trónok harcával egy szinten tudjuk emlegetni.