„Ön hisz Szilágyi Liliánának?”- ezzel a címmel jelent meg a napokban egy cikk Szilágyi Liliána úszónőről, aki nemrég a nyilvánosság előtt számolt be arról, hogy apja fizikailag, lelkileg és szexuálisan is bántalmazta gyerekkorában. A cikk végén még szavazhat is az olvasó arról, hogy hisz-e az abúzusról beszámoló áldozatnak.

Amikor valaki bántalmazás áldozatává válik, elképesztően nehéz helyzetbe kerül: meg kell küzdenie az őt ért abúzus okozta traumával, aminek első lépése lenne az, hogy beszél róla. Ez azonban sokkal nehezebb, mint amilyennek elsőre tűnik. A bántalmazást nagyon nehéz bizonyítani, különösen igaz ez a szexuális abúzus esetén. Bizonyíték híján pedig még rosszabb helyzetbe kerülhet az áldozat, ha mégis úgy dönt, hogy feljelentést tesz a rendőrségen. Aki rendelkezik is a megfelelő bizonyítékokkal, annak sem egyszerű a helyzete: a jogi procedúra általában hosszú, az abúzusról szóló vallomást többször és minél részletesebben kell megtenni, ami retraumatizáló hatással lehet az áldozatra. A társadalmi reakciók pedig a régóta zajló, sokszor szélsőséges érzékenyítés ellenére sem mindig támogatóak, még mindig gyakori az áldozathibáztató attitűd, ahogy a traumán élcelődő, emberi méltóságot semmibe vevő, hányingert keltő csámcsogás is gyakori – ezt jól illusztrálja is a Blikk fent említett „cikke”.

Amikor Szilágyi Liliána úgy döntött, hogy a klasszikus #metoo eszközeivel beszél az őt ért abúzusról, óriási kockázatot vállalt. A #metoo, vagyis a „nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek” módszer pillanatnyilag felszabadító lehet egy valódi áldozat számára, de óriási károkat is okozott az évek alatt, ezeket a károkat pedig az áldozatok is tapasztalhatták. A bemondásra erőszakkal vádolás az egyre szélsőségesebben férfiellenes társadalmakban, mint az USA – ahonnan a mozgalom is indult –, működőképes lehet, de itthon és a még józansággal jellemezhető közeli környezetünkben finoman szólva sem váltott ki szimpátiát, sem érzékenyülést az ügy irányába – főleg úgy, hogy több esetről derült ki: a metoo-zás volt a valódi visszaélés. Azok az áldozatok, akik a #metoo kirobbanásáig nem mertek megszólalni, könnyen lehet, hogy ez után sem fognak, látva azt, milyen nyilvános megaláztatáson megy keresztül valaki, aki mégis ezt a módszert választotta ahhoz, hogy beszéljen az őt ért sérelmekről. A Blikk-féle megnyilvánulások tehát nem csak most Szilágyi Liliánát, mint áldozatot sértik, de azokat az áldozatokat biztosan további hallgatásra ösztönzik, akik eddig sem mertek megszólalni.

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) külön vizsgálóbizottságának megállapítása szerint megfelelnek a valóságnak Szilágyi Liliána azon nyilatkozatai, amelyekben az édesapjától, Szilágyi Zoltántól elszenvedett súlyos bántalmazásokról beszélt a múlt év végén. Az ügyben egyébként korábban rendőrségi nyomozás is indult, ami lezárult, a rendőrség állítása szerint ugyanis Szilágyi Liliána nem jelent meg a meghallgatásokon. Pár napja derült ki, hogy Szilágyi Zoltán keresetet ad be lánya ellen, amelyben 30 millió forint kártérítést követel tőle rágalmazás és a jó hírnevének megsértése miatt – az ügyben tehát feltételezhetően várható még néhány csámcsogásra alkalmas részlet. Arról, hogy az ügy a nyilvánosság előtt zajlik, Szilágyi Liliána már döntött, a további kérdés az, hogy a nyilvánosság hogyan kezeli ezt: tisztességesen, vagy Blikk-módjára.