A Magyarságkutató Intézet pozsonyi csatáról készült animációs sorozatának főcímdalát énekli, és mivel büszkén vállalja, hogy van egészséges nemzeti identitása, ezért kap is hideget meleget. A napokban pedig azzal verte ki a biztosítékot, hogy elmesélte: egy kommentelő a kisbabája halálát kívánta, amit ő nem hagyott annyiban, utánanézett, jelezte a kommentelő munkáltatójának az esetet és kirúgatta. Sokan túlzónak tartják a reakcióját, egyesek szerint, aki „kiteszi az arcát” a nagy nyilvánosság elé, az tűrje csak a pofonokat, de olyanok is akadnak, akik felmentik a kommentelőt, szerintük ugyanis a gyerek halálát kívánni belefér a vélemény-és szólásszabadság kategóriájába. Márpedig az a helyzet, hogy egyáltalán nem fér bele.

Jogi szempontból biztosan sok szürke foltot találni, amikor az online világ kommentszekcióját elemezzük, de egyelőre nézzük meg a helyzetet normális, józan, emberi szemmel. Ha az utcán látunk valakit, aki valamiért nem tetszik, általában nem megyünk oda mocskolódni, fenyegetőzni. A civilizáció épp azt jelenti, hogy nem teszek meg valamit, ami a másiknak rossz, akkor sem, ha azt – valószínűleg könnyen – megúsznám és jól esne. A közösségi média és a kommentelés lehetősége épp ezt a civilizációt kezdi kiölni az emberekből. Az értelmetlen fröcsögés, az emberek saját sikertelensége miatti frusztráció odahányására ad szinte csak lehetőséget a kommentelés, az adott felület saját politikájának megfelelő szabályokkal, amik engedik más gyerekének a halálát kívánni, de napokra letilatanak, ha azt írja valaki: az apa férfi, az anya nő. Következmények nélkül lehet vadidegeneket a lehető legundorítóbb jelzőkkel illetni, állatokhoz, tömeggyilkosokhoz hasonlítani, átkozódni és a halálukat kívánni. Ez az emberi kommunikáció pöcegödre, ráadásul a legenyhébb esetekben is nettó abúzus, sokszor pedig valódi gyűlöletbeszéd, ami a kommentszekciókban történik.

Kell, hogy legyen következmény, az viszont biztos, hogy nem a PC irányába kell elindulni. Az a polkorrekt irány, ami az elmúlt nagyjából tíz évben nőtte ki magát, legalább olyan agresszív – ha nem jobban – mint az, ami ellen létrejött. Tény, hogy virágkorát éli az online bántalmazás, de az nem megoldás, hogy a dolgokat nem lehet nevén nevezni. A PC legjobb esetben is szorongást kelt az emberekben, akik attól félnek, hogy szexistának, rasszistának vagy antiszemitának bélyegzik őket, ezért lábujjhegyen kerülgetik az érzékeny témákat, folyamatos öncenzúrát végeznek, hogy megfeleljenek egy torz ideológiának.

A mocskolódó kommentelők felelősségre vonása azonban távol áll a PC-től és épp itt lenne az ideje. Kell, hogy legyen érezhető következménye az online térben történő mocskolódásnak, nem szabad, hogy minden beleférjen a szólásszabadság kitágított kategóriájába. Különben ne csodálkozzunk, hogy tizenévesek szó szerint a halálba cikizhetik a másikat, mindezt láthatatlanul, a szalonzsidózást, halált kívánást, másokat férgezést engedő kommentelés arctalan világában. Egyelőre van kiktől tanulniuk.