Ha csak az első rész alapján kellene ítéletet mondanunk Robert Kirkman újabb nagy sikerű képregényének sorozatadaptációjáról, nem festenénk túl jó képet az Outcastról. Szerencsére a csalódást keltő pilot után mi adtunk még egy esélyt a démonos, paráztatós sorinak, és nagyon jól tettük.

Idén júniusban nem voltam túlzottan elájulva Robert Kirkman új sorozatától. Az ijesztő hangon hörgő, furcsa színű trutyit okádó, démon által megszállt kisfiú sztorija leginkább egy klisékkel teli, ördögűző utánzatra emlékeztetett. Szerencsére a sori hangulata, no meg a remek főszereplők miatt nem kaszáltam el azon nyomban az Outcastet.

A második résztől ugyanis éppen ezek a már sokszor látott közhelyek száma csappant meg drasztikusan, minket pedig egyre inkább beszippantott Kyle Barnes világa. A klasszikus, horrorfilmekben megszokott paráztatásokat a hihetetlenül jól kitalált pszichológiai félelemkeltés váltotta fel, ami a Kirkmanra jellemző, nyomasztó és sötét hangulattal, valamint a remek színészi játékkal párosulva tökéletesen működött. Talán túlzottan is. Én például az utolsó részeket már nem esténként, hanem hétvégén, fényes nappal néztem meg, annyira ráparáztam a kedves öreg nénik testében megbúvó démonokra. (Utoljára ilyen “élményem” a Démonok között után volt.) Nektek is azt ajánlom, hogy ha tehetitek, ne lefekvés előtt ugorjatok neki a darának.

10 rész alatt az egyik legjobb nyári sorozattá vált az Outcast. Magam sem hittem volna, most mégis örülök annak, hogy a meglehetősen gyengécske nézettségi adatok ellenére (ezek szerint nem volt sok értelme a facebook live premiernek) is berendelte a FOX a második évadot.