Az oktatás mindig is szegregált valami alapján. Az értelmi képesség ezen a téren a legobjektívebb mutató, vannak próbálkozások az integrációra, több-kevesebb sikerrel. Gyöngyöspatán talán ez utóbbi kísérlet ötlete – ha volt is egyáltalán – halva született, hiszen nem jut minden osztályra egy gyógypedagógus. Az oktatás pedig szegregáltan is oktatás, kérdés, ki mit kezd vele. A bőrszín, nemzetiség alapján való elkülönítés természetesen egyértelműen diszkrimináció, aminek kell legyen következménye, és van is; de nem kérdés, hogy a pénzbeli juttatás csak ront a helyzeten. A pénz persze mindig jól jön, mindig van mire költeni, de mi lesz utána? A gyöngyöspatai helyzet egy sokkal nagyobb és összetettebb társadalmi probléma, mint amit pénzbeli juttatásokkal meg lehetne oldani. Nem mintha egyáltalán meg lehetne.

Minden világnak megvan a maga gettója, Harlem is volt mindig, Gyöngyöspata is van. A társadalmi rétegződés nem mai jelenség, az pedig tény, hogy bizonyos nemzetiségek mindig is nagyobb részét képezték a szegényebb rétegnek. Mindig van egy-egy jó példa, akik kitör, jól él és segít a családnak, de ez ritka. A közeg, amiben felnőnek, tartósít a kulturális és nemzetiségi sajátosságok miatt.

Persze nem könnyíti a helyzetet, hogy még a problémáról is alig lehet beszélni, csak lábujjhegyen lépkedve lehet azt megközelíteni, mert ha cigánynak nevezem a cigányt, akkor ügy lesz belőle. De mégis hogyan lehet megoldani egy problémát, ha még beszélni sem lehet róla? Vagy kimondani a tabut, hogy végül is csak olyan „problémáról” van szó, amire valójában nincs is megoldás, hiszen az egyéni felelősség a kulturális nyomással vegyülve komolyan befolyásolja a helyzetet. Ez azt jelenti píszíről átfordítva, hogy egy nemzedékek óta mélyszegénységbe szokott, segélyekből élő, kemény munka helyett ügyeskedéshez szokott cigány család nem fogja a járatlan utat választani a járt helyett. A segély az segély, mindegy hány nulla van benne.

Az egyetlen eszköz, ami valódi tőke lehet ezeknek az embereknek, az a minőségi, fejlesztő oktatás biztosítása. Hosszú távon nyerhetnek ebből, ha tudnak vele élni – és akarnak is. De ez az a pont, ameddig a kormány felelőssége is terjed. Mert mit tehet a kormány? Az oktatás terén történt sérelem, ezen a téren kell hát a kárpótlás. Az viszont már mindenkinek a saját felelőssége, mit kezd azzal, amit kap.