Átlépni a román-magyar határon Erdélybe mindig egy érdekes érzés. Látni a korrózióban szenvedő nagy vascsöveket a frissen felújított utak mellett, amiket indokolatlanul sok körfogalom szabdal, nem kimondottan egy felemelő pillanathalmaz. Ugyanakkor már Nagyváradig belengi a Partiumot valami a magyarországitól eltérő érzés. És amíg ezen gondolkozunk, átbucskázunk a hazainál jobb minőségű főutat keresztező vasúti síneken és elszalad, ami már a nyelvünk hegyén volt. Ilyen tankcsapdákkal a román utakon folyton találkozik az ember. És ha nem a tavaly átadott elkerülőutat választjuk, akkor meglátjuk Nagyváradot, a maga lepusztított pompájában. A szecessziós épületekről, a palotákról rögtön beugrik Ady Körös-parti Párizsa, de továbbmegyünk Kolozsvár felé. Pedig Nagyvárad is megér egy misét – mindenki csak átszalad rajta.

1. Kolozsvárt valóban nem lehet egyetlen magyarországi várossal sem összehasonlítani, mivel nem egy tájegység, vagy egy megye központja. Hagyományosan Erdély fővárosa. Ezt mellesleg minden szegmensében érezni lehet, de legfőképp az emberekben. Ha román, ha magyar, ha más, kolozsvárinak lenni elég menő dolog. Kicsit, mint itthon kiülni az év első melegebb napján a Deákra fröccsözni egyet. Persze ennél azért többről van szó.

2. Kolozsvárra akkor kell menni, amikor épp KMDSZ napok vannak. Ez az éves nagy kumbayája a kolozsvári magyar diákoknak, akik olyan váratlan bulit csinálnak, hogy pesti szemmel el se hiszem. Így nyilván közelebb kell osonni a több ezer éneklő és bulizó emberhez. Halkan jegyzem meg, hogy magyar zenére igazán csak a külhonban tudnak, Illéstől, Fluor Tomiig boogizni. Úgy nyomják, mint az angol legénybúcsús arcok a Gozsduban bármelyik aktuális nemtudommire.

3. Gyerekkorom óta járok Erdélybe (ez ilyen családi szokás), de még mindig nem sikerült, mindenhova eljutni. Máramarossziget is a bakancslistámon van (bár az Partium), ahogy a Retyezát is, vagy épp Kalotaszeg, oda legalább most eljutottunk. Ha az ember Magyargyerőmonostor után Magyarvalkónak fordul, és félúton kiszáll felszaladni egy dombra olyan látvány fogadja, hogy összecsuklik…

Na, de a kolozsvári magyarságról. Tök jó, hogy a „Gheorghe Funar operett-rémuralma már a régmúlté” és, hogy ennek ellenére is közel annyian élnek a városban, mint Trianon idején, úgy 50.000-en. Bár ez ma a város lakosságának 20%-át se éri el, pedig akkor a 80%-ot is meghaladta. Ennek oka a görcsös románosítás, amivel a Csau-rendszer beköltöztette a regáti román lakosságot. A Magyar Színházon kívül is számos helyen maradt tanúja a magyar feliratoknak például érdemes a Szent Mihály-templom bejárata mellett az öntöttvas kerítést és környékét bebarangolni egészen a Mátyás szoborig. Nem beszélve Mátyás, vagy Bocskai szülőházáról. Ha a magyar kártyánkat esetleg az OTP automatájába dugdossuk és nem a Banca Naþionalãba, úgy minden furcsaság nélkül kiírja magyarul is az ügymenetet, de persze ez más bankok esetében nem feltétlenül így történik. Egy Európai Uniós országban „bunkóság lenne” bunkóságnak tartani, hogy magyarul megszólalni bunkóság, főleg, ha az EU mottója ez: „Egység a sokféleségben.” Azonban a helyi fiatalok épp ilyen esetekre alakították meg az Igen, Tessék! mozgalmat (https://igentessek.ro/), hogy az emberek az anyanyelvükön beszélhessenek a szülővárosukban is mindenféle gátlás nélkül és a románokat is érdekelté tegyék gazdaságilag. „Magyarország fokozatos összezuhanása” és az abból fakadó egzakt tudományhoz nem tudok hozzászólni, de bízom benne, hogy minél több magyar diák választja Kolozsvárt, bármi más helyett.

4. „Van szobor a farkas által szoptatott Romulusról és Remusról, és kicsit nevetséges az erőltetett franciáskodás, de a dákoromán kontinuitáselmélet egyéb megnyilvánulásaival turistaként nem találkozik az ember.” Túlzónak érzem az indulatokat, hiszen Emil Boc Kolozsvára egy mesefilmbe illő Amszterdam, ahhoz képest, ami kb. 15 évvel ezelőttig sújtotta a helyieket. Ráadásul a kukákat már nem a román nemzeti trikolór díszíti és a románszínű zászlócska rengetegeket is csak a külvárosokban (pl. Gyaluban) találjuk meg, amik azért még hirdetik a kommunista-nacionalista múltat. Szó mi szó a rendszerváltozás pogromjaihoz képest a változás szembe ötlő.

5. Pesten születtem és itt is élek, így valószínűleg, ha valaki lefikázná a városom… hát nem örülnék neki. Még akkor is, ha az Angyalföld. De! Kolozsvárra azt állítani, hogy „kihagyhatatlan, világrengető látnivalók nincsenek.” Egyszerűen helytelen elírás lehet csupán. Javaslom a román rokokóba hajló paneltelepek helyett egy baedekerrel végigjárni legalább a farkas utcától a Karolina- téri obelixig tartó távot, ha lehet nappal. Ha ezek után sem változik a vélemény, úgy az alábbi három várost javaslom:
Párizs, Párizs, Párizs. (Ezeken belül is az Eiffel-tornyot, azt mondják az szép.)

6. Ja, vannak szép parkok.

7. E ponton Bede mesterrel egyet kell értsek, mert a hírhedten prosztó magyarországi kiszolgálók – tisztelet a rengeteg kivételnek – Kolozsvárra, de egész Erdélyre egyáltalán nem jellemzőek. Sőt, ha az ember veszi a fáradságot és bejárja a festői vidék bármely kis csárdáját, a nagyija odaadását juttatja eszébe egy iskolai nyári szünetben. Kedvesek, segítőkészek és szerencsére minden előítélettől mentesek. Mint minden nagyobb városnak úgy Kolozsvárnak is kialakulóban van a saját junk food piaca. Például a gyrost, helyből átkeresztelték shaormára és olyan különlegességekkel is ellátják, mint petrezselyem, vagy kukorica, mellesleg ez a hamburgerre is igaz. A személyes kedvencem a fokhagymás majonéz, annyi keményítővel, hogy megáll benne az ujjam. És ezt mindenhez adják, minden mennyiségben. Nyilván, ha mindennap ezt enném, akkor világgá mennék, de pár napra azért üdítő a változatosság.

8. Hibátlan.

9.- Ha ki kell emeljek három jó helyet – ami amúgy tényleg nem könnyű –, akkor tuti a Bulgakovval kezdeném. Ez a hangulatos kávéház a helyi magyar fiatal értelmiség zarándokhelye, és még jól is főznek.
- Nem rég nyílt a főtéren a Rhédey-palota épületében a Rhédey Café, és ha átjutunk a felújítások miatt elhelyezett macskakő kupacokon, akkor mindenképpen kóstoljuk meg a libapástétomot, mert finom.
- A Carmangeria Moldovan pedig tényleg nagyon ott van.

10. Hibátlan.

11. Az „alkoholon túli dolgok” témájában nem vagyok jártas, de cserébe az elektronikus zenét se szeretem. A bulival kapcsolatban pedig ugyancsak visszacsatolnék a Bulgához, ahol hétvégén eléggé jó a hangulat.

12. Nem lényegesebben olcsóbb, az a hely Albánia. A Heineken és Heineken közt kb. 40 forint az eltérés. Konklúzió, Kolozsvár nagyon jön fel.

13. Fogalmazzunk inkább úgy, a Csau-rendszer okozta apokalipszis nyomai ma is erőteljesen látszanak, amin nem segít a mérhetetlen korrupció sem. Mindezzel együtt Kolozsvár fejlődik, még akkor is, ha számos balkáni mementó ékesíti, mint a villanyvezetékek értelmezhetetlen halmaza, a serdülőkorú autóskultúra, vagy a nemzeti kisebbségekhez való komplexusos hozzáállás. Nincsen sok koldus, sőt. Ugyanakkor van a patarét nevű nagyon lehangoló romatelep, ami aggasztóan hasonlít egy mérsékelt övi favellákhoz, és nem annyira az Avashoz, az ilyen relációban egy fagyi habbal, a Club Tihanyban.

Kurucz Dániel olvasónk erre a cikkre reagált.