A mindenszentek és halottak napjához közeledve szinte mindenki felkeresi elveszített szerettei sírját, gyertyát gyújt értük, megemlékezik róluk valamilyen formában. Ebben az időszakban közelebbről érezhetjük hiányukat, az elmúlás okozta fájdalom élesebb lehet és mindenkit megérint valamilyen formában a gyász.

A gyász az egyik legkomplexebb érzelmi állapot, amit életünk során megélhetünk. Ez egy többlépcsős folyamat, a veszteség súlyát az elengedés állapotába eljutva érezhetjük könnyebbnek, az odáig vezető út azonban hosszú és az is gyakori, hogy a gyászoló nem előre, hanem visszafele halad a gyász útján, esetleg hosszan elidőzik egy-egy gyász szakaszban. Amikor gyászról beszélünk szinte rögtön a halálra, egy szerettünk elvesztésére gondolunk, de a gyászfolyamat minden minket ért veszteség, változás során beindul, még akkor is, ha a veszteség nem túl nagy. Ebben az esetben a gyász lépésein könnyebb és gyorsabb haladni, az egyes szakaszokra jellemző érzéseket azonban – még, ha rövid ideig is – egészen intenzíven érezheti a veszteséget, változást megélő ember.

Amikor veszteség ér minket, az első reakció a sokk, ami egy bénult állapot: ilyenkor az ember nem érti, hogy mégis mi történik vele, körülötte. Ez az állapot olyan, mint egy pofoncsapás: minden kibillen a helyéről, értelmét veszíti, az egyértelmű és egyszerű dolgok is érthetetlennek tűnnek, még az időérzék is teljesen átalakulhat. A következő fázisa a gyásznak a tagadás: a gyászóló harca a valósággal, amikor teljesen meg van győződve arról, hogy vele ez biztosan nem történhet meg. Ez egyfajta érzelmi önvédelmi reakció, ami az érzelmi túlterheltségtől véd. A következő szakasz a düh: ilyenkor a gyászoló gyakran keres bűnbakokat, van, hogy saját magát hibáztatja a történtekért, a felé segítő szándékkal közeledőket könnyen elutasítja. Ezt követi az alkudozás fázisa, ami közel áll a tagadáshoz, ilyenkor a gyászoló az élettel, a felsőbb erőkkel, a „sorssal” alkudozik, irracionális feltételeket is kitalálhat annak reményében, ha azokat teljesíti, minden visszakerül a régi kerékvágásba. Ha ezen a szakaszon is sikerül túllépnie a gyászolónak, akkor következik a depresszió szakasza: ebben a fázisban érti meg igazán, a legracionálisabban a gyászóló, hogy a veszteség valós, vissza nem fordítható, az emiatt érzett súlyos érzelmek pedig nem tarthatóak már vissza. Ez az a szakasz, amikor a gyászoló a legmélyebben éli meg veszteségét, de a szomorú, fájó érzések megélése szükséges ahhoz, hogy tovább tudjon lépni még akkor is, ha ez ebben a szakaszban lehetetlennek tűnik. Gyakori, hogy ebben a szakaszban megélt érzelmek súlyát a gyászoló nem bírja el, a gyászmunka megreked, esetleg a gyászoló regrediál egy korábbi szakaszba. A sikeres gyászmunka az elfogadással zárul, ez azonban még mindig egy hosszan elhúzódó, szomorú állapot lehet. Ebben a szakaszban tud a gyászoló megtanulni alkalmazkodni a kialakult új élethelyzetéhez, új szokásokat tud kialakítani amellett, hogy azt érezheti, kezd visszatérni az életkedve. Az elfogadás szakaszába jutva a gyász nem múlik el, a veszteség érzését időről-időre intenzíven megélheti a gyászoló.

A gyász érzése minden ember, minden korosztály számára ismerős lehet: amikor egy kisgyerek elveszíti kedvenc plüssállatát, napokra, akár hetekre is kizökkentheti mindennapjait, akár komolyabb nehézségei is adódhatnak az alvás vagy az evés terén, amíg nem dolgozza fel az őt ért veszteséget. De gondoljunk csak a hétköznapok veszteségeire: egy kedvenc farmer javíthatatlan elszakadását is a gyász lépcsőin végighaladva dolgozzuk fel. A koronavírusjárvány óta egyre több változás ér minket, a változások pedig szintén beindítják a gyászmunkát, ezért ez a folyamat egyre többeknek és egyre sűrűbben lehet ismerős.