Nem tudom, Önök elhiszik-e az MSZP mosakodását arról a Szanyi Tibor-féle állításról, amely szavai szerint így szól: „Az elnökség egyes tagjai és a pártelnök között teljesen obskúrus, átláthatatlan, titokban tartott pénzügyi megállapodás van, ami azt jelenti, hogy az elnök és frakcióvezető biztosít neki valamilyen fizetést, nem tudni.”

Amióta ez elhangzott az azonnali.hu-n, azóta igyekszik az MSZP minden idegszálával ennek tagadásra koncentrálni. A tagadás szegfűs szóvivője Harangozó Tamás, aki nagyon szerette volna minél előbb lezárni a szemlátomást számukra nagyon kínos helyzetet, de hát nem nagyon lehet. Nyilván ő is ismeri Weöres Sándor bölcs mondását, miszerint „A piszkos mosakszik, a tiszta nem”. Valahogy így van ez az MSZP-vel is. Harangozóék ugyanis nagyon tisztának akarják láttatni magukat, azért zárnák mielőbb rövidre a nyilvános vitát, ám a közvélemény kérdezősködése nyomán ez mégsem sikerül, s így az emberek joggal vélhetik úgy, hogy tényleg a piszkos kényszerül mosakodásra.

Szanyi meg hát, a bosszúra (is) szomjazó kapitány, nyilván azon van, hogy minél kínosabb magyarázkodásra szorítsa volt pártját. Nem zárva ki azt sem, hogy szerinte a pártelnökség többsége számára ismeretlen forrásból származó többletjövedelem-osztogatás hozzájárult ahhoz is, hogy ő tavasszal csak a második legyen az EP-listán Ujhelyi mögött, ami a végelszámolásnál kevésnek bizonyult a zsíros állást jelentő újabb ötéves brüsszeli mandátumhoz. Tudjuk jól, hogy a bosszú nem más, mint az „igazságszolgáltatás” önkényes formája egy vélt vagy valós sérelemre adott válaszként. Lehetséges, hogy Tóth Bertalan azóta ezerszer megbánta, hogy Szanyit kirostálta Brüsszelből, mert akkor erről a feltételezhetően mégiscsak létező kétes ügyről nem is értesült volna a közvélemény. Arról nem szólva, hogy amikor a pártvezetéssel szembeni bizalom megingatására is alkalmas helyzet előáll, akkor sokat segítene az MSZP-nek, ha maga a pártelnök, Tóth Bertalan állna a nyilvánosság elé cáfolni a dolgot, nem egy fullajtárral próbálná mosdatni a szerecsennek látszó helyzetet.

Mindegy, már így döntöttek. Nagyon úgy néz ki, hogy a tisztesség látszatának megőrzését célzó hajó ebben az ügyben már elment.

Ám úgy látszik, az MSZP szerint még ez is belefér viselt dolgaik közé, ettől a szocik még éppoly kikezdhetetlennek és erkölcsileg makulátlannak érzik magukat, mintha ez az átláthatatlan és kínos pénzügyi helyzet nem került volna nyilvánosságra. Más kérdés, hogy nem ez volt az első eset, amely árnyékot vetett a szocik tisztességére, miközben például a Fidesz számlájára egyetlen hasonló ügyet sem lehet felírni. Talán ennek is köze lehet ahhoz, hogy fényévnyi távolságra van egymástól a pártok között a választásokon elért támogatottság, nem gondolják?

Szóval, miközben legalábbis véleményes, hihetünk-e a Harangozó Tamás intézményes mundérvédő tagadó kijelentéseinek, aközben nyilván Önöknek is eszébe jut a múltból egy s más.

Például az, hogy amikor Gyurcsány kijelentette: hogy amikor „én voltam ennek a pártnak az elnöke, sok helyről vándorolt oda a pénz, Európából nem nagyon, ahonnan meg vándorolt, azt meg jobb, ha nem tudjuk”. Máskor Komássy Ákos, a szocialisták VIII. kerületi elnöke arról beszélt az MSZP pártigazgatójával, Katona Tamással, hogy 2014-ben a szervezet „fekete kasszájából” finanszírozták azokat a kiadásaikat, amelyeket nem tudtak bizonylattal fedezni.

Arra is emlékezhetünk, amikor Németh Gábor, az MSZP-hez közel álló Egyenlítő blog volt főszerkesztője 2014-ben azt állította, hogy a párt Jókai utcai székházának negyedik emeletén, a pártigazgató irodájában van egy páncélszekrény, amelyben pénzt, a belső szleng szerint a „lopott holmit” őrzik. Németh szerint ő és kollégái is tucatnyi megbeszélés előtt vagy után látták, hogy vezető szocialista politikusok milliókkal a zsebükben távoznak az irodából. Vagy ott van a börtönt is megjárt Zuschlag János esete, aki saját elmondása szerint ötven millió forintot kapott az MSZP Köztársaság téren álló titkos széfjéből, hogy visszalépjen a képviselő-jelöltségtől. Zuschlag arról is beszélt, hogy kétes eredetű pénzek és álcázott kifizetőhelyek továbbra is lehetnek az MSZP-ben.

És a felsorolásnak még mindig nincs vége, mert máig nem tudni, hogy Simon Gábor munkaügyi államtitkárként miből gyűjtött össze mintegy 240 millió forintot és helyezett el egy svájci és egy grazi bankban. S továbbá itt van még a kispesti önkormányzati MSZP-sek nagykanalazásának története is. A folyamatban lévő vizsgálat nyomán talán nem is olyan sokára hivatalosan is kiderül, hogyan lehet évi száz millió forintra szert tenni önkormányzati ténykedésekből, mert aki ezt nem tudja produkálni, az ugye a videófelvételen szereplők szerint hülye.

Nos, az elmúlt időszak MSZP-s disznóságcunamijának áttekintése után ismét feltehetjük a kérdést. Leszámítva a nyilván meglévő bosszúvágyat, kinek hihetünk inkább az MSZP-elnökségének átláthatatlan pénzügyei tekintetében? Szanyi kapitánynak, aki állítja, hogy létező manipulációról van szó a szoci korifeusai között vagy Harangozó hivatásos mundérvédőnek, aki tagadja e bűzös gyakorlat létezését?

A döntést nehezen meghozók számára utalok még egy magyar közmondásra, amely a harasztról, a zörgésről meg a szélről szól.