A szülés utáni depresszióról még mindig nem lehet eleget beszélni, a tüneteket még mindig sokan félvállról veszik. A postpartum depresszió esetében nem egyszerűen a baba születését követő pár hétig tartó baby bluesról van szó, hanem tartósan fennálló szomorúságról, üresség-érzésről, jelen lehet a kötődés érzésének hiánya a gyerek felé, az állandó fáradtság, ingerlékenység, amihez alvás-és evészavarok, valamint irracionálisnak tűnő negatív gondolatok betörése is társulhat. A legtöbben szégyellik az érzéseiket. Sokan azt sem tudják, mivel magyarázhatóak és nem kérnek időben, vagy egyáltalán nem kérnek segítséget. Szerencsére egyre több celeb, nagy követőtáborral rendelkező influenszer használja ismertségét arra, hogy saját tapasztalatait is megosztva beszéljen a postpartum nehézségeiről, megélt depressziójáról – így tett legutóbb Pottyondy Edina, youtuber is. Az ex-Momentumos politikus részletesen mesélt arról, hogy gyermeke születése után milyen nehézségekkel találta szembe magát, amikre többek között azért sem tudott felkészülni, mert az anyasággal kapcsolatban még mindig főleg a rózsaszínködös babaillatról illik beszélni, a gyermekágy viszontagságairól vagy a kötődés kialakulásának nehézségeiről nem. Pottyondy depresszióját végül pszichiáter segítségével tudta kezelni, követőit pedig arra buzdítja, kérjenek mielőbb segítséget – ha lehet, olyan pszichoterapeutától, aki pszichiáter is. Az orvos ugyanis tud gyógyszert is felírni, amit ő is szed, és szerinte „nincs ezzel semmi gond”. Ez a megjegyzés és a hozzáállás a gyógyszerszedéshez azonban meglehetősen felelőtlen.

Ahogy Pottyondi is említi, elképzelhető, hogy a szülés utáni depresszióban szenvedő állapota olyan súlyos, hogy azt gyógyszerrel kell kezelni. Aki olyan súlyos depresszióval jut el a szakemberhez, amikor esetleg már szuicid gondolatai is vannak, fontos, hogy a gyógyszerek segítségével történjen egy olyan hangulatstabilizálás, ami akár életet is menthet és ami lehetőséget adhat a terápiában zajló érdemi munkára. A probléma azonban az, hogy sokan megállnak ezen a ponton, a receptre felírt gyógyszerek eltüntetik, elmaszatolják a tüneteket, a „mélyebb rétegekig” azonban már nem érnek el. Mert egy pszichológus, pszichoterapeuta tud ugyan segíteni a depresszióban szenvedőnek a terápián keresztül, ez azondban csak hosszú távon „hat”, a gyógyszer pedig könnyen elérhető, gyorsan hozza a tüneti változásokat, ezért ebben látják a megoldást. A ma is piacon levő szorongásoldóknak, hangulatstabilizátoroknak és hangulatjavító szereknek azonban van egy komoly veszélye, amit sokan elbagatellizálnak, Pottyondy sem említi posztjában, mi több legyint, hogy „nincs ezzel semmi gond”: ez pedig a függőség.

A szorongásos zavarokkal, depresszióval orvoshoz kerülők nagy része a pszichoterápiára el sem jut vagy gyakran félbehagyja, hiszen egyszerűbb a receptre felírt tünetcsökkentőt szedni, mint akár évekre elköteleződni a pszichoterápiában, a tudattalanba rejtőző elakadásokkal dolgozni, adott esetben traumákkal szembenézni. Ez pedig mind oda vezet, hogy a szorongás vagy depresszió miatt orvosát felkereső egy őrült mókuskerékben vagy az anonim függők gyűlésén találja magát. Amikor erről a veszélyről tájékoztatják a segítséget kérőt, gyakori az elutasító attitűd: „Én depressziós vagyok, nem függő”, mert a függőségről a legtöbbeknek a saját hányásában fetrengő drogos képe jut eszébe – abba már kevesen gondolnak bele, hogy a hányásában fetrengő drogos is jó eséllyel „egyszerű szorongással” kezdte. A sztereotípiák mellett pedig rengeteg ránézésre „normális”, jól szituált, napi szinten súlyosan addiktív szereket fogyasztó és túlfogyasztó jöhet szembe bárhol bárkivel, akikről senki nem gondolná, hogy addikciós problémáik vannak. Azt pedig a nemzetközi kutatások eredményei is mutatják, hogy nők között kiugróan magas azon függők száma, akik a gyógyszereket választják szerül.

A jelenség háttere összetett, de a nőkkel szemben támasztott társadalmi elvárásoknak nagy szerepe van benne. Az olyan üzenetek, mint például „egy anya soha nem lehet beteg” – miközben lélegzet visszatartva egyensúlyoz a párkapcsolat-gyereknevelés-karrier határain, vagy „a jó anya az első pillanattól szereti a gyerekét”, miközben a postpartum érzelmi hullámvasútjából próbál kikecmeregni, vagy „nincs okod panaszkodni, a gyereked egészséges”, egy traumatikus szülésélmény után mind méregként tudnak hatni a nő számára és csak növelik az őt fojtogató szorongást. Egy ilyen üzenetekkel teli világban sokkal csábítóbb azonnalinak tűnő megoldások felé fordulni, pláne, ha az receptre felírható és a népszerű, tekintélynek számító youtuberek is megadják az utolsó lökést egy „nincs ezzel semmi baj” bagatellizálással. Látszólag nem nagy ügy, látszólag az ügyet segíti és a „nincs ezzel semmi baj” nem is egyenlő a szer abuzálására buzdításával, de ekkora követőtáborral, ennyire félvállról fogalmazni, miközben a megszólítottak nagy része a veszélyeztetett csoportba tartozik, meglehetősen felelőtlen magatartás.

A szülés utáni depresszió létezik, többeknek okoz nagyon komoly gondot, mint gondolnánk és bárkit elérhet, azt is, aki úgy gondolja, ő nem hajlamos a depresszióra. De a függőség is létezik, ez is nagyon sokaknak okoz gondot és könnyebb belecsúszni, mint gondolnánk. Jó lenne nem nyitni átjárót egyik problémából a másikba. Ezzel még talán Pottyondy Edina is egyet tud érteni.