A hitleri Németország 1942 januárjában tette hivatalos politikává a 11 milliós európai zsidóság megsemmisítését, „a végső megoldást” (Endlösung). A holokausztnak (a görög eredetű szó jelentése „tűzben elégő áldozat”, héber megfelelője a soá) mintegy kétszázezer – a nemzetiszocialisták által szintén alacsonyabb rendűnek nyilvánított – cigány, valamint homoszexuális, testi és szellemi fogyatékos ember is áldozatul esett.

A budapesti Holokauszt Emlékközpont szerint az európai zsidó holokauszt áldozatainak számát a különféle becslések öt- és hatmillió közé teszik. A holokauszt idején meggyilkolt áldozatok közül hozzávetőleg minden tizedik volt magyarországi zsidó, számuk 500-600 ezer közöttire tehető.

Auschwitz-Birkenau az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált, az oda érkezők egy idő után már számot sem kaptak, 70-75 százalékukra azonnali halál várt. A háború végén, amikor már közeledtek a szovjet csapatok, a gázkamrákat felrobbantották, a foglyok zömét legyilkolták vagy gyalogmenetben nyugat felé indították. A tömeggyilkosság bizonyítékait igyekeztek megsemmisíteni, ezért az áldozatok számáról a mai napig sincsenek pontos adatok.

Az auschwitzi múzeum hozzávetőleg 1,3 millióra teszi a haláltáborba deportáltak számát, akik közül mintegy 1,1 millió volt zsidó, de sok lengyel, roma és szovjet hadifogoly is volt köztük, a meggyilkolt, meghalt emberek száma legkevesebb 1,1 millióra tehető. A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret, közülük 325-330 ezret azonnal kivégeztek a gázkamrákban, mintegy 25 ezren a későbbi szelekciók során vesztették életüket.