Amikor még nem volt minden héten és minden második eldugott kisvárosban fesztivál (ugyanazokkal a magyar alter zenekarokkal), kicsit többet jelentett fesztiválokra járni. Inkább szólt a koncertélményről, a közösségről, ma viszont az ugyanolyan virágos hajdíszeké, rövidnaciból kiugró popsiké és dinoszaurusznak öltözött külföldi turistáké a főszerep. Meg persze a „fesztivál van bazmeg” attitűdé, ami nagyjából arról szól, hogy a mindennapokban amúgy fontos higiéniát és elfogadható viselkedést félredobva, ugyanabban a bugyiban részegen artikulálatlanul üvöltve végigfetrengik az egy hetet, minimum egy nemi betegséget beszerezve. A Szigeten például idén a love-peace-anti racism volt a téma, az Insta-posztok is a szeretek mindenkit hashtagekkel voltak tele, persze a mentalitásban ez maximum a libsi kettős mérce szerint jelent meg, hogy épp ugyanúgy lökte fel a nyakára békejelet tetováltatott egyszeri fesztiválos a nőt, a férfit, a feketét és a fehéret.

Aki járt már fesztiválon, esetleg van összehasonlítási alapja is, láthatja, hogy a fesztiválok sajátos hangulata egyre inkább lejjebb csúszik, egyfajta zsigeri, egocentrikus szintre. De ha mindezt kirakják egy külön szigetre vagy a várostól kilométerekre, még mindig választható. Ha odamegyek, az az én döntésem, nagyjából tudva, mi vár rám. Míg a balatoni kisvárosokba bevitt, a családi házaktól kétszáz méterre okádó tinilányt nem kérte magának senki. Bárki tapasztalhatta már, mennyire zavaró, ha éjszaka az ablaka alatta óbégatnak, a Körúton vagy a Belvárosban lakóknak sem kell bemutatni, miért nem lehet éjjel kinyitni az ablakot, hiába van negyven fok. Na most ezt szorozzák meg tízezerrel, vonják ki belőle az amúgy mindennapos éjszakai utcai zajt, és adjanak hozzá pár elkopott idegszálat. A Balatonon ugyanis jelenleg ez a helyzet. A fesztiválozókat pedig nem fogja érdekelni, hogy a szomszédban aludna a kisgyerek, másnap korán kel az apuka vagy nyugtatózva fekszik a kutya meg a macska a pincében, mert megőrültek a hangzavartól. Pedig a valóságban pontosan ez történik. 

A balatoni üdülővárosok lakóinak minden évben toleranciapróba a városokat ellepő turistatömeg.

meg kell szokni, meg amúgy is a legtöbben a turizmusból élnek, szóval ne járjon a szája senkinek. A kistelepüléseknek azonban megvannak a maguk kisfesztiváljai, amik illeszkednek a városok családbarát profiljába és életmódjába. Az ilyen keszegfesztivál vagy csípősfesztivál mellett viszont pár éve új trend hódít, ez pedig a vízparti nagyfesztiválokról szól. Legutóbb a B My Lake fesztivál verte ki a biztosítékot, egészen jogosan. Mégis ki gondolta, hogy jó ötlet legalább annyi fesztiválozót fogadni a befogadó városba turistaszezonban, mint ahányan ott élnek?  

Meg kell adni mindenkinek, ami jár. Az amúgy magukat „családbarát"ként futtató balatoni városoknak a nyugalmat, a fesztiválozóknak pedig a bulit és a fesztiválélményt. Csak a kettőt jól elkerítve, lehetőleg több tíz kilométerre egymástól. Mert így a B my lake és a hasonló kisvárosokba vándorló fesztiválok bár biztos jó bevételt jelentenek, de a helyiek számára inkább átoknak számítanak, ami elől nem tudnak elmenekülni.