Ha hazugságról van szó, az első reakciója szinte mindenkinek az elutasítás: hiszen hazudni csúnya dolog, ezt már egészen kicsi gyerekként megtanultuk. Mégis, minden ember hazudik, szinte minden nap. Képzeljük csak el, milyen furcsa és ijesztő lenne egy hazugságok nélküli világ: Ha minden „Hogy vagy?” kérdésre őszintén válaszolnánk vagy, ha minden gondolatunkat kimondanánk akkor is, amikor normál esetben udvariasságból visszafogjuk azokat. Kicsit kitágítva a hazugság jelentését, végső soron minden udvariassági formula hazugság, hazudni tehát a normalitás szabályainak elfogadását is jelenti. A hazugságnak persze többféle formája létezik és viszonylag könnyű olyan tiszta eseteket találni, amikor nem nehéz eldönteni, hogy az adott hazugság túlmegy-e a jóérzés határain. De mi a helyzet akkor, amikor valaki úgy hazudik és téveszt meg egész közösségeket, hogy közben meg van róla győződve, hogy igaza van?

Pár napja egy budapesti fiatal úgy döntött, az éj leple alatt megrongálja a Fővárosi Állatkert egyik elefánt szobrát és oda graffitizi: „Diszkrimináció”. Miért tesz valaki ilyet? Röviden: mert minden nemű kritika nélkül hiszi azt, hogy neki van igaza, az igazság pedig csak akkor ér valamit, ha kinyilvánítják.

Látszólag arról van szó, mintha a kormányon lévők megsértenék az igazságot a pandémia kérdésében azzal, hogy minden embert egyenlően kell kezelni, ezért kötelező a közösségi helyeken az oltási igazolvány bemutatása. Valójában a látszólagos igazságsérelem mögött egy létező gondolkodásmód és ahhoz tartozó mozgalom húzódik meg: ez pedig az oltásellenesek csoportja. Hiába magányos elkövető a graffitis, mégis közösségben kell gondolkoznunk, ha értelmezni akarjuk a viselkedését.

A magányos graffitis elkövető mögött egy olyan, többnyire virtuális közösség áll, akik szkeptikusan fordulnak az oltások, különösen a koronavírus elleni oltások felé és nem támogatják a kormányon lévők járványkezelési stratégiáját. Őket könnyen tudja hergelni az oltásellenes baloldal, akiknek célja a káosz teremtése. Ezzel szemben pedig van egy másik közösség: azoké, akik vissza akarják kapni a régi életüket és többek között ezért is támogatják a kormányt a pandémia megfékezésében. Amikor olyan csoportok találkoznak, amiknél ellenérdekű célok vannak megfogalmazva szinte azonnal megindul a saját csoport szolidaritásának erősítése, a saját csoport föl-, illetve a másik csoport leértékelése. Ezt egyébként 1961-ben Sherif, Tajfel és Zimbardo a „Rablóbarlang” nevű kísérletükben vizsgálták. A kísérlet megmutatta, hogy egyrészt a csoportszerkezet egy közös cél érdekében hamar kialakul és rövid idő leforgása alatt a csoport tagjai sajátos hierarchiát és normarendszert hoznak létre. Az oltásellenes csoport esetében ennek a sajátos normarendszernek a része, hogy elutasítják az oltást igazoló kártyát, azt diszkriminációnak állítják be, miközben józan gondolkodással is könnyen belátható, miért szükséges az oltást igazoló kártya: Világjárvány van, amit csak oltással lehet megfékezni, az oltásról kell egy igazolás, ez maga a kártya. A közösségi terek pedig, ahol világjárványt okozó vírus terjed, elkérik ezt az igazolást jelentő kártyát.

Az oltásellenes csoportok szinte fanatikus közösségként működnek: a csoportidentitás és a csoport normái a közösségen belül kritika nélkül elfogadottak, aki ezeket mégis kritizálja, azokat kizárja magából a közösség. Az ilyen csoportok pedig kitermelik magukból az elkövetőket, jelen esetben egy infantilis szabálysértőt, a graffitis személyében. Mivel a baloldal több, mint egy éve hergel minden határt átlépve és magának sokszor ellentmondóan a járványkezelés ellen, a frusztrált, agresszív hangulatért nagyban felelősek. A helyzetre még rárakódik az a tényező is, hogy az oltáskritikus csoportok tagjai a közösségi médiában, sokszor arc és név nélkül hergelik tovább egymást, ami az indulatok elszabadulásához vezet. Jelen esetben „csak” egy szabálysértőt termelt ki magából ez a közösség, de ugyanekkora az esélye annak, hogy agresszív elkövetők lesznek a következők – ezt pedig meg kell akadályozni. Nem érdemes hát elbagatellizálni az esetet vagy a liberális értelmiségre hagyni annak értelmezését, akik szerint a graffitis elkövető tette csak egy formája a művészi szabadság megélésének, mert ez nyilvánvaló politika.

Borítókép forrása: police.hu