Nagyjából gimnazistakorára minden lány átél valamilyen formában szexuális zaklatást. Hiába folyik a csapból is az érzékenyítés, a mai napig nem lehet úgy elsétálni egy építkezés mellett, hogy ne érne egy nőt, egy lányt valamilyen tárgyiasító beszólás, és mégis: ez a legkevesebb. A nők elleni erőszak a legtöbb esetben láthatatlan, mert otthon, a négy fal között történik. Sok esetben soha nem derül rá fény, az áldozat ugyanis sokszor függő viszonyban van az elkövetővel, de a bizonyítás nehézsége és az áldozatban kialakult szégyenérzet is hozzájárul ahhoz, hogy az erőszak örökre szorongató titok maradjon. Ez nemcsak azt akadályozza, hogy egy abúzus következményeként megfelelő jogszolgáltatás történjen, hanem azt is, hogy megbízható adatokat közöljenek a statisztikák. Ennek ellenére több felmérés készül évről évre, amelyek eredményei – ismerve a torzító tényezőket – így is megdöbbentőek.

Egy pár évvel ezelőtti kutatás adatai szerint Magyarországon több mint 35 ezer lányt ér valamilyen típusú szexuális erőszak 15 éves kora előtt. Közel kétmillió nő élt valamikor 75 éves kora előtt súlyos lelki erőszakot alkalmazó partnerrel párkapcsolatban. Ezenkívül közel 800 ezer nőt ért testi, és közel 300 ezret szexuális erőszak is.

Sokaknak az első kérdése egy éveken – akár évtizedeken – át párkapcsolati erőszakot elszenvedő nő hallatán csak annyi: „Miért maradt?” Ezzel a kérdéssel azonban a felelősséget azonnal az áldozatra lehet tolni. Ha valóban szeretnénk megérteni, miért marad egy nő (vagy akár egy férfi – az ellenük elkövetett erőszakról még kevesebbet beszélünk) egy bántalmazó kapcsolatban, először értenünk kell a bántalmazó fél működését. A bántalmazó partner felismerése nehéz, mert a párkapcsolat elején általában vonzó oldalát mutatja, a bántalmazó viselkedésre legtöbbször később kerül sor. Az abúzus nem rögtön, látványos fizikai vagy szexuális erőszak formájában történik, inkább szóbeli, érzelmi bántalmazásként kezdődik. Ez aztán szép lassan a végletekig is elmehet, ezt mutatja, hogy a párkapcsolaton belüli bántalmazásnak évente több halálos áldozata is van.

A bántalmazás hiába sokszor látványos, agresszív formában történik, nem a másik irányában táplált dühről, hanem a hatalomról szól. Az abúzus, vagyis visszaélés éppen azt jelenti, hogy a bántalmazó fél visszaél szerepével, ehhez köthető hatalmával vagy akár erejével. A párkapcsolaton belüli erőszak gyakran korlátozással kezdődik. Ez sokszor megbeszélt programok kapcsán jön elő: gyakori, hogy a bántalmazó fél az előre megbeszélt programokat az utolsó pillanatban lemondja, változtat azokon a bántalmazott fél megkérdezése nélkül, így tud a közös programok felett is kontrollt gyakorolni. Szélsőségesebb esetben előfordul, hogy a bántalmazó nyíltan megtiltja a bántalmazottnak, hogy bizonyos helyekre elmenjen, a barátaival találkozzon.

A párkapcsolat egyik alappillére az intimitás, ez azt is jelenti, hogy a gyengeségeinket is feltárjuk a társunk előtt, de hosszú távon meg is ismerjük a másikat annyira, hogy tudjuk, mi az, ami a leginkább fáj neki. Egy szeretetteljes, egészséges párkapcsolatban támogatjuk a párunkat, kihozzuk és megerősítjük az erősségeit. A bántalmazó fél azonban visszaél párja gyengeségeinek ismeretével, és veszekedések során vagy máskor is támadja azokat. Gyakori, hogy egy apró visszajelzésre is egy érzékeny pont benyomásával vagy a hiányosságok kiemelésével reagál. Egy egészséges párkapcsolatban is előfordulnak veszekedések, ilyenkor az egymásba vetett bizalom, bizonyosság az, ami miatt tudjuk, hogy hiába feszült most a légkör, előbb-utóbb egymás felé fordulva megoldódik a konfliktus. A bántalmazó kapcsolatban azonban jellemző, hogy a bántalmazó visszaél egy konfliktus adta lehetőséggel, és fenyegetőzik a kapcsolat megszakításával. Ezzel lehetetlenné teszi partnere számára, hogy akár csak egy visszajelzést adjon a bántalmazó félnek. Hiszen a kritikára azonnal érkezik a reakció: „Ha nem tetszik, el lehet menni.”

A bántalmazó kapcsolat fenti ismérvei ciklikusan váltakoznak, a bántalmazó gyakran előveszi megnyerő, csábító arcát, akár egy durva kijelentés, de fizikai bántalmazás után is. Így a konkrét bántalmazást követi egy lecsillapodott, békülő, udvarlásokkal teli időszak. Ilyenkor a bántalmazó fél fogadkozik, hogy mindent megtesz a másikért, a változásért, ajándékokkal halmozza el, hogy kiengesztelje. A bántalmazott felet általában ez a szakasz győzi meg arról, hogy párja tényleg képes a változásra. Az újabb szakasz egy feszültségteli állapot, mely akár észrevétlenül torkollhat ismét a konkrét bántalmazásba, ezzel pedig bezárul a kör.

Ha valaki bántalmazó kapcsolatban él, annak felismerése nehéz, sokszor a sérült kötődési minták miatt is. Jellemző az áldozatokra az a gondolat, mely szerint majd ők megváltoztatják a másikat, ez azonban lehetetlen, így viszont könnyen kialakulthat egy kodependens kapcsolat is. Az áldozat kilépését a kapcsolatból az is nehezíti, hogy az éveken át tartó lelki terror olyan mértékben leépítheti a bántalmazó önértékelését, önbizalmát, hogy nem képes hinni magában, abban sem, hogy ki tud lépni a kapcsolatból, tud élni a másik nélkül. Sok esetben a gyermekvállalás is felmerül mint megoldás, de a gyermek születése általában csak egy újabb indok a bántalmazott félnek, hogy miért ne szakítson. Arról nem beszélve, hogy így a születendő gyerek is egy bántalmazó rendszerben fog felnőni, szeretetteljes és biztonságos légkör hiányában, ami örökre szóló lenyomatot hagy benne. Ha a fenti jelek ismerősek, mindenképpen érdemes szakemberhez fordulni.