- piszkostizenkettővélemény
- kétharmadbelföld
- amerika, london, párizsez történik a világban
- Big pikcsörunortodox beszélgetések ortodox kérdésekről
- csak neked, csak moströvid interjúk
- hajrá, magyarok!sport
- fehér férfia fehér az új fekete
- pszicho
- kinyílott a pitypangmegírom!
- censoredlázadj a cenzorok ellen!
- sivalkodjatok!az örök nyavalygók
- 7:59egy perccel a világ előtt
- 889olvasói vélemények
- 8)8)8fotók, rajzok, videók
- century-ontudomány, tech
- szabad vasárnapkultúra, szabadidő, turizmus
- bulvár
- ökojobbkörnyezet- és állatvédelem jobboldali nézőpontból
- Maccabi
SZEX / Beszéd: Beszélni vagy csinálni?
2022.06.08. 18:10
Figyelem!
Ez a tartalom olyan elemeket tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz erről a számítógépről kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot! A javasolt szűrőprogram elérhető ide kattintva.
Ha Ön elmúlt 18 éves, akkor az "Elmúltam 18 éves" gombra kattinthat és a tartalom az Ön számára elérhető lesz.
Ha Ön nem múlt el 18 éves, kattintson a "Nem múltam el 18 éves" gombra, ez a tartalom az Ön számára nem lesz elérhető.
Általános tapasztalat, amikor a szex szóba kerül, hogy valaki előbb-utóbb megjegyzi: „Minek beszélni a szexről? Azt csinálni kell!” – kivezetve ezzel a frappáns megjegyzéssel a feszültséget abból a helyzetből, amit a szex témája okozott. Az ilyen humoros, gyakorlatorientált attitűd sokszor egy maszk, ami a pironkodást hivatott palástolni. Ez a pironkodás és sokszor a szégyen rétegesen rakódik rá a testünkről alkotott képre, az azzal kapcsolatos beszédre és végül a szexre is. Ha a szégyen rétegeit fejtegetjük, az első rögtön a beszéddel kapcsolatos: sokaknak már az is elakadást okoz, ha meg kell nevezniük nemi szervüket. A kisgyerekének a szülő természetességgel tanítja, hol van a keze, lába, feje és büszke rá, ha azokat meg is tudja mutatni, amikor azonban a gyerek figyelme a nemi szervére irányul, a legtöbb szülő zavarba jön. Ezt a zavart pedig a gyerek is érzi és bár lehet, még beszélni sem tud, azt már egészen korán megtanulja, hogy a nemi szerve és a pironkodás között valamiféle kapcsolat van. Ez a szégyenlősség és akár a szexszel kapcsolatos bármilyen tevékenység, gondolat miatt érzett szégyen és bűntudat tehát mind tanult: egy kisgyerek, amikor felfedezi a testét, annak örömforrásait, teljes természetességgel cselekszik, a reakciók lesznek azok, amik később szégyenre tanítják.
Fontos tisztázni, hogy van különbség a szégyen és a bűntudat között. A szégyen az egész énképünket és személyiségünket érintő érzés, amikor egy cselekedetünk nem egyeztethető össze a saját magunk és/vagy mások által ideálisnak gondolt énképpel: amikor egy gyerek a „testével játszik”, ezt felnőttként sokszor félreérthetjük, megjelenhetnek azok a mondatok, amiket gyerekként mi is a szüleinktől, ők pedig az ő szüleiktől hallottak: „Ezt nem illik, ez csúnya dolog, ne fogdosd!” stb., mert „egy gyerek legyen gyerek” és ne foglalkozzon a nemi szervével, mert „neki ez még nem való”. Míg a szégyen miatt magunkat érezzük rossznak, a bűntudat érzése az adott cselekvésre vonatkozik: rosszat tettünk, amit jóvá kell tennünk. A két érzés gyakran jár párban, ha pedig valaki gyermekkorában sok büntetésben, korlátozásban részesül, abban kialakulhat az a téves énkép is, hogy ő rossz, tettei miatt pedig gyakran érezhet bűntudatot. Ha a büntetés és korlátozás a testével, nemi szervével, gyermekkori „szexuális tevékenységével” volt kapcsolatos, az a későbbi nemi életében is komoly elakadásokhoz vezethet. Pedig ezt a gyermekkori „szexuális tevékenységet” nem szabad összetéveszteni a felnőttkorival, ez természetes, nincs benne szexus és elsősorban a test felfedezéséről szól.
Amikor egy pár babát vár, izgatottan készül arra a pillanatra, amikor végre megtudhatják: kisfiút vagy kislányt köszönthetnek családjukba. Az ultrahang vizsgálatokon kíváncsian várják, vajon „megmutatja-e magát” a magzat és kitörő örömmel fogadják a monitoron látott apró magzati nemi szervet. Nincs ebben a kíváncsi figyelemben, örömben semmi határsértő, inceszt vagy szexualizáló, mégis: a gyermek születése után ugyanez a testrész a legtöbb szülőből zavart vált ki. Nemcsak a testrészek megnevezése okozhat problémát, de még mindig sokaknak okoz nehézséget, hogyan is érjenek hozzá saját gyermekükhöz, hogyan reagáljanak arra, amikor a gyerek felfedezi erogén zónáit és játszadozni kezd a testével. Sokan eleve elutasítják magát a gondolatot, hogy a gyereknek lennének egyáltalán „erogén zónái” – pedig a magzati, intrauterin fejlődést ismerve pontosan tudjuk, hogy a nemi szervek fejlődése – amit kíváncsisággal vegyes örömmel várnak az ultrahangon a szülők – mellett természetesen az idegrendszer fejlődése is folyamatos. Ahol pedig az idegvégződések csoportosulnak, az érintésre kellemes érzést vált ki: ezt a felnőttek magukon erogén zónáknak hívják, de ezek már a magzati korban kialakulnak és gyerekkorban éppúgy érzékenyek, mint felnőttkorban.
Abban, hogy egy érintés kellemes érzést kelt, nincs semmi rossz vagy szégyellnivaló és a szexuális forradalom különböző hullámai ezt már sokszor, sokféleképpen igyekeztek a tudomásunkra hozni. Mégis a testünkkel, a szexualitással és a szexszel kapcsolatos szégyenréteg még a mai szexuálisan felvilágosultnak tűnő világunkban is sokakban több rétegű, lefejtése pedig hosszú időbe telhet.