Két éve egy amerikai színésznő, Alyssa Milano kiírta a Twitterre, hogy aki szenvedett már el szexuális abúzust élete során, az írja ki, hogy „MeToo”. Azóta két év telt el, több millió bejegyzés született, a MeToo-cunami világsztárokat sodort magával és örökre rányomta a színészszakmára a vörös skarlát bélyeget. Míg a Harvey Weinstein ellen indított közel nyolcvan polgári per hamarosan lezárul, mert a producernek sikerült peren kívül megegyeznie az őt vádlókkal (fejenként hatmillió dollárt fizet az áldozatoknak), addig itthon egyre többen buknak bele az ellenőrizhetetlen szexuális zaklatás vádakba. A MeToo igazi libsi szuperfegyverként indult: tökéletesen álcázta magát az áldozattá vált nők érdekvédelmével, miközben csak felhasználta tragédiájukat. Hogy az áldozatoknak nem segített a kampány, azt ennyi idő után elmondhatjuk, de egyre inkább úgy tűnik, az ötletgazdák is csalódhatnak: a fagyi visszanyal.

Egy szexuális abúzus esetében az egyik legnagyobb nehézség a bizonyítás és az ezzel járó meghurcoltatás. Az áldozatnak a legtöbb esetben nincs kézzel fogható bizonyítéka, csak a saját szava szemben az elkövetőével, akivel a legtöbb eseteben fennáll egyfajta függő helyzet: gondoljunk csak Gothár Péter ügyére, a rendező-színésznő kapcsolatra. A Gothár-ügy világosan mutatja, milyen nehéz helyzetben van az áldozat, ha az elkövető nemcsak a főnöke, de mind szakmailag, mind emberileg elismert személy. Nem segít az áldozatnak az sem, hogy színésznőtársak, mint Móga Piroska, de a művészközösség által olyan elismert személyek, mint Pintér Béla is az elkövető, Gothár mellett álltak ki, hogy a Katona saját magát mentő eltussolásáról és titoktartási intézkedéseiről ne is beszéljünk. Persze a szkepszis nem véletlen a MeToo-ügyekkel kapcsolatban, hiszen a mozgalom hatására a nemi erőszak vádja aduásszá vált a nők kezében. Így a magas presztízsű férfiak karaktere bármikor meggyilkolható már a gyanúba keveréssel is. Ezt ismerték fel a liberálisok és erre használják fel az áldozatokat.

Csakhogy a Gothár-ügynél visszanyalt a fagyi: a sajátjukat érte a támadás.

A krízisben pedig mindenki megmutatja a maga arcát. A liberális társaság most nem az áldozatért vonult utcára, nem szólalt fel a zaklatószínház-jelenség és saját elkövetői ellen. Persze, hiszen azzal beismerné bűnét és gyengítené magát. Helyette politizálnak. Támadják az intézkedést, mely szerint az állam beleszólna a kulisszák mögött zajló működésbe, diktatúrát kiáltanak és kínos ellentmondásokba keverik magukat, miközben egy dolguk lenne: tükörbe nézni.

Úgy tűnik a MeToo-mozgalom két év alatt körbeért, bekebelezte a valódi áldozatokat, az ártatlanul megvádoltakat és végül feltalálóit. Most itt az ideje a valódi megoldásoknak, a kérdés az: ez végre felszámolja ezt az ál-érdekvédő propaganda mozgalmat vagy lesz még pár csavar a történetben?