Az igazságtalan trianoni békediktátum után a magyar politikai vezetés egyik fő célkitűzése a területi revízió volt, erre épült a két világháború közötti magyar politika. Az első sikereket 1938-ban érte el Magyarország a Felvidék magyarlakta részének visszaszerzésével, majd 1940-ben újabb nagy lehetőség adódott a magyar politika előtt: 1940. június 28-án a Szovjetunió megszállta az első világháború után Romániához került Besszarábiát, a románok nem tanúsítottak ellenállást, ezen a magyar vezetés felbátorodott.

Galeazzo Ciano olasz külügyminiszter még aznap üzenetet küldött Budapestre, melyben tájékoztatta a Teleki-kormányt, hogy az olaszok, illetve a németek engedékenységre szólították fel Romániát, azonban Magyarországnak sem szabad elragadtatnia magát, mivel az súlyos következményekkel járhat. Csáky István külügyminiszter ígéretet tett arra, hogy a magyarok alkalmazkodni fognak a tengelyhatalmak tanácsához, viszont kilátásba helyezett egy esetleges a magyar intervenciót is. Az Erdélyre vonatkozó magyar igényt azonban a román kormány elutasította, ezért a magyar fél a román határra vezényelte hadseregét. Az ügyet még sürgetőbbé tette, hogy a sorozatos német győzelmek a háború közeli végét ígérték, valamint hogy Románia július 1-jén felmondta az ország területi épségére vonatkozó brit garanciát, vagyis Erdély megtartása érdekében a náci Németországhoz közeledett (jellegzetes román politika, hogy bárkihez elvtelenül közelednek).

1940. augusztus 16-án a romániai Szörényváron (Turnu Severin, Erdélytől délre) a két állam delegációi tárgyalóasztalhoz ültek, ám az augusztus 24-éig tartó tárgyalások semmilyen eredményre nem vezettek, világossá vált a magyar-román vitát csak a tengelyhatalmak döntőbíráskodása, vagy egy katonai akció oldhatja meg. A kétoldalú tárgyalások megrekedése végül ahhoz vezetett, hogy nem is a magyar, hanem a román kormány kérte fel döntőbíráskodásra Németországot és Olaszországot.

A bécsi Belvedere-palotában Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter által 1940. augusztus 30-án, délután 3-kor kihirdetett második bécsi döntés Észak-Erdélyt és a Székelyföldet Magyarországnak ítélte, ugyanakkor szavatolta a megmaradt román területek integritását. A döntés kihirdetésekor Mihail Manoilescu román külügyminiszter elájult.

A hatpontos döntőbírói határozatot már csak a német és az olasz külügyminiszterek írtak alá. A második bécsi döntés kijelölte az új, de végleges (sajnos csak ideiglenes) magyar-román határt, kimondta, hogy a román csapatoknak két hét alatt kell kiüríteniük az átadandó területeket, rendelkezett arról, hogy a Magyarországra átkerülő román nemzetiségű állampolgárok, és a másik országba átköltözni kívánó állampolgárok ügyét „nagylelkűen és előzékenyen kell kezelni”, végül pedig előírta, hogy ha a két fél nem tud megegyezni valamelyik kérdésben, úgy azt végérvényes elbírálás végett a német és az olasz kormány elé kell terjeszteni.

A magyar hadsereg 1940. szeptember 5-én lépte át a határt, s szeptember 13-ára ért el az új román-magyar határra. A nagyváradi és szatmárnémeti bevonuláson Horthy Miklós kormányzó is részt vett.

Magyarországon és a visszacsatolt területeken a második bécsi döntést a közvélemény nagy lelkesedéssel fogadta, melyet hatalmas revíziós sikerként tartottak számon.

Meg kell említeni azonban azt is, hogy a második bécsi döntéssel Magyarország még közelebb sodródott a náci Németországhoz, amelynek később végzetes következményei lettek, ráadásul a visszaszerzett területekből egy talpalatnyit sem tarthatott meg az ország, sőt, három Pozsony melletti falut is elcsatoltak.