Ugrás a tartalomhoz
" Mi vagyunk Soros ellenzéke”
#ez történik
#Orbán Viktor
#belföld
#bevándorlás
#Soros György
#külföld
#fehér férfi
#demográfia
#sport
#Brüsszel
#vélemény
#tudomány
#terrorizmus
#egyetemimetoo

Tudtad-e, hogy: A munkafüggő éppúgy szétverheti a családját, mint egy alkoholista

Fodor-Horváth Zsófia

2019.08.20. 18:48

Aki viszont élt már együtt alkoholistával, százszor inkább egy munkafüggőt választana.

Ha függőségről beszélünk, az embereknek általában egy hányásában fetrengő alkoholista vagy egy utcai intravénás szerhasználó, nevezzük nevén, herkás junkie jut eszébe. Kevésbé gondolunk pornófüggőre vagy egy éjszaka is a laptopja fölött görnyedő munkafüggőre, pedig ilyen is van.

Egy szenvedélybeteg életében a szerhasználat csak egy tünet, a mélyben egymásra rakódott érzelmi zavarok, traumák, esetleg személyiségzavar is meghúzódhat. A szerfogyasztás során persze kialakul egy fizikai függőség, ami komoly sóvárgást, elvonási tüneteket hozhat magával, ezért úgy tűnik, mintha az egész valóban csak a szerről szólna, de a helyzet ennél bonyolultabb. Egy függő élete során több szerváltáson is átmehet, ez a gyakorlatban így nézhet ki: egy alkoholfüggő gyógyszereket kezd szedni, elhagyja az alkoholt, de gyógyszerfüggővé válik, később (terápia segítségével) elhagyja a gyógyszert, szélsőségesen egészséges életmódot kezd élni, a futás lesz a függősége. Utóbbira persze már legyinthet a környezet, hiszen a futás nem káros, sőt pont egészséges, tehát mi ezzel a baj? A helyzet az, hogy egy függő függő marad egész életére, ez nem egy betegség, amiből meg lehet gyógyulni – vagy el lehetne kapni. Sokszor a szerváltás nem egy újabb fizikai szert jelent, hanem egy viselkedést, ami alapesetben lehet semleges vagy akár még egészséges is, sőt a környezetre is jó hatású. És persze olyan is van, amikor egy teljesen hétköznapi cselekvés, ami ráadásul az élet velejárója, lesz a függő szere, például a munka. Ilyenkor pedig

a terápia nulladik lépése, a zéró tolerancia már alapból elérhetetlen cél.

Hogy ki a munkafüggő, azt elég nehéz definiálni. Az egy héten ledolgozott órák száma, még ha kirívóan is magas valakinél, nem jelenti egyértelműen azt, hogy a személy munkafüggő. Akinek viszont olyan nagy mértékben van szüksége a munkára, hogy az észrevehetően megzavarja vagy akadályozza testi egészségét, személyes boldogságát és interperszonális kapcsolatait, az már inkább nevezhető munkafüggőnek. A munkafüggőség esetében ráadásul megjelenik egyfajta kényszeresség, ami szélsőséges elköteleződést jelent a munka irányába: a munkafüggőnek egész egyszerűen nehezére esik, belső szorító feszültséges okoz, ha nem tud a munkájával foglalkozni.

A munkafüggő érdeklődése beszűkül, a munkán kívül semmi más nem érdekli,

még ha egészségére is veszélyt jelent a végzett munka, akkor sem hajlandó azt abbahagyni. Gyakori jellemzője a munkafüggőknek az alacsony önbecsülés és az ebből fakadó szorongás és negatív énkép. Fontos számukra a pozitív külső megerősítés, ezért figyelmük sokszor arra irányul, ki mit gondol róluk. Mivel azt gondolják, a munkájuk nélkül nem sokat érnek, ezért kompenzálnak: a munkában igyekeznek sikereket elérni, hogy begyűjtsék a számukra fontos pozitív megerősítéseket. Így könnyen kialakulhat teljesítménykényszer is: a munkafüggő azt gondolja, azzal válik értékessé, ha minél többet dolgozik.

Ez az állapot beszűkültséget is magával hoz, ami merevséghez vezet: egyre kevésbé lesz megengedő nemcsak magával, de környezetével szemben is. Nehezen ad ki munkát a kezéből, azt gondolja, valami csak akkor működhet jól, ha az az ő kontrollja alatt van. Általában rossz vezető, aki nehezen kommunikál a munkatársaival. Perfekcionizmusa miatt nehezen dolgozik együtt másokkal, de ez azért is nehéz számára, mert képtelen a kompromisszumokra. Ha nem végezheti a munkáját, az komoly szorongásos, megvonásos állapotot idéz elő nála. A kritikát nehezen bírja, nem látja be, ha hibázik és nem is tanul a hibáiból. És persze idővel kialakul nála a tolerancia a „szerrel” szemben: egyre több munkát kell vállalnia, hogy kielégülve érezze magát. Alacsony önbecsülése itt is működésbe lép: mivel soha nincs megelégedve a munkájával, úgy érzi, nem végzett elég munkát, ezért még többet akar dolgozni.

Ahogy a legtöbb függő, úgy a munkafüggő is sokáig tagadásban van, nem gondolja, hogy viselkedése problémás lenne. A legtöbb munkafüggő már nagyon előrehaladott állapotban jut – ha egyáltalán jut – belátásra, addigra pedig már az összes emberi kapcsolatukat felszámolják. Ebben viszont nemcsak ők hibásak, hanem bizony a környezetük is:

a munkafüggőség ugyanis az egyik legelfogadottabb viselkedéses addikció.

Ha például egy családapa alkoholista és minden nap vállalhatatlan állapotra issza le magát, a családja érthető módon undorodik tőle és az első visszaesések után faképnél hagyja. Viszont, ha az illető családapa a függőségét a munkában éli ki, még büszkék is rá, sőt sajnálják is „szegényt”, követendő példának állítják be, hiszen: „ő csak a családjának akar minél jobb körülményeket megteremteni”.

A munkafüggőség, ha nem is ugyanúgy, de hasonló mértékben tud szétverni egy családot, mint például az alkoholizmus. Aki viszont élt együtt alkoholistával, százszor inkább egy munkafüggőt választana a családjába. Egy függővel együtt élni – legyen bármi a szere – hosszú távon komoly lelki sérülésekhez és maladaptív megküzdési stratégiákhoz vezet, pláne, ha a szenvedélybeteg nem hajlandó foglalkozni függőségével. Aki ilyen kapcsolatban találja magát, egy szabályt fontos az eszébe vésnie, még mielőtt a saját élete menne rá a másik életmódjára: Senkit nem lehet megmenteni!

„Tudtad-e, hogy” cikksorozatunkban tudományosan érdekes, érdekesen tudományos témákat járunk körül, közérthetően, véleménnyel, csipetnyi minősítéssel, esetenként szükséges szélsőséggel fűszerezve.

 

EZEK IS ÉRDEKELHETNEK

OLVASTAD MÁR?

MÉG TÖBBET SZERETNÉK
Vissza az oldal tetejére