Mivel az ellenzék nem bírja saját erővel, folyamatosan szövetségeseket keres vagy éppen gyárt magának. Tipikus példa, ahogy a nyugati sajtótól várják, hogy na majd ők lerombolják a kormányt. Gyengeségükkel természetesen tisztában vannak, ezért ők növelik fel a nyugati – és szerintük mindenható – sajtó lejárató cikkeit Orbánról vagy a kormányról. Ezzel akarják erősíteni az ellenzéki választók szégyenérzetét, akár motiválni őket tüntetésekre, mert maguk ehhez kevesek. Amikor pedig azt látják, hogy nem működik ez sem, egyre dühösebbek lesznek, és eszközök híján csak démonizálják a kormányt.

Az ilyen gondolkozással viszont egy önigazoló logikai spirálba pörgetik magukat, amit a gyakorlat egész egyszerűen nem igazol, csak a zárt, buborékszerű közösségük erősít meg.

Bár a nemzetközi sajtóban ugyanúgy megjelenik az Orbánt és a kormányt dicsérő kommunikáció is, de ők csak a kritikára figyelnek, mintha csak ez létezne. A saját ideológiájukat részesítik előnyben mindennel szemben, az így kialakult önigazoló spirálba pedig nem engednek be cáfoló tényeket – még akkor sem, ha ezek amúgy kézzelfoghatóak.

Mindeközben pedig a Fidesz a választókkal és azok igényeivel foglalkozik. Az ellenzékiek csak távolodnak tőlük, mert a nemzetközi sajtót figyelik, vagy éppen megíratják velük a cikkeiket. Nem jutnak el a belátásig, hogy ez a módszer nem működik, nem bukik meg Orbán, ha a Politico csúnyát ír róla. Számukra viszont nem más ez a módszer, mint egy lassú öngyilkosság. Amiért persze magukon kívül mindenki mást hibáztatnak.