Születésem óta a XIII. kerületet hívom az otthonomnak, mindig ugyanott laktam. Míg más Kőbányát, Csepelt vagy Óbudát vallja magáénak, én a Vizafogóval, Angyalfölddel meg az Újlipóciával vagyok így. Bár a kerület dolgai közel sem mennek tökéletesen, sok a panasz az MSZP-s helyi vezetésre, én mindig itt érzem magam otthon. Talán nincs még egy olyan városrész, amely ilyen ütemben fejlődne. Míg a 19. században javarészt poros, földes utcákból állt a negyed, addig mára már minden a modern sportlétesítményekről, irodaházakról és a főváros egyik üzleti központjáról szól.

Miután kiderült, hogy a 2017-es úszó vb-t is Magyarország rendezi meg, újabb fejlődési hullám indult meg a kerületben, melynek első és egyik legnagyobb eredménye, hogy elkezdték bővíteni és felújítani a negyed egyik emblematikus uszodáját, a Dagályt.

Bár a kivitelezési munkálatok még mindig tartanak, az épület az utcafrontról már impozáns látványt nyújt.

Szokás volt régen úgy jellemezni a XIII. kerületet, mint egy minden modernséget ellenző, elmaradott és lecsúszóban lévő, zömmel nyugdíjasok által lakott körzetet. Minden ilyen megjegyzés amúgy elhallgatott az utóbbi években, hiszen hatalmas fejlődés ment végbe Angyalföldön.

Első körben a Duna Tower és a most már teljesen az Erste Bank által uralt Europe Tower épült meg. Bár a két irodaház az átadás után csak lassan telt meg befektetőkkel és bérlőkkel, mára olyan vállalatok tartanak fenn regionális központot ott, mint a Black Rock vagy a Huawei.

A fejlődés a kerületben nem állt meg a két felhőkarcoló felépítésével, ugyanis később a Magyar Posta is a szomszédos Dunavirág utcába költözött, majd a Dózsa György út régi, rossz állapotban lévő épületei – mint például a korábbi Ibis hotel – helyett is modern irodaházak épültek, ahova olyan vállalatok telepedtek, mint a KPMG.

Az üzleti központok mellett van Budapest egyik legjobb fekvésű lakótelepe lakóparkja, a Vizafogó. Bár a hetvenes években épült lakótömbökre ráférne a felújítás, nincs még egy olyan panelsor, ahonnan olyan szép kilátás tárulna a lakosok elé, mint itt. A budai hegyeken kívül a Margitszigetet és a Dunát látni, ami páratlan panorámát nyújt a helyi lakosoknak.

Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően az épületek között mára már játszóterek létesültek, illetve különböző közösségi terek, ahol nyáron a családok együtt tudják tölteni szabadidejüket.

Mivel több ezren laknak egy viszonylag kis területen, ezért minden nagyon jól a telep köré épült, karnyújtásnyi távolságra van bölcsőde, óvoda, általános iskola és gimnázium is. A színvonaluk más kérdés, anno a kétezres évek elején még jónak számítottak.

Az úszó világbajnokságnak köszönhetően számos komoly fejlesztés is történt a kerületben. Mi lakosok elsősorban annak örülhettünk, hogy a pesti alsó rakpart mellett már nem egy betonplacc van, hanem létrejött egy minden igényt kielégítő kvázi közösségi központ padokkal, játszóterekkel, trambulinokkal.

Ez azért is külön öröm, mivel így sikerült a lakosokat közelebb vinni a Dunához, Budapest egyik legnagyobb kincséhez, amit a lehető legjobban ki kell használni.

A vízparton sétálva lehet eljutni a II. világháború alatt gettónak használt negyedbe, Újlipótvárosba, vagy ahogy a helyiek hívják, Újlipóciába. A régi építésű házak (melyek közül több is műemlékvédelem alatt áll) között akár órákat is lehet sétálgatni, annyira szép épületek alakítják a körzetet.

Nem hiába szokták azt mondani, hogy Újlipótváros olyan, mint egy falu a városban, hiszen mindenki ismer mindenkit és az alaphangulat is remek. A városrész tele van éttermekkel, bárokkal és szórakozóhelyekkel, így az élet este sem áll meg, ami további pluszpont.

A legszerethetőbb része mégiscsak a város egyik legszebb parkja, a Szent István Park. A gyönyörűen karbantartott park az egyik legpompásabb a városban.

Az őszi napsütésben kismamák tologatják babakocsijaikat, fiatalok futnak a jó levegőn, sokkal jobb a szabadidőt ott tölteni, mint a négy fal között.