Manapság, a kétezres évek harmadik évtizedében az emberek egyre gyakrabban vonják kérdőre a nagy európai politikusokat: hogy nem látták előre a legutóbbi migrációs hullám következményét? Hogy történhetett az, hogy az aktuális gazdasági érdek felülírta az évszázadok óta formálódó európai, keresztény kultúra hagyományainak őrzését és ápolását? Miért érezheti magát kisebbségben például egy német, egy francia és egy angol saját hazájában? Mi vezetett a jelenlegi helyzethez kialakulásához?

Az egyik elképzelés szerint az őshonos európai népesség azért fogyatkozott meg ennyire, mert nem volt képes saját magát reprodukálni. Tény, hogy a 2010-es évek közepén a természetes szaporulat Európában rekord alacsony szintre csökkent, a 60 év felettiek aránya pedig az összeurópai népességen belül 24 százalékra emelkedett. Tehát ennek a teóriának annyiban lehet igaza, hogy valóban nem születtek gyerekek, az időseket pedig egyre hosszabb ideig kellett eltartani. Öröm az ürömben, hogy akik annak idején épp ennek az elméletnek voltak a hívei, azok támadták az olyan országokat, amelyek megpróbálták a demográfiai csökkenést megállítani, illetve visszafordítani. Az épp regnáló kormányzatok próbálkozásaik révén óriási támadási felületeket teremtettek, az ellenzéki pártok pedig ezt kihasználva igyekeztek saját malmukra hajtani a vizet és megbuktatni a hatalmon lévőket.

Végül, de nem utolsó sorban – akik ezt a nézetet vallották – szentül hittek abban, hogy a migrációs hullámmal megakadályozható az európai népesség csökkenése, és az nem mellesleg kedvező hatást gyakorol az egyes államok gazdaságaira is. Hogy teóriájukat alátámasszák, gyakran hasonlították a 2014-15-ben megindult bevándorlást az 1960-as németországi törökök, illetve az 1990-es évekbeli délszlávok beáramlásához. Gyakran hozzátették, hogy a korábbi hullámokkal betelepültek sikeresen integrálódtak, bejövetelüknek semmiféle negatív következménye nem lett. Takarózásból pedig mindig megemlítették, hogy a 2014-15-ös hullám statisztikailag semmiben nem különbözött az azt megelőzőktől, csak az "aktuális politikai hangulat", azaz a leegyszerűsítő rasszizmus – arab egyenlő muzulmán, az egyenlő terrorizmus – kultiválta problémává.

A másik elképzelés szerint Európa gondjai ennél jóval diverzifikáltabbak. Bár a teória hívei hasonlóan vélekedtek arról, hogy az elöregedés az egyik legnagyobb probléma a kontinens számára, mégis kiemelték, hogy a különböző migrációs hullámokban érkező bevándorlók integrálódásának hiánya, és az őshonos európaiaknál jóval nagyobb népszaporulatuk indította el Európát a lejtőn. Ezeket az adatokat azonban egyesek valamiért nem tették közkinccsé, nem tartották jelentős problémának a közbeszédbe való beemelésüket, vagy csak egyszerűen nem tartották politikailag korrektnek a téma napirenden tartását. A gondot pedig csak fokozta, hogy az uniós munkaerőpiac kinyílása révén a kelet-közép-európai fiatalok egyre gyakrabban vállaltak munkát Nyugat-Európában, migráns és migráns között nehéz lett volna fenntartani a különbségtételt.

A professzor szerint az akkori német kancellár, Angela Merkel 2015 nyár végétől hangoztatott gondolatai különböző politikai fórumokon – "Németország valamennyi szíriai menekültet befogad", "Mindenki számára védelmet nyújtunk, aki háborúból menekül hozzánk." – szerepet játszhattak abban, hogy az addig nem tapasztalt bevándorlás milyen méretű láncreakciót váltott ki. A kancellár a "nyitott kapuk politikájával" hatalmas port kavart a német belpolitikában, és igencsak felszította a társadalomban a bevándorló-ellenességet. Merkelt a migráns-válság második évében már nemcsak saját hazájában, hanem külföldről is kritizálták:

– idézte a professzor az amerikai New York Times cikkét, majd hozzátette, a ma is tapasztalható problémák kialakulásáért a szíriai válság, illetve annak megoldatlansága is felelős volt.

– emlékeztetett a történelemre Fuchs.

A francia belpolitika szinte izzott, hiszen a bevándorlás és a terror nagyon felkorbácsolta a kedélyeket a lakosság körében. Az egykori ellenzéki francia politikus és exelnök, Nicolas Sárközy azt hangoztatta, hogy a két probléma között nincs kapcsolat és a szíriai konfliktusra célozván kijelentette:

Az akkori elnök, Francois Hollande szerint is fontos lett volna az európai együttműködés megvalósítása, de elődjétől eltérően, és a már említett első teóriához beleilleszkedve úgy fogalmazott:

Pedig Hollande már akkor is tudta, hogy rendkívül sokba kerül országa számára a korábbi diaszpórák és az akkor érkezett bevándorlók integrálása.

Az egykori angol és magyar miniszterelnök, David Cameron és Orbán Viktor már a 2010-es évektől azért küzdöttek, hogy az európai álom ne a föderalista, "egyre szorosabb" frázis legyen, hanem egy olyan vízió, amely szerint:

Bár 2016-ban úgy tűnt, hogy a brit kormányfő érdekei – az úgynevezett négypontos csomag végrehajtása, és a jóléti támogatások rendszerének reformja révén szubvencionálja a problémák térnyerését – nem fognak megegyezni magyar kollégájának célkitűzéseivel, ma mégis azt mondhatjuk, hogy Nagy-Britannia mellett Magyarország az az állam, ahol a 2015-2016-ban végbement változások valamilyen szinten enyhíteni tudták a migrációs-válság okozta károkat.

Dr. Johannis Fuchs előadásának végén kitért a jelenlegi helyzet értékelésére is. Véleménye szerint az Európai Unió léte még ma is a csodával ér fel, és a történelem fintora, hogy a 15 évvel ezelőtti problémák ugyanúgy fennállnak a kontinensen, mint ma. A professzor úgy gondolja, hogy Cameron és Orbán közösen egy olyan tengelyt alkottak, amelynek célja már akkor is az erős Európa megteremtése volt. Manapság azonban hiányoznak az ilyen formátumú politikusok, akik mernek tenni a változásért, amely igazodik a társadalmi igényekhez és nem szolgálja az elit érdekeit. A majd két évtizede született előrejelzések nem igazán tükrözik a jelenlegi valóságot, de annyi bizonyos, hogy ahogy 15 éve, úgy ma sem tud helyt állni a multikulturalizmus, a politikai korrektség fátyla; és az igazán fontos dolgok, mint a biztonság, a keresztény európai kultúra és a család pedig egyre inkább előtérbe helyeződnek. Igaz, csak a nemzetállami jellegét hangsúlyozó országokban.

– NÉPvándorlási Mesék #5

– NÉPvándorlási Mesék #4

– NÉPvándorlási Mesék #3

– NÉPvándorlási Mesék #2

– NÉPvándorlási Mesék #1