333 éve űztük ki a törököket Budáról
2019.09.02. 12:10
Buda 1541-es elvesztése tragikus következményekkel járt Magyarországra nézve, ugyanis a város meghódításával az oszmánok biztosították korábbi foglalásaikat és lehetőséget nyertek a további terjeszkedésre északi és nyugati irányban.
Különösen fájó volt, hogy a korábbi királyi székhely harc nélkül, csellel került I. Szulejmán szultán kezére, hiszen Budavár falai akár több tízezer fős seregekkel is sikerrel dacoltak. A török megszállás második évében, 1542-ben I. Ferdinánd magyar király (ur. 1527-1564) hadai kísérletet tettek Buda visszavételére, majd a tizenöt éves háború idején ismét mutatkozott némi esély egy sikeres ostromra, de gyakorlatilag az 1680-as évek közepéig még csak megingatni sem sikerült a Porta uralmát – írja történelmi áttekintésében a Rubicon szerzője.
1684-ben XI. Ince pápa szervező munkája révén megalakult a Szent Liga, melynek tagjai – a Habsburg Birodalom, Velence, Lengyelország és 1686-tól Oroszország – a különböző hadszíntereken összehangolt csapást mértek az oszmánokra. A Habsburg erők természetesen Magyarországon hadakoztak, és 1684 júliusában – Esztergom, Vác és Pest elfoglalása után – egyszer már ostromgyűrűbe zárták Buda várát, ám Ernst Rüdiger von Starhemberg 30 000 fős serege kevésnek bizonyult a falak áttörésére.
Két évvel ezután, 1686 júniusában Lotharingiai Károly herceg és II. Miksa Emánuel bajor választófejedelem (ur. 1679-1726) már körülbelül 80 000 katonával zárta körbe a várat, melyet a 70. életévén is túl járó Abdurrahman budai pasa 15 000 török harcossal védelmezett. A keresztény oldalon szinte valamennyi európai náció képviseltette magát: Buda falai alatt többek között franciák, spanyolok, angolok, bajorok, svábok, brandenburgiak és szászok is harcoltak, a sereg egyötödét pedig végvári magyar vitézek, kurucok és hajdúk adták. Az ostrom június 18-án vette kezdetét, és igen kedvező előjelekkel indult, ugyanis a heves ágyúzás romba döntötte a vár egyik bástyáját, majd néhány nap múlva – vélhetően baleset folytán – egy lőportorony is a levegőbe repült. E balszerencsés események ugyanakkor nem tántorították el Abdurrahman pasát azon elhatározásától, hogy a végsőkig megvédi a rábízott erősséget: a kapitulációról még csak tárgyalni sem volt hajlandó, az idő pedig az ő oldalán állt, hiszen Szári Szulejmán nagyvezír 50 000 fős felmentő sereggel közeledett Buda felé.
Lotharingiai Károly természetesen igyekezett elkerülni a kétfrontos küzdelmet, ezért július 27-én általános rohamot vezényelt a falak ellen, ám a janicsárok ádáz harcban visszaverték a keresztény katonákat. A herceg hiába indított újabb elkeseredett támadásokat, Szári Szulejmán megérkezésekor a vár még Abdurrahman pasa kezén volt, augusztus 14-én azonban a Szent Liga erői ebben a kedvezőtlen pozícióban is megfutamították a nagyvezír hadát. Lotharingiai Károly serege a következő hetekben is eredményesen küzdött Szulejmán be-betörő egységei ellen, aki gyakorlatilag tehetetlenül nézte végig Buda visszafoglalását. A felmentő csapatok érkezése bizonyos szempontból még hasznot is hozott az ostromlók számára, ugyanis a szeptember 2-i döntő rohamot éppen úgy sikerült álcázni, hogy a keresztények a reggeli órákban a nagyvezír hadával szemben sorakoztak fel.
Ez a hadmozdulat csak csel volt, így a budai janicsárok kora délután meglepetéssel konstatálhatták, hogy Lotharingiai Károly serege megfordul, és – heves ágyútűz kíséretében – Szári Szulejmán csapatai helyett a vár szétlőtt falait rohamozza meg. A manőver teljes sikert hozott: egy órán belül a keresztények már a Szentháromság téren küzdöttek, idővel pedig az összes kaput sikerült áttörniük, így az ostromló sereg minden oldalról elözönlötte Budát.
A hősiesség mindkét oldalon tapasztalható szép példáit beárnyékolta az a tény, hogy Lotharingiai Károly katonáinak egy része a betörés után vad mészárlásba és fosztogatásba kezdett; a keresztények dühe az ellenséges katonák mellett főként a budai zsidók ellen irányult, akik az Oszmán Birodalomban tapasztalható nagy fokú vallási tolerancia miatt az ostrom alatt a törököket segítették. Az értelmetlen vérontásnak végül Lotharingiai Károly és Miksa Emánuel erélyes közbelépése vetett véget.
Buda visszafoglalásának 333. évfordulója a barokk korban kiemelten fontos Szentháromság-tisztelet szempontjából is jelentős. A kereszténység XVII. század végi sikeres összefogása mind Magyarország, mind Európa számára motiváló például szolgálhat.
Az ESEMÉNY mottója: „Legyünk mi is Krisztus katonái, küzdjünk együtt az igaz ügyért!”
(Rubicon)