Csodálatos mese, ami sokáig velünk marad: Kubo és a varázshúrok kritika
2016.10.02. 14:48
Hosszú évek bujkálása után a kegyetlen Holdkirály rálel a tengerparti falucskában rejtőző Kubóra. A szüleitől különleges képességeket örökölt fiú menekülni kényszerül és anyja parancsára fontos küldetésre indul. Meg kell találnia apja, a valaha élt legnagyobb szamuráj három részből álló mágikus páncélját, mert csak így győzheti le gonosz nagyapját. A veszélyekkel teli út során a családját övező sötét titkokra is fény derül.
Ma már szinte közhelyszámba megy, hogy az animációs filmeket gyártó stúdiók igyekeznek olyan meséket varázsolni a vászonra, amiket (a szülők legnagyobb örömére) kicsik és nagyok egyaránt élvezhetnek. A szándék ellenére ritkán sikerül maradéktalanul megvalósítani ezt a bravúrt. A Kubó a sikeres próbálkozások egyike.
A lélegzetelállító látványvilágú mozi ügyesen vegyíti a félelmetes (néha már-már horrorszerű) és a vicces pillanatokat, ezzel is gondoskodva arról, hogy a figyelmünket egyetlen másodpercre sem veszítse el. Az út végére Kubóval együtt érkezünk el a végső, egyszerre szívszorító és mégis felemelő jelenetig. A filmet rendezőként is jegyző Travis Knight érezhetően egy személyes, semmihez sem hasonlítható történetet mesélt el és ügyelt arra is, hogy a lezárás sem mindennapi legyen. A kisebbek talán kicsit szomorúnak találják majd a búcsút, a szülőknek viszont ez egy remek lehetőséget adhat arra, hogy elbeszélgessenek velük az elmúlásról, a családról, és arról, hogy ne csak a külsőségek alapján ítéljenek. Az biztos, hogy ezt a csodálatos mesét jó ideig nem tudjuk majd kiverni a fejünkből.