Három díjat is nyertünk egy lengyel filmfesztiválon
2017.07.03. 17:45
Enyedi Ildikó Testről és lélekről című, korábban a Berlinale és a sydney-i filmfesztivál fődíjával jutalmazott különös szerelmi története Lengyelországból is díjjal tért haza. A Borbély Alexandra és Morcsányi Géza főszereplésével készült alkotás, amelyre itthon már mintegy 70 ezren váltottak mozijegyet, elnyerte a lagówi fesztivál Ezüst Szőlőfürt díját.
A Lengyelország kiemelkedő kulturális eseményei között számon tartott, idén június 26. és július 2. között megrendezett fesztivál szervezői különdíjjal méltatták a Thuróczy Szabolcs és Fenyvesi Zoltán főszereplésével készült, nagy sikerű Till Attila-filmet, a Tiszta szívvelt. Bereczki Csaba Soul Exodus című, klezmerzenészekről szóló alkotása, amelyet a Magyar Filmakadémia tagjai a Legjobb dokumentumfilm díjával tüntettek ki tavasszal, külön elismerésben részesült Lagówban.
A fesztiválon, amelyet 1990 óta a posztkommunista kelet-európai országok filmművészetének szentelnek, ismét nagy számban szerepeltek a magyar produkciók. Az új produkciók mellett több emlékezetes alkotás is látható volt a korábbi évek magyar filmterméséből. Szász János négy filmje volt műsoron a Film mesterei című sorozatban. Szabó Istvántól a Mephisto és a Redl ezredes, Pálfi Györgytől a Hukkle és Fábri Zoltántól a Magyarok című filmeket is műsorra tűzték £agówban.