A történet szerint a nem is olyan távoli jövőben járunk. A cselekmény rögtön az események közepébe vág: 10 év telt el azóta, hogy idegen űrhajók érkeztek a Földre és a bennük érkező lények átvették az uralmat az emberek felett. Az ország vezetői harc nélkül behódoltak az idegeneknek, akik cserébe nem irtják ki, csak kihasználják az embereket. A békés együttélésért cserébe az emberek kiszolgálják őket, segítenek nekik a Föld ásványkincseinek kinyerésében.

A hatalomátvétel óta a társadalom két nagy csoportra oszlott, az olló a szegények és a gazdagok között a történelemben még soha nem látott módon nyílt ki. Azonban vannak, akik nem törődnek bele a helyzetbe, és a hosszú évek alatt kidolgozott hálózaton keresztül merényletet terveznek a Föld elfoglalói ellen.

Elmélkedjünk csak picit a film üzenetén. Ki az az épeszű ember, adófizető állampolgár, aki nélkülözni szeretne csak azért, mert a vezetői úgy döntöttek, hogy meghajolnak egy idegen civilizáció előtt, hogy cserébe ők, az elit a lehető legmagasabb életszínvonalon élhessenek, és mindeközben totálisan semmibe vegyék a közemberek akaratát? Mindemellett pedig a rendszer teljes mértékben kiszolgálója lesz a „telepeseknek”, a rendőrség védi őket, és a saját embertársaikat büntetik meg, ha azok fellépnek az idegenek ellen. Jól tudjuk ugyanis, hogy az ember bármire képes a pénzért, de ugyanígy bármire képes a függetlenségért is.  

A mai világban, a migrációs válság kellős közepén mi is lenne jobb téma annál, mint hogy az egyszerű, dolgozó embernek van a legtöbb joga eldönteni azt, hogy kivel és hogyan szeretne együtt élni. Az Elrabolt világ éppen ezt mutatja be egy sci-fi formájába öntve. A Chicago külvárosában élő emberek mindennapjait a bosszú és a függetlenség reménye tartja csak életben: a falakra az egykor fellázadt, majd hősi halált halt merénylők képei vannak felfestve. Gyűlölik az idegeneket, akik betörtek az országukba, és gyűlölik azt, hogy most nekik kell eltartani őket, hiszen a vezetőik teljes mértékben behódoltak, ezzel pedig teljes körű kiszolgálást ígértek nekik.

Itt tartunk tehát: van egy szinte tökéletes üzenet, ám a film mégis a felejthető sci-fik közé került, sőt annak is a mélyére, hiszen a rendezés pocsék, a történet kusza, színészi alakítások érdektelenek, mi, nézők pedig csak kapkodjuk a fejünket kicsit több mint másfél órán keresztül. Igazán kár érte. Szerencse, hogy a film végkifejlete végül is eleget tesz a várakozásoknak, ám a „csavar” nem üt akkorát, mint azt elvárnánk tőle.

Sajnos ez a film is a totális kiszámíthatóság csapdájába esett, nincs meg az a fűszer, amitől teljesnek mondhatnánk a filmet: nem tudjuk, mikor melyik szereplőre kell koncentráljunk, a merénylet tervének előkészítése és végrehajtása „egymásra dobott” vágóképekből áll össze, a feszültség végig jelen van ugyan, de nem lehet érezni az események súlyát.

Sajnos, bármennyire is örültem a témának, és annak, hogy végre készült mozifilm egy, a nemzeti önrendelkezést elraboló idegen hatalomról, mégis el kell könyvelni, hogy az Elrabolt világ nem lett több egy már sokszor látott tömegfilmtől. Újabb sablonos, klisékkel teli utópia.