Adott egy elsőéves egyetemista, aki nagy reményekkel és illúziókkal telve vágott neki az egyetemnek, hogy ott aztán értékes tudást és mély gondolatokat tegyen magáévá. Ehelyett mit kap? Az oktató, a szaktekintély nettó politizálását, véleményfröcsögést a katedráról. Majd amikor elmondja ő is a véleményét, a tanár bosszút áll.

A helyzet tehát világos: ha más a véleményed, mint a tanárodé, jobb, ha csendben maradsz. Ez az egyetem ma.

Egy egyetemi tanár-diák viszony aszimmetrikus, a tanár kinyilatkoztat, a diák hallgat. A végén pedig mégiscsak a diáknak kell teljesítenie. Ráadásul mindenki tud legalább egy olyan esetet, amikor ment a pofára osztályozás, a kedvencek könnyen átcsúsztak, a kevésbé szimpatikusak meg szenvedhettek a kettesért. Sokkal kisebb „bűn” is elég ahhoz, hogy mínuszról induljon egy hallgató, a politikai nézetkülönbség viszont egyértelműen hátrány. Hát még az, ha egy hallgató munkája politikai újságírás.

Az egyetem a tudomány helye. A politizálás pedig nem kaphat helyet a tudományban. A vélemény szabad, a termékeny viták – természetesen politikai kérdésekben is – előrevisznek. De az aszimmetriában, a katedráról kapott szűrt politikai vélemény, csak kiszolgáltatott helyzetet teremt.

Az abúzus visszaélés, a tanár pedig visszaélt a helyzetével és abból eredő hatalmával. Kihasználta pozícióját, hogy megalázzon egy diákot. Bár az ellenzéki függetlenobjektív sajtó segítségével próbálja politikai síkra terelni az esetet, teljesen egyértelmű, hogy etikai vétség történt. Vajon mire képes még, ha a hallgató folytatja a munkáját, újabb cikkeket ír, amikben véleménye újra szembemegy a tanáréval? Valószínűleg újabb abúzus történne, ezt pedig jobb nem meg várni.

Egy egyetemi autonómiára hivatkozó intézmény ilyenkor általában etikai eljárást szokott kezdeményezni. A szerepéből kilépő, a hatalmával visszaélő, az egyetemi normákat semmibe vevő oktatóval szemben. Vajon mit fog tenni az ELTE?