A szülővé válás minden korban az egyik legnagyobb kihívást jelentette: minden kornak megvolt a maga elérhetetlen, ideális képe a jó szülőségről, aminek lehetetlen volt megfelelni. Ma már valamivel könnyebb feloldani a szorongást azzal, hogy tudjuk: az elég jó szülő hibázik, méghozzá nem is keveset – a legfontosabb viszont, hogy tanuljunk ezekből a hibákból.

Az internet és a közösségi média által uralt világban látszólag könnyű dolguk van a szülőknek, hiszen minden tudás, minden kérdésre a válasz két kattintással elérhető – de ugyanígy a kéretlen, rossz, félrevezető tanácsok, a segítségnek álcázott minősítés és a motiválásnak tűnő megfelelésbe hajszolás is. Szerencsére egyre több a jó gyakorlatokra építő szakmai iránymutatás, ami segít a szülőknek a tudatosság útján haladni – ezeket pedig pont ott találja a szülő, ahonnan a legnagyobb veszély leselkedik a gyerekére: az interneten.

A különböző generációk más-más nyelvet beszélnek, de ez a ma egymás mellett élő generációkra különösen igaz. Az X és az Y generáció úgy nőtt fel, hogy a gyerekkoruknak nemhogy az internet, de még a számítógép sem nagyon volt a része, miközben gyerekeik – a Z és az α generáció – ezt el sem tudják képzelni, hiszen közülük a legkisebbeknek is ott van a zsebében az okostelefon. A tudatos szülők úgy akarnak a gyerekeiknek az internet veszélyeiről beszélni, hogy sokan még használni sem tudják azt, nem ismerik a legújabb alkalmazásokat, de azért folyamatos kritikával illetik. Hiába csak jót akarnak a gyerekeiknek, a hegyibeszéd-effektus miatt azok nem figyelnek rájuk, a generációs és kommunikációs szakadék pedig csak mélyül köztük.

Sok szülő tisztában van azzal, hogy „nem kellene” a gyerek kezébe okostelefont adni, de enged a nyomásnak, amikor azt látja, hogy „a többieknek is van”, hiszen senki nem akarja, hogy gyerekét kiközösítsék. Vannak, akik még mindig reménykednek abban, hogy ez, mint minden hóbort, majd elmúlik, nem törődve a közösségi média, az applikációk addikciós hatásával, az internetről szűrő nélkül a gyerekre ömlő szexualitással vagy azzal a ténnyel, hogy a pedofilok már nem az utcán, a játszótéren, hanem az interneten vadásznak a gyerekekre.

A legtöbb jó gyakorlat, szakmai segítség, kampány, illetve az ügy mellett elhivatottságból vagy divat miatt kiálló influenszerek módszerében szinte mindig van egy közös pont: szerintük a kialakult helyzetet a szülő tudja megváltoztatni, mert már eleve a szülő a hibás a kialakult helyzetért. Ez azonban rossz irány, ami a szülőket nevezi ki bűnbaknak, és ami sem a generációs különbségekből adódó helyzetet nem veszi figyelembe, sem azt a tényt, hogy az okostelefonok, az applikációk és a közösségi média kitalálóinak célja, hogy minél többen függjenek tőlük. Ez a függőség pedig olyan erős, hogy nincs az a szülő, aki meg tudná szüntetni: hiszen egészen új társadalmak, egy egészen új világ épült már erre a függőségre. Kinek ne kellene a gyorsan, szinte ingyen elérhető boldogságillúzió, amit ez a világ ajánlani tud a szürke, konfliktusokkal teli valóság helyett?

Hiába az új kor, a maga új kihívásaival és veszélyeivel, van egy régi „recept”, amely az internet és az okostelefonok előtt is bevált, ha a boldog gyerekkor volt a cél, és most, ebben a helyzetben is segíteni tud: ez pedig a biztonságos családi légkör és az érzelmileg elérhető szülői kapcsolatok. Ez egy olyan alap, amely sok nehéz krízist elbír, amely bár nem olyan vonzó, mint a „tökéletes” online világ, de biztonságot ad ahhoz, hogy a gyerek megélhesse és kezelni tudja érzéseit, konfliktusait. Ha ez megvan, az online világ csábítása tompulhat, hiszen lesz valami, ami bár nem olyan habos-babos, de hihetően boldog tud lenni: a valóság. Erre törekedni valóban minden szülő felelőssége.