A Római Birodalom a hunokat mindig is civilizálatlan és pusztító barbárokként ábrázolta, ami a mai napig uralja a hunokról a történelem emlékezetében élő képet. Azonban a hun temetők leletei egy egészen más történelmi valóságról tanúskodnak. A Susanne Hakenbeck, brit régész vezetésével a magyarországi hun kori lelőhelyek csontmaradványain elvégzett izotópos összehasonlító elemzések kutatási eredményei szerint a hunok egyáltalán nem voltak barbárok. A csontleletek alapján a Pannóniát elfoglaló hunok hatására még javult is a korábbi provincia lakóinak az étrendje. Sőt, a kutatás adatai szerint számos korábbi római alattvaló még át is térhetett a vonzónak talált hun életformára, aminek a több hús fogyasztása mellett valószínűleg az egyének szintjén biztosított több szabadság is az oka lehetett.

A hunok történelme általánosságban véve még ma is a történettudomány egyik jelentős fehér foltjának, tehát nagyrészt feltáratlan területének számít. A hunoknak még az Attila uralkodása által fémjelzett európai fénykoráról is csak kevés ismerettel rendelkezik a történettudomány, ráadásul ezeknek az alapjául ráadásul csak az eurázsiai birodalmat létrehozó hun nép, illetve népszövetség ellenségei által írt, elfogult feljegyzések szolgálnak.

Nincsenek pontos és részletes történelmi adatok a hunok nyelvéről, vallásáról, az államszervezetük alsóbb szintjeinek működéséről. A nomád hunokat, akiknek birodalma Nyugat-Európa egy részére, illetve egész Kelet-Európára, a Kaukázusra és Közép-Ázsiára is kiterjedt, az ellenfélnek számító rómaiak mégis kizárólag alig emberekként, az egész világra katasztrofális csapást hozó, vad és kegyetlen, civilizálatlan, csak pusztítani tudó barbár törzsként írták le a korabeli történeti feljegyzéseikben.

A brit régészek most a magyarországi hun kori temetők csontleleteit a régészet legmodernebb tudományos módszertani eszközei közé tartozó izotóp vizsgálatnak vetették alá. A kutatás  számos meglepetésnek számító eredményre vezetett egy, az eddigitől teljesen különböző,  a valósághoz közelebb álló képet megrajzolva a Kárpát-medencét birodalmuk központjának megtevő hunokról.

A kutatás arra az összefoglaló következtetésre jutott, hogy – szemben a súlyosan elfogult korabeli római források állításaival - az V. századi hun birodalom nem csak erős hadsereggel és központi közigazgatással rendelkezett, de a korábbi római termelést folytató és működő gazdasággal is. A hunok egyáltalán nem öltek halomra minden helyi lakost az általuk elfoglalt területeken.

Az angol régész ennek a kutatásnak az eddig elkészült eredményét „Pásztorkodás mezőgazdasági környezetben - A hunok jelenlétének Pannónia népességére gyakorolt hatásának izotópos vizsgálata” címmel tette közzé a PlosOne tudományos oldalon. A magyarországi hun leletek vizsgálatára épülő brit kutatócsoport munkájáról egyébként a magyar közvélemény már korábban is megismerhetett egyes EurekAlert.org-on publikált részleteket.

Az V. századi emberek csontjainak és fogainak vegyi elemzésével Hackenbeck és kollégái pontosan meg tudták határozni az egyes emberek életmódját, táplálkozási szokásait. A kutatás arra a nem várt eredményre vezetett, miszerint a korabeli római leírásokkal ellentétben egyáltalán nem ölték halomra a hunok a korábbi római Pannónia provincia lakóit.

A kutatás öt magyarországi hun kori temető leletegyütteseinek csontjain elvégzett izotópos vizsgálata alapján történt meg. A csontokban a különféle élelmiszerekre jellemző izotópok felhalmozódásának megmérésével nagy pontossággal megállapítható, hogy milyen ételekből, milyen mennyiséget fogyasztottak Pannónia hun kori lakosai. 

A terület új urai, a hunok és a régebb óta ott élő helyi lakosok Attila hun uralkodó birodalmában közösen is nagyrészt a korábbi, jól megszokott mezőgazdasági termékek előállítását folytatták, úgy, ahogy azt a római időkben tették.

A minták alapján ugyanakkor általánosságban elmondható, hogy a római uralom idejéhez képest megnőtt a hun uralom idején a fogyasztásban és a gazdálkodásban is, a kifejezetten a hunokhoz köthető nomád állattartásból származó hús és tejtermelés, valamint jelentősen megnőtt a halfogyasztás is. Ezek mellett pedig a mezőgazdasági termények között a köles termesztésének és fogyasztásának az aránya is megnőtt ami egyértelműen a hunokhoz köthető.

A The Washington Post a nyugati világ történelemtudatában a hunokra eddig vonatkozó, sztereotíp és általánosító jellegű barbár jellemzés cáfolataként több elemét is idézi a Susanne Hakenbeck által elvégzett kutatás eredményeinek.

Így például a hunok magas civilizációs szintjének igazolásaként kerül megemlítésre a lap által az, hogy a hunok vezetői, elit rétegeiben rendkívül elterjedt volt a hosszúkás fejformát eredményező mesterséges koponyatorzítás, amelynek spirituális és divat jellege is volt egyaránt. A hunok a koponyatorzítástól függetlenül, gyógyító célú koponyabeavatkozásokat is elvégeztek, mégpedig az orvostudományi mérce szerint is igen magas szinten.

(Érdekes módon a hunok és a honfoglaló magyarok civilizációs tulajdonságai közötti hasonlóságok körébe tartozik a koponya sérülések magas szintű orvosi tudás alapján történő gyógyítási gyakorlata, valamint az emberi koponyán spirituális okból elvégzett beavatkozások alkalmazása is. A magyar vezetői, uralkodói réteg körében például a trepanáció, azaz a koponya egy kis darabjának feltehetően spirituális célú eltávolítására még a kereszténység felvétele után két évszázaddal is van példa az Árpád-házban.)

A hunok magas szintű civilizációjának további bizonyítékaként az amerikai lap részletesen idézi azokat a kutatási eredményeket is, amelyekre Susanne Hakenbeck a magyarországi hun temetkezési helyek csontleleteinek az összehasonlító jellegű izotópos, azaz kémiai és vegyi elemzésével jutott.

Az angol sajtó érdeklődését is felkeltette a magyarországi hun régészeti leletek izotópos vizsgálata. A kutatási eredményről a Daily Mail például „A hogyan történt az amikor a római gazdálkodók elhagyták varázslatos modern Birodalmukat a kúp fejű hunok egyszerű életmódjáért” címmel számolt be.

A lap megszólaltatta az izotópos vizsgálatot elvégző brit kutatócsoport vezetőjét, Susanne Hakenbecket, aki többek között arról is beszélt, hogy a kutatás eredménye alapján az feltételezhető, hogy a hajdani Pannóniában a hun uralom idejében élő, korábbi római provinciai lakosság egy része a korábbi tisztán növénytermesztésre szorítkozó mezőgazdasági életformáját felcserélte a nomád állattenyésztő életformára, mivel a hunok életformáját vonzóbbnak találta a római jellegűnél.

Ugyanakkor a leletek elemzése alapján az is elmondható, hogy a korábban főként nomád, állattenyésztő életmódot élő hunok között pedig voltak olyanok, akik Pannóniában letelepedve jelentős részben növelték a mezőgazdasági növénytermesztésben való részvételüket.

A cambridge-i régész szerint az eltérő római és hun termelési kultúráknak a kölcsönös átvételéről tanúskodó bizonyítékok alapján elmondható, hogy a korabeli római történeti forrásokkal ellentétben a valóságban nem volt feloldhatatlan civilizációs ellentét a hun és a római birodalom lakói között.

Hakenbeck a lapnak nyilatkozva azt hangsúlyozta, hogy a hunok máig élő negatív barbár és civilizáció nélküli népként való megítélése a történelemben az alapvetően arra vezethető vissza, hogy rossz volt a korabeli sajtójuk. Ennek pedig alapvetően az a katonai erejük által elért nagymértékű területszerzésük volt ami a Római birodalom végső összeroppanásához vezetett. Ilyen körülmények között az végképp nem nyerte el a korabeli római történetírók tetszését, hogy a korábbi római alattvalók gond nélkül megtalálták a helyüket a hunok birodalmában, sőt közülük többen még át is tértek a hódítók életformájára.

Általánosságban véve külön értéket jelent az, hogy a hunok magas szintű saját civilizációja létének elismeréséhez szolgáltat érveket egy a nyugati világhoz tartozó régészeti intézetnek a kutatása. Sok történettudós felfogása szerint a hunok valódi történelmi jelentőségével kapcsolatosan több, mint egy évezreden át nem lehetett még csak valódi kérdést sem felvetni, mert a Nyugat önmagát a Római Birodalom civilizációjának örökösének tarja, ami kizárta a Római Birodalom bukásához nagyban hozzájáruló és a belső ázsiai hagyományokat Európába elhozó Hun Birodalom civilizációként való elismerését. 

A The Washington Post hunokkal kapcsolatos cikke figyelemre méltó érdekességnek számít, mivel az angolszász világban, illetve különösen az Egyesült Államokban a hunokkal és Attila hun uralkodóval szemben az ellenszenv mind a történelemoktatásban mind pedig a szépirodalomban mélyen gyökeredzik.

Az angolszász kultúrkörben Attila és a hunok a barbár és kegyetlen pusztítás szinonimájának számítanak. A hunok iránti (igaztalan) történelmi megvetés volt a kiinduló alapja aztán annak, hogy az I. világháború idején főként az amerikai, angol és kanadai háborús propagandában a megvetés jeleként Németország és a német nép általánosan használt szinonimájává vált a hun megnevezés.

Ezt a tényt is figyelembe véve különösen értékes, a Cambridge-i régészek magyarországi hun leleteket feldolgozó kutatása, és annak eredménye, mert az szinte felér a hunok történelmi szerepének a rehabilitációjával.

Ugyanakkor több magyar szempontból is különösen fontos ez a legutóbbi, hunokra vonatkozó kutatás. Az egyik ilyen szempont az, hogy ez a kutatás is közelebb vihet a hunok és a magyarság között a magyar történelmi hagyomány szerint meglevő kapcsolat mibenlétére.

Egy másik szempont pedig az, a tény, hogy önmagában véve, az ha Magyarország, mint egy fontos kutatás helyszíneként kerül említésre világszerte, az megalapoz számos újabb, az országgal kapcsolatos érdeklődésnek.

A történészek mellett a turisták figyelmét is folyamatosan megragadja az a tény, hogy a hunok birodalmának központja Magyarországon volt és, hogy Attila feltételezett sírja is valahol a Duna és a Tisza között található. A History Chanel például 2016 novemberben sugárzott Magyarországról szóló epizódjának középpontjába az Attila hun király sírja helyszínének megkeresését állította.  

Az egy nagyon örvendetes dolog, hogy a hunok történelmi szerepéről alkotott kép az angol régészek pannóniai izotópos vizsgálatával közelebb került a valósághoz, ugyanakkor azonban még számos fontos vonatkozása vagy tévesen ismert a hunok történelmének vagy pedig teljesen ismeretlen a történettudományos közvélemény előtt.

A nem a mai fősodratú történettudományi felfogás követőinek számító történészek szerint méltatlanul elhallgatta eddig az utókor a hunok és birodalmuk szerepének fontosságát az európai feudalizmus valamint azon kora középkori európai államok létrehozásában, amelyek az alapját adták a későbbi nemzeteknek és a mai Európának is. A történészek szerint nem csak a hunok elől menekülő germán törzsek római birodalomba menekülésének okairól érdemes ebben a vonatkozásban beszélni, hanem, arról is: milyen valós hatást gyakorolt Európa történelmére az, hogy a középkori Európai államok alapítóinak többsége vagy állandó tagja volt, vagy megfordult Attila hun király udvarában.