A XX. századi magyar történelemben és politikában nem lehet megkerülni gróf Bethlen István személyét. A Marosvásárhelytől 25 kilométerre fekvő Gernyeszegen született politikus nevéhez egy egész magyar politikai éra kötődik: a tízéves (1921-1931) miniszterelnökségét jelölő ún. bethleni konszolidáció időszaka.

A régi erdélyi arisztokrata családból származó Bethlen országszerte ismertté 1918-19-ben vált, amikor is tevékeny szerepet vállalt az első magyar köztársasággal, majd a Tanácsköztársasággal szemben fellépő ellenforradalmi mozgalomban.

Nevéhez fűződik a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártjának (KNEP) megalapítása 1919 februárjában, illetve a Tanácsköztársaság 1919. március 21-i kikiáltása után a külföldre kényszerült ellenforradalmi erőket összefogó bécsi Antibolsevista Comité (ABC) vezetése.

Az ellenforradalom győzelme és a Magyar Királyság jogfolytonosságának visszaállítása után Bethlenre hárult a kibontakozó Horthy-korszak megszilárdítása, konszolidációja. 1921. április 14. és 1931. augusztus 24. között, tehát egy nagyon fontos évtizedben volt a Magyar Királyság miniszterelnöke.

Az 1920-as trianoni országcsonkítás komoly pszichológiai, politikai és gazdasági következményekkel járt Magyarországra nézve.

Egy ilyen vészterhes időszakban lett miniszterelnök gróf Bethlen István. Alig lépett hivatalba, máris egy nagyon kényes, a magyar nemzetet megosztó kérdés felszínre törésével kellett szembesülnie.

Tudniillik IV. Károly továbbra is igényt formált a magyar trónra, és ebben a törekvésében támogatták a Habsburg-párti legitimista erők, azonban a szabad királyválasztás Habsburg-ellenes hívei is jelentős lobbitevékenységet folytattak mind Horthynál és Bethlennél, mind más magyar politikusoknál.

IV. Károly második visszatérési kísérlete 1921 októberében egy kisebb csatába is torkollott Budaörsnél, Bethlen legitimista érzelmei ellenére belátta, hogy a szomszédos országok és az európai nagyhatalmak finoman szólva sem néznék jó szemmel, ha a Habsburg uralkodó visszatérne a magyar trónra. A kérdést úgy sikerült nagyvonalúan megoldani, hogy a visszatérési kísérletben résztvevők amnesztiát kaptak, IV. Károly pedig családjával együtt Madeira szigetére költözött, ahol aztán kevesebb mint egy évvel később, 1922 áprilisában meghalt.

A királykérdés ezzel ideiglenesen megoldódott, a megüresedett magyar trón betöltésére irányuló kezdeményezéseket sikeresen „napolta el” a politikai elit.

A királykérdés rendeződése után Bethlen folytatta az ország stabilizálását. Sikeresen kiegyezett Peyer Károllyal, a Magyar Szociáldemokrata Párt (MSZDP) elnökével, így a Bethlen-Peyer-paktumként elhíresült megállapodás értelmében szabadon működhetett a párt és sajtója – ezért cserébe viszont a közalkalmazottak, a vasutasok, a postások és a mezőgazdasági munkások köreiben nem szervezkedhettek.

A teljes belpolitikai stabilitás megteremtésének gátja volt a Magyarországot az első világháború vége óta sújtó nemzetközi elszigetelődés, melyből Bethlen miniszterelnöksége alatt sikerült teljesen kitörni.

Magyarország 1922-ben felvételt nyert a Népszövetségbe, majd kölcsönt is kapott a nemzetközi szervezettől, melynek a Magyar Nemzeti Bank létrejöttével és az új valuta, a pengő bevezetésével együtt sikerült talpra állítania a gazdaságot.

A magyar diplomácia nagyszerűen használta ki a korszak lehetőségeit, így a felemelkedő olasz állammal is sikerült olyan megállapodásokat kötni, melyek a szomszédos országokkal való kapcsolatainkban is tárgyalási alapként szolgáltak.

Fontos még megemlíteni gróf Klebelsberg Kunót és intézkedéseit, aki 1922 és 1931 között volt a Bethlen-kormány vallás- és közoktatási minisztere. Klebelsberg kultúrpolitikájának legnagyobb jelentőségű eredménye a népiskolai hálózat fejlesztése volt. Fontos volt továbbá a kolozsvári egyetem Szegedre, a pozsonyi egyetem Pécsre költöztetése, valamint az ösztöndíjrendszer kiterjesztése, a külföldi Collegium Hungaricumok hálózatának kialakítása is.

– hangoztatta Klebelsberg, akinek szívügye volt a magyar kultúra és tudományok felvirágoztatása.

A nagy gazdasági világválság hatásai hazánkat is elérték, Bethlen pedig nem akarta magára vállalni a megszorító politikus szerepét, ezért 1931 augusztusában lemondott, hogy a válság elmúltával visszatérhessen a hatalomba. Terve azonban a számára kedvezőtlenül alakuló nemzetközi folyamatok (pl. német befolyás erősödése) miatt füstbe ment.

Bethlen a harmincas években egyre inkább háttérbe szorult, majd az 1944. március 19-i német bevonulást követően illegalitásba kellett vonulnia. Később a szovjetek elfogták, és Oroszországba hurcolták. Egy moszkvai börtön kórházában érte a halál 1946. október 5-én. Jelképes hamvai 1994 óta nyugszanak a Kerepesi temetőben.