Sokan érzik úgy, hogy a mindennapi problémák elől időnként a vadonba menekülnének, de csak kevesen szánják rá magukat erre. Gyuricza László nem ilyen ember, 2005 óta tudja, hogy egy erdőben

– Édesapám vadász volt, így már gyermekkoromban megszerettem az erdőt, a túrázást, de a bushcraft igazából 2005-ben szippantott magába.

– magyarázta a 888-nak Gyuricza László, aki az elmúlt 15 évben annyira mélyre ásta magát ennek a szabadidős tevékenységnek a népszerűsítésében, hogy létrehozta a Magyar Bozótmíves Egyesületet, megszervezte a hazai bushcraftoktatók képzését, sőt:

Mára a bushcraft magyar nyelvű Wikipédia-szócikkében a legtöbb forráshivatkozás az általa létrehozott oldalakra mutat.

– Szerveztem egy túlélőversenyt katonáknak és rendőröknek, tízfős csoportokban képeztem barátaimmal a bozótmívelés mostani oktatóit, aztán egyszer csak eljött az a pont, amikor döntenem kellett: szabadidős vagy üzleti alapon folytatom a bozótmívelést, és az előbbi mellett döntöttem.

Az erdőben az ember nem áll neki azon agyalni, hogy most éppen hogyan áll – például – egy közbeszerzés a városban. És bár

– magyarázta a Papica becenéven bozótmíveskedő polgármester, aki már „fertőz” is kollégái körében.

– Amikor elkezdtem érdeklődni a bushcraft iránt, azonnal belefutottam Papica nevébe, követtem a Youtube- és Facebook-csatornáját, és amikor 2019-ben polgármesterré választották, azzal gratuláltam neki, hogy „na, most a bushcraftot egy időre elfelejtheted” – mesélte lapunknak Tarnóczi József, a Hernád és a Sajó összefolyásánál fekvő Ónodot már harmadik ciklus óta vezető polgármester, aki először maga vágott bele a bozótmívelésbe, majd a hasonszőrű településvezetőket törvényszerűen összehozta a sors.

– Józsi meghívott a méltán híres ónodi vásárt megnézni, vendégül látott minket a feleségemmel, és amikor azt kérdeztem, mikor viszonozhatnám ezt Kerepesen, azt válaszolta, hogy ő inkább az erdőre jönne ki velem, ha nem gond – emlékezett vissza Gyuricza.

– Akkor már annyira elmerültem az erdőjárásban, hogy a könyvet, amelyet Papicáék erről írtak, szinte vissza sem akartam vinni a könyvtárba – nevetett Tarnóczi József, akinél „fotelsztoriként” kezdődött a szenvedély, de aztán beletanult, hogyan lehet magányosan, kényelmi eszközök nélkül „túlélni” a vadonban.

Azóta legfeljebb az zavar meg, ha – mondjuk – a táborhelyemhez közeli fán egy bagoly egész éjjel veszekszik az élettársával.

A két polgármester végül az elmúlt hétvégén együtt is nekivágott a vadonnak a Mátraalján.

– A bozótmívelés nem puszta túlélési gyakorlat, minden alkalommal úgy megyek az erdőre, hogy elhatározom, mit fogok gyakorolni: a tűzgyújtási technikákat, a táborépítést vagy más egyebet. Mivel most két napig esett, leginkább a tábori ételkészítésben leltük örömünket – magyarázta a kerepesi polgármester, és ónodi kollégája hozzátette, máris tanult valamit a bozótmívesség keresztapjától.

– Eddig mindenféle eszközökből készítettem tábori tűzhelyet, most megtanulhattam, hogyan lehet helyettesíteni ezeket a parázsra rakott 6-8 centis fahasábokkal. Ráadásul azt is megmutatta Papica, hogyan lehet száraz fához jutni egy napok óta eső áztatta erdőben.

Azt is megtudhattuk a túlélő településvezetőktől, hogy a bushcraft míveléséhez olyan egyszerű, de nagyon speciális eszközökre van szükség, mint egy jó kés és balta, és aki ennek a pihenési módnak hódol, az simán elkölti egy wellnesshétvége árát olyan hálózsákra és függőágyra, amelyben nem ázik csontig, és nem fagy halálra mínusz tíz fokban sem, ezeket azonban egyszer kell megvenni.

– Aki az első erdőben töltött éjszakája után gémberedetten, hidegtől elcsigázva ébred, aligha fog beleszeretni a bozótmívelésbe. Ha viszont ráérez az ízére, akkor teljesen kikapcsolja a hétköznapok, a civilizációs gondok okozta rágódásból – magyarázta Gyuricza, Tarnóczi pedig csak annyit tett hozzá: hívő emberként