A nemi identitás kialakulása egy összetett és hosszú folyamat, de már óvodás korban egy fontos igazodási pont a gyerekek számára, hogy meg tudják mondani: fiú vagyok-e vagy lány. Merjünk csak lekislányozni egy ovis kisfiút vagy fordítva: olyan zsigeri felháborodással találhatjuk szembe magunkat, hogy belepirulunk – és ez így normális.

Amikor valakinél gender diszfóriát diagnosztizálnak, azt az állapotot, amikor össze nem illés van a személy megtapasztalt neme és a biológiai neme között, több, hónapok óta fennálló kritériumnak kell megfelelni. Ilyen például az erős vágy arra, hogy a másik nemhez tartozzon, az erős preferencia olyan játékok vagy tevékenységek iránt, amelyek tipikusan a másik nemre jellemzőek, fiúknál a lányos ruhákba öltözés. A baj az ezekkel a kritériumokkal, hogy azoknál a gyerekeknél is bármikor megjelenhetnek, akik teljesen jól érzik magukat a bőrükben, nem akarnak nemet váltani, de éppen valamilyen külső ingerek hatására, esetleg a pszichoszexuális fejlődésük szenzitív szakaszában járva így tudják kifejezni belső kis konfliktusaikat, igényüket a figyelemre vagy szimpla érdeklődésüket a nemi jellegzetességek iránt. Vajon mi történne akkor, ha a felvilágosult, progresszív szülő, ismerve a gender diszfória tüneteit rögtön elkezdené „támogatni” gyermekét másságának megélésében? Zavarkeltés ott, ahol az előtt nem volt zavar. Befolyásolása egy szenzitív folyamatnak, ami akár súlyos, hosszú távú következményekkel járhat. Lehetőségei vannak az ilyen szülőknek: egyre több az érzékenyítő mesekönyv, de a civil szervezetek is bármikor készségesen segítenek, a szivárvány-közösség pedig egyre csak gyarapszik.

A progresszív szakmai ajánlások szerint a transz fiatalok számára az a legjobb, ha még a tinédzserkor megkezdése előtt kezdik a hormonterápiát, így nem kell keresztül menniük a tinikoron és szembesülniük a másodlagos nemi jellegekkel. Az LMBTQ mozgalmat támogató orvosok szerint teljesen biztonságos eljárás, hogy akkora hormonmennyiséget juttatnak a fiatalok szervezetébe, ami egy az egyben blokkolja a serdülés megkezdését. Elég nehéz ezt elhinni, főleg annak tekintetében, hogy amikor egy kamasz fogamzásgátlót szeretne szedni, akkor több körben figyelmeztetik a hormontartalmú gyógyszer veszélyeire – pedig egy fogamzásgátló hormontartalma töredéke egy ilyen hormonkúrának. Jelenleg 16 éves kor az ajánlás a hormonkúra megkezdésére, de a mai akkcelerált világban, amikor a biológia érés jóval a tizenéves kor elejére tolódott ki, már elég ritka, hogy valaki ilyen későn kezdje a pubertást. Ezért egyre több az olyan szakember, akik azt javasolják, akkor kellene kezdeni a hormonterápiát, amikor megindul a serdülőkor – tehát nem életkorhoz kötnék azt, hanem a serdülés, biológia érés legelső jeleihez, akkor is, ha az akár a gyerek tízéves korában kezdődik. Ez azért is különösen borzalmas, mert egy tíz év körüli gyerek egész egyszerűen még nem tud ilyen súlyú döntést hozni az életéről, a kamaszkor átélése pedig, ami nemcsak biológia, de bio-pszicho-szocio-spirituális folyamat is, meghatározó lenne az életében ahhoz, hogy a valódi nemi identitása ki tudjon alakulni – ettől azonban megfosztanák őt azok, akik a korai hormonterápia mellett érvelnek.

Ha a jogalkotók hallgatnak az LMBTQ mozgalmat támogató szakemberekre, akkor előbb-utóbb lejjebb viszik a hormonterápia korhatárát. Az LMBTQ mozgalommal szembe menni pedig manapság nem olyan egyszerű, aki mégis megteszi, hamar a kirekesztettek klubjában találhatja magát.

Pár éve még volt egy kijelölt napja, aztán hete, majd hónapja az LMBTQ Pride-nak, de ma már a csapból is ez folyik. Egy agresszív, manipulatív emancipációs mozgalomról van szó, ami egy évtizede még azért küzdött, hogy legyen ügy abból, ha egy nem heteroszexuálist nyíltan kiközösítenek, esetleg bántalmaznak a mássága miatt, de ma már ők rekesztik ki azt, aki meg meri kérdőjelezni őket. Mint minden emancipációs mozgalom, a Pride sem ismer határt és addig akar menni, ameddig csak bír, ameddig meg nem állítják. Az ámokfutása során azonban rengeteg kárt okoz, magával sodorja az értékeket, átírja a normalitás határait és kiröhögi a józan észt. Teszi mindezt cukormázba csomagolva, azt a hazugságot lobogtatva, hogy őt csak a szegény, elnyomott homoszexuális (és egyéb) identitású emberek jólléte érdekli, miközben gátlástalanul felhasználja az egyének történetét is politikai célokra.

Az LMBTQ mozgalom kigúnyolja azt, aki hisz a hagyományos családmodellben, nácizza azt, aki szerint az a normális, ha egy fiút fiúnak, egy lányt lánynak nevelnek, kirekeszti azokat, akik kimondják: ez egy szélsőséges és veszélyes mozgalom. A szeretet és az elfogadás álcáját használja arra, hogy az ideológiát beférkőzze egyre többek életébe és tudja jól: minél fiatalabbakkal kezd, annál könnyebb a dolga.

A mentális egészség alapja, hogy önazonos életet tudjunk élni, egy transz ember életében ez azt is jelenti, hogy abban a testben élhessen, amiben jól érzi magát. Felnőttként azt kezd az életével és a testével bárki, amit csak akar, joga van hozzá és senki nem korlátozza szabad akaratában, egy gyerek azonban nem tud ilyen döntéseket meghozni. Ha belepiszkálunk a nemi identitásának fejlődésébe, ha „elfogadóan” mindenféle alternatív gender szerepet kínálgatunk neki, ha csőstül öntjük rájuk az LMBTQ mozgalom egyre szélsőségesebb propagandáját, az még a valóban transz gyerekek életétét sem fogja megkönnyíteni. A huszonegyedik században újra kell gondolni a gyermekvédelmet, amit eddig jelentett, az már nem biztos, hogy érvényes ebben az új korban. A gyermekekre az eddig ismerteken kívül egészen új veszélyek leselkednek, többek között ilyen az agresszív szexuális propaganda. Bármennyire is példálózik a gyerekekkel, az LMBTQ mozgalom nem a gyerekekről, az ő védelmükről szól, épp ellenkezőleg: eszközként használják a gyerekeket, saját politikai céljaik érdekében. Ideig-óráig még tudnak a szivárványos hazugságokkal takarózni, de eljön még az igazság és a józan ész ideje. Addig is: meg kell védenünk tőlük a gyerekeket.