Kezdjük azzal, hogy nem vagyok sörszakértő, sőt, nagy sörfogyasztó sem. Korábban a búzasörre esküdtem volna, aztán valahogy a hazai kisüzemi sörfőzdék elterjedésével a felsőerjesztésű söröknél kötöttem ki, és azt hittem ott is ragadok. S akkor történt valami.

Megszomjaztam.

Tikkadó hőség. A víz nem segít. Biztos sokan jártak már úgy, hogy úgy érezték, semmi sem tudja oltani a szomjukat. Ilyenkor esetleg arra gondolsz, majd egy sör. Én is erre gondoltam.

Kiülős hely a Frankelen, de csak egyfajta csapolt sör kapható. Mindegy, vállaljuk be.

„Yeast Side, Westside. Pale lager, szüretlen pils”. – Halvány lila.

Mármint fogalmam sincs, és akkor kezdődjön el a cikk.

Beleharaptam.

Merthogy ezt nem iszod, hanem harapod. A kovász íze és illata kitölti a poharat és a szádat. Átható kovász. Ízlelgetem a szavakat. Merthogy ebben sűrűsödik össze a hab és az élmény. Néhány korty és már nem vagyok szomjas. És éhes sem. Kovászos kenyér, kovászos uborka. De se nem kenyér, se nem uborka, hanem sör. Egy pils, amin nem látsz át, merthogy szűretlen. És egy olyan lager, amiből biztosan nem iszol meg egy rekesszel, mert a visszafogott alkoholtartalma dacára már egy korsótól biztosan megered a nyelved. Kezdő politikai tanácsadók tehát csak mértékkel fogyasszák!

Én ugyan ihatnék többet is, de ez nem arra való. Itt az íz, a teltség, a kovász, a keserű komló mindent visz. Pedig nem szabadna ilyennek lennie. Ez csak egy pils.

Mi az istennyila ez?

Jászapáti söre. Nevével ellentétben, tehát nem nyugatról, hanem keletről jön. Egy újabb remek magyar kisüzem elképesztő söre.

Hajrá, magyar vidék!