Van egy ember, aki, ha vesz egy levegőt, a baloldal azonnal felháborodik: Demeter Szilárd szabad ember, férj, apa, intézményvezető, miniszteri biztos, aki nem kér bocsánatot azért, mert nemzeti horizonton belül gondolkodik a kultúráról. Soha nem lesz megfutamodó sereg harcosa, vagy sikerül, amire vállalkozott, vagy a hősi halál vár rá. A Facebookon már rég nincs fent, mert szerinte a közösségi média pótcselekvés, de a – sokszor kontextusból kiragadott – mondatainak nincs is szüksége hirdetésekre, anélkül is elérnek a tömegekhez. Mert ha valamivel nehéz vitatkozni, az az, hogy Demeter Szilárd azok közé tartozik: Akikre figyelni kell – ez a 888 új sorozata, az új rész főszereplője: Demeter Szilárd.

FHZs: A baloldali értelmiségiektől azt halljuk, hogy nem kell Demeter Szilárdra figyelni, mégis mindig figyelnek rád, rendre fel is hördülnek, ahogy levegőt veszel. Mit gondolsz, minek tulajdonítható ez a figyelem: a személyednek, a pozíciódnak vagy annak, hogy nagyobb források fölött diszponálsz? Vagy valami más oka van?

DSz: Ahogy egyikük megfogalmazta: gyűlölik azt, amit mondok és ahogyan mondom, de egyetértenek azzal, amit csinálok. Nem lehet könnyű nekik. Leginkább az idegesítheti őket, hogy nem kérek engedélyt tőlük a változtatásokhoz. És nem kérek elnézést azért, mert erdélyi vagyok, és azért sem kérek bocsánatot, mert nemzeti horizonton belül gondolkodom a kultúráról. Legalább annyira arrogáns tudok lenni, mint ők, ha róluk van szó. Ráadásul még az úri klubból sem tudnak kirúgni, mert be sem akartam lépni. A saját életemet élem, nem érdekel, hogy mit gondolnak rólam. Röviden: szabad, ámde értékelkötelezett emberként saját elhatározásomból csinálom azt, amit csinálok. És mint ilyen, eleven cáfolata lehetek annak az önlegitimációs kinyilatkoztatásnak, miszerint csak az álfüggetlen értelmiséginek van helye a belpesti nap alatt.

FHZs: Próbálom megérteni a baloldali értelmiség sokszor ellentmondásos gondolkozását: szerinted miért gondolják úgy, hogy figyelmen kívül kell hagyni téged? Mondták már rád, hogy te lényegtelen vagy, ostobának is minősítettek már, sőt azt is mondták, hogy te csak egy troll vagy.

DSz: A gyalázkodás nem ellenérv, szóval ezekkel nem foglalkozom. De amíg ők azzal vannak elfoglalva, hogy egymásnak mondogatják rólam a verdiktet, addig én megyek előre. Szoktam idézni az egyik mentoromat: amíg a hátunkat látják, azt jelenti, hogy mi megyünk elől. De máris túl sok szót vesztegettünk erre a kérdésre, olyan, mint a politika a politikáról, a nagyközönség számára érdektelen.

FHZs: A Facebook téged nem letiltott, te távoztál erről a felületről. Miért, ez is a harc egy formája?

DSz: Nem harc, egyszerűen nincs rá szükségem, viszont időrabló. Kicsit olyan, mint amikor a városi szmogból kivonulsz a hegyekbe levegőt venni. A Facebook és az összes többi közösségi média pótcselekvés, zajos kocsmában is meg lehet váltani a világot, csak hát a világ ezt nem veszi észre. Intézményvezetőként, miniszteri biztosként, kuratóriumi tagként olyan döntéseket hozok, vagy készítek elő, amelyeknek konkrét következményei vannak. Felelősséggel tartozom a döntéseimért, cselekedeteimért, oda kell figyelnem. Amióta lejöttem minden közösségi platformról, több időm marad a munkámra és a családomra összpontosítani.

FHZs: Készítettem már interjút Békés Mártonnal a kulturális hadviselésről, ha valaki, te aztán naponta vívsz harcokat. Te hogy látod, van-e kultúrharc, kik állnak szemben egymással és hogy állnak az erőviszonyok?

DSz: Amit a magyar közbeszédben kultúrharcnak neveznek, az csak lökdösődés, megy a szájkarate a homokozóban, hogy kinek nagyobb a vödre, lapátja, ki milyen homokvárat épített, kinek erősebb a bátyja. Szórakoztató egy bizonyos szintig, de sok teteje nincs. Ezzel szemben, és ezt már sokszor elmondtam: ha létezik olyan, hogy kultúrharc, akkor annak a fókusza nem Magyarországon belül van, és nem is jelenidejű. Számomra az a tétje, hogy száz év múlva lesz-e még magyar kultúra a Kárpát-medencében. Lehet tágítani a problémafelvetés körét – száz év múlva lesz-e még nyugati civilizáció, lesz-e még emberként fölfogott ember, ránk omlanak-e az ember, mint másik istenként meghozott döntéseinek szándékolatlan következményei, lásd klímaváltozás stb. stb. -, de ezek a kérdések intellektuális kihívásként érdekelnek, a mindennapi tevés-vevésben túl vannak a konkrét mozgási szabadságomon. Amin a kollégákkal talán tudunk változtatni, erősíteni, amiért érdemben tudunk tenni, az az anyanyelvi kultúra ügye. Ezen dolgozunk hét per huszonnégyben.

FHZs: Mi a te szereped ebben a harcban? Ki vagy te: egy rohamcsapat kapitánya, egy fegyvertelen katona, aki viszi a fehér zászlót vagy a megfutamodó sereg egyik harcosa?

DSz: Legfeljebb székely lófő. És ha jól csinálom, amit csinálok, akkor lehet belőlem akár hadnagy is. Ami nem lehet belőlem: megfutamodó sereg harcosa. Vagy sikerül, vagy hősi halott leszel – így szólt a döntéshozói felkérés. Szóval ez a két választásom van.

FHZs: A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetője vagy és most Petőfi-emlékév jön. Kell ma figyelnünk Petőfire?

DSz: Nem csak Petőfire kell figyelnünk, bár ő jó márkaarc. Zseni, sokrétű életművel, A Költő. Mi a bicentenárium két évében Petőfin keresztül a korát is meg szeretnénk mutatni. Kétszáz évvel ezelőtt érdekes időket éltek, akkor született meg – többek között Petőfinek is köszönhetően – a modern magyar nemzet és a nemzeti kultúra. Hihetetlen teljesítményekre voltak képesek. Mérce és példa mindaz, amit ők letettek az asztalra.

FHZs: Te olvasol még egyáltalán Petőfit?

DSz: Muszáj nekem, most például „Az apostol”-t rágom, mert a világhírű képregényrajzolónk, Futaki Attila képregényt fog készíteni belőle. Az útinaplóiból filmet akarnak csinálni, a prózáját méltatlanul hanyagoljuk, a fordításaival sem foglalkozunk eleget. Megújítjuk az állandó Petőfi-kiállításunkat a PIM-ben, a főkurátor is ad házi feladatot, ha akarja, ha nem.

FHZs: Játsszunk egy játékot! Csak öt mondatod lehet, ebben kell összefoglalnod a te saját programodat. Vigyázz, többszörösen bővített mondatokat nem ér mondani.

DSz: Nézd a gyermeked szemén keresztül a világot, az az érvényes optika. Merj magyarként gondolkodni. Légy fejben első, legyél intellektuálisan is bátor. Éljük a saját életünket. Legyünk a saját kortársaink.

FHZs: Rossz mondatból elég egy is, te nem is egy rossz mondatot mondtál már. Tudnál nekem mondani most egy jó mondatot, amit majd idézni lehet?

DSz:

FHZs: A sorozat előző részében Megadja Gáborral beszélgettem, aki a te jó barátod, zenésztársad. Ő azt mondta, „ritka szar államtitkár” lenne. Te viszont elég jól eligazodsz a kormányzati útvesztőkben. Vannak politikusi ambícióid?

DSz: Még az hiányozna nekem. Már így is jóval nagyobb az ismertségem, mint amennyire valaha is vágytam. Elkötelezésem okán azt csinálom, persze, amire Orbán Viktor miniszterelnök úr felkér, ha azt mondja, hogy ugorjak a kútba, akkor ugrom, de már a jelenlegi pozícióim is szembemennek minden személyi ambíciómmal. Ha 2018 nyarán azt mondta volna valaki, hogy decemberben én leszek a PIM főigazgatója, akkor kiröhögtem volna.

FHZs: Hogy képzeljük el egy „kultúrpápa” átlag könnyed estéit? Fogsz egy tál popcornt és leülsz nézni a Sztárban Sztárt vagy X faktort? Vagy előkerül a Rilke Összes a háttérben pedig halkan Wagner szól? Van alacsony és magas kultúra?

DSz: Amikor hazaérek, apaüzemmódba kapcsolok, játszom a gyerekkel, fürdetek, esti mese, miegymás. Aztán amíg altatja az édesanyja, még egy kicsit dolgozom, lecsengetem a napot, készülök másnapra, olvasok, gyakorolok a hangszeren, mikor mi a fontosabb. Majd férjüzemmódban zárom a napot, a feleségemmel közös programként olykor befigyel egy kis filmnézés is, de sokszor már a válogatással eltelik az idő, azt nézzük, hogy mit nem nézünk meg.

FHZs: Mit gondolsz a populáris kultúráról?

DSz: Hogy már fél évszázada az az elsődleges kultúránk, csak röstelljük bevallani. Egyszerre értékhordozó öncél – mint minden művészeti szcéna -, ugyanakkor eszköz is lehet, rajta keresztül tudunk eljuttatni üzeneteket szélesebb rétegekhez. Akár arról is, hogy milyen jó helyen élünk, a Kárpát-medence gyönyörű, és kimeríthetetlenül gazdag a kultúránk.

FHZs: Egy igazi reneszánsz emberrel is volt szerencsém beszélgetni a sorozatunk korábbi részében, de a jelző rád is igaz, te is egy igazi reneszánsz ember vagy: dolgoztál politikus mellett, voltál Századvég kutató, írtál könyvet, adtál ki lemezt, most intézményt vezetsz és szinte minden hozzád tartozik, ami belefér a kultúrába. Jut időd a családra, személyes kapcsolatokra, fontos barátságokra?

DSz: Ha barát az, akire rábíznád a családodat, ha háborúba kell menned, akkor nagyon kevés barátom van. És minél fontosabb a pozíció, amit betöltesz, annál kevesebb lesz az érdek nélküli ismerősöd, miniszterelnöknek lenni nagyon magányos foglalkozás lehet. A tágabb családomra, szeretteimre figyelek, hiszen a családom, de barátkozni ma már nehezen barátkozom. Próbálok két lépésnyi távolságot tartani az új ismerőseimtől. Becsülöm, tisztelem a művészeket, politikusokat, kollégákat, de nagyon kevesüket hívom meg magunkhoz. Nem akarom hazavinni a munkát, ha nem muszáj.

FHZs: Ha a választások tétjére kérdezünk, mindig nagy, általános szinten mozgó válaszokat kap az ember. De a te személyes életed szempontjából mi a jelentősége április 3-nak?

DSz: Lásd mint fent: vagy sikerül, vagy hősi halott leszek. De feltartott kézzel nem megyünk csatába, szóval mi győzünk, ők veszítenek. Történjen bármi, lesz időm végre elmenni a hegyekbe, elásni a telefonokat a diófa tövébe, és aludni egy nagyon nagyot.