Az ételre, sőt az egyes fogások minőségére a jog világában is célszerű odafigyelni, hiszen a Legfelsőbb Bíróság egyik 1988-as döntése is felhívta arra figyelmet, hogy a vacsora a célját tekintve egy egységes szolgáltatás, amely nem bontható fel egyes fogásokra…A perbeli ügyben – az alperes szerint – különösen a malacsült színvonala botrányos és ehetetlen volt.

Ahelyett, hogy a fenti étvágygerjesztőnek aligha mondható – ugyanakkor jogászember részéről történő felvezetésként alighanem elfogadható – okfejtést folytatnám, a könnyed gondolatmenetet egy közhelyszerű megállapítással kezdeném. Mai rohanó világunkban az étkezések minősége alapvetően megváltozott. A minőségi helyett a mennyiségi fogyasztás előtérbe kerülésével nem csupán evési szokásaink, de életminőségünk is negatív irányba változott. Egyre aktuálisabbá válik a mondás: az vagy amit megeszel.

A polgári, keresztény értékek háttérbe szorulásával kezdenek eltűnni a közös vasárnapi ebédek, hogy az asztali áldásról ne is beszéljünk.

Természetesen nem csupán az otthoni környezet, de többek között a társasági élet tapasztalatai, vagy éppen a hétköznapi szépirodalmi impulzusok, az olvasmány-élmények is formálják táplálkozási kultúránkat.

Számomra az egyik, ilyen jellegű impressziót keltő sorokat Fekete István, Tüskevár című művében találhatjuk. „A kés úgy szaladt a húsban, mint a puha vajban, és a csirkehús tegnap óta határozottan megjavult. Nem is emlékezett, mikor evett ilyen jó csirkehúst. Felette a nádkunyhó ősi szárnya, körülötte a berek sokféle illata, a levegőben jövő-menő titokzatos madarak, a kunyhó előtt régi tűzrakás hamuja, Matula tempósan, szinte művészi hozzáértéssel faragja le a csontról a húst, ugyanazon kezében tartva a combot is és a kenyeret”…Remélem a kedves olvasó szájában is összefutott a nyál, miközben egy olyan letűnt kor hősére is emlékezünk egyúttal, aki által a Kis-Balaton pákászainak is emléket állított az egyik legismertebb ifjúsági írófejedelmünk.

A másik meghatározó alapműnek, kevésbé irodalmi oldalát mint inkább filmes változatát említeném – az epizódot rendszeresen újra és újra megnézem, időnként mímelem, de mindig csodálom.

Krúdy Gyula Szindbádjának Huszárik Zoltán és Sára Sándor által megkomponált drámájában ugyanis a Vendelinnel történő beszélgetés jelenetének gasztronómiai szempontból sem lehet ellenállni. Maga az alapkönyv is tartalmaz élvezetes sorokat, így megtudhatjuk, hogy a „paradicsomleves, különösen olyankor, mikor csak annyi az íze, mint annak a csóknak, amelyet megszokásból váltanak férfiak és nők egymással, mielőtt elbúcsúznának, a paradicsomleves savanyúságával arra biztat, hogy még derültebb napok, izgalmasabb percek is következnek.”

Azonban a Latinovits Zoltán és Szénási Ernő által előadott párbeszédnek tűnő monológ-együttes legkevésbé sem elhanyagolható kiegészítőjeként a marhahúsleves velőscsonttal, utóbbinak pirítósra történő finom felvezetésével, majd bő habbal felkínált serrel történő leöntésével, műértő módjára történő elfogyasztása – nos, ezen esetben is feleslegesnek tűnik mindenfajta értelmetlen ellenállás a jogos csábításnak.

Ezek után nem is ajánlhatok mást, mint a filmrészlet egyik fontos mellékszereplőjének a receptjét.

Marhahúsleves velőscsonttal

Hozzávalók egy nagyobb családnak:

1,5 kg marhahús (rostélyos, nyaka, lábszár), 2 szép darab velőscsont, 1 nagy fej vöröshagyma – egészben, 1 fejfokhagyma, 5 nagy sárgarépa, 2 fehérrépa hosszú vékony szeletekre hasítva, 1 kisebb zeller, 1 karalábé, 1 kisebb fej kelkáposzta negyede, pár szem csiperke gomba, 1 csokor petrezselyem, 2-3 szál zellerzöld, 1 evőkanál egész feketebors, 1 zöldpaprika egészben, 1 paradicsom egészben, 1 mokkáskanál őrölt szerecsendió, egy leheletnyi kakukkfű, só ízlés szerint, házi cérnametélt.

Jó étvágyat!