Most, amikor végre felvételünk is van arról, amint Vona Gábor elzarándokol a Dob utcába, hogy találkozzon a saját jövőjével, és egyidejűleg benyalja magát a honi zsidóság ateista-pártállami részének múltjába, szükségszerűen fel kell tennünk néhány kérdést. Ezek sorában az első, hogy a Spinoza Ház közönsége, a kérdező Rangos Katalinnal az élen, hogyan jutott el a szabad demokratáktól a Jobbikig? Van abban valami egészen megkapó, amikor a tyúkok megüzenik a rókának, hogy volna szíves este hétkor tiszteletét tenni a baromfiudvarban, de kéretik időben jönni, és persze semmi húsevés! Pontosan ilyesmi zajlik a szemünk előtt a fenti felvételen, és – ha a belénk sulykolt felosztásból indulunk ki – a Rangos Katalin & Co. naiv odaadással szemléli azt az embert, ami még 2013-ban is azt mondta, hogy nem lesz a zsidók kutyája, nem beszélve más kulcsmondatairól, amelyekre válaszképpen a Spinoza Ház közönségének úgy százötven esztendőre ki kellett volna tiltania Vona Gábort a Dob utcából.

Mondom, ha a belénk sulykolt felosztásból indulunk ki. Mert Vona Gábor mostani meghívása más valóságot mutat. A Spinoza Ház közönsége csak látszólag a maga ellensége: tényleg azt hisszük, nincsenek tisztában azzal, kicsoda Vona Gábor? Hogy miféle ember, mit mondott egykor és most, mennyire őszinték az érzései? Pontosan tudják, persze. Csakhogy a Spinoza Ház éppen a meghívás gesztusában leplezi le magát: nekik valójában mindig is Orbán Viktor volt az ellenfelük, nem pedig Vona Gábor. A Jobbik elnökéről éveken át okádták a feljelentéseket, lépten-nyomon összemosták a kormányzó erővel, miközben azt gondolták, hogy az egész mozgalom kövér lufi, ha kipukkan, akkor kész, vége. Ha nem így lenne, most nem tereferélnének kedélyesen azzal az emberrel, aki hosszú időn át lázasan harsogta zsidóellenes igéit, aki a Kuruc.info és a Magyar Gárda, azaz két velejéig náci kezdeményezés hátán kapaszkodott be a parlamentbe.

Nem, a Spinoza Házban nem Vona az ellenfél. Itt bukkan ki, miért olyan szívélyesek vendéglátók: pontosan tudják, hogy a Jobbik zsidózása rájuk irányult, de veszélytelenebbnek ítélik, mint a Fidesz-kormány működését. Micsoda aljas kis játék: miközben fellármázták a világot, hogy őket itt faji alapon fenyegetik, aranytartalékként tekintettek Vona Gáborra, és most, amikor elfogytak az ötletek, még ezt a szimpla hülyéktől az elkötelezett hungaristákig ívelő mozgalmat is igyekeznek kijátszani Orbán Viktor ellen.

Leleplezi magát a Spinoza Ház közönsége abban az értelemben is, ahogyan a faji üldöztetésről a napi politikára tereli a szót. Ha a Spinoza Ház rettegne, zsidó mivoltában rettegne, akkor nem engedné a rókát a tyúkólba. Csakhogy itt erről szó sincs. A Spinoza Háznak nem faji alapú félelmei, hanem ideológiai, politikai kifogásai vannak: ha nem így lenne, akkor Vona volna a fő ellenfél, nem pedig Orbán Viktor. Mindebből viszont az következik, hogy a Spinoza Ház elsősorban nem zsidó identitású, hanem baloldali felfogású csoportosulás. Világos, hogy Vonától nem félnek, pedig ő bizonyítottan antiszemita, inkább Orbánt tekintik fő ellenfélnek. Vele az a bajuk, hogy éppen most igyekszik felszámolni azt a langymeleg közeget, amelyben a Spinoza Ház közönsége oly önfeledten lubickolt évtizedekig: a pártállami, munkásőr, besúgó közeget, amelyben a hálózat mondta meg, kiből mi lesz vagy nem lesz, és amelyben apák és fiúk nagy egyetértésben kormányozták a legyőzött, kifosztott Magyarországot.

Erről van itt szó. Orbán az ellenfél, nem a Kuruc.info. A Fidesz-kormány leváltásáért még az sem nagy ár, hogy hagyják kicsit bájologni a gyöngyösi napraforgót.

Gondolják ők, de mint annyiszor, megint elcseszték. Vona ugyanis sima lélektani képlet, őt könnyű megfejteni: sima modorú hazudozó, aki annak kedvez, akivel éppen beszél. Ma ezt mondja, holnap az ellenkezőjét, és mivel a gerincet kifelejtették belőle a sorozatgyártáskor, mindig hittel vallani fogja azt, amiben érdekei miatt momentán hinnie szükséges. A gond nem vele, hanem bájos követőivel akad. A Spinoza Ház lakói, akikre némi lelki belterjesség árnya mégis csak rávetül, talán nem gondolták végig, milyen fazonokból áll új kedvencük tagsága. A nyolcszázezer ember között akad számos jóindulatú, megtévesztett tisztes öreg, Vona szemöldökcsipeszét kölcsönvenni óhajtó háziasszony, valamint jó sok első szavazó, akik őszinteséget mímelő dalszövegeket, nem pedig megoldást várnak a közélettől. A fennmaradó néhány százezer ember között találunk számos potenciális keretlegényt, akik a legszívesebben máris cigányokat és zsidókat kínoznának, és levadásznának nem zsidókat is, csak azért, mert szar az életük, boldogtalanok, tehetségtelenek, lusták, viszont irigyek mindenre, ami mozog. Az ő árnyuk tornyosul Vona Gábor mögött. Õket választja a Spinoza Ház, nem a jogtisztelő, minden polgárát megvédeni igyekvő magyar kormányt.

Itt tartunk most, de ahogy elnézem, lesz még meglepetés bőven. Hogy mást ne mondjak, a Dob utcában még nem írták ki a Ki tud többet a Wehrmachtról? vetélkedőt, és késik, egyre csak késik Vona Gábor bar-micvója, amely álhíren évekkel ezelőtt jót röhögtünk, de a fenti beszélgetés felvételét elnézegetve már nem annyira őszinte a mosolyunk.  

Ahogyan a Dob utcaiak mosolya sem lesz az, ha valamilyen előre nem látható ok miatt pár órára félrenéz a történelem, és megjelennek a Spinoza Házban Vona Gábor barátai. Úgy kétszázan. Nem szelíd szóval, hanem fegyverrel, bikacsökkel, zárt alakzatban. Hiszen ők ehhez értenek, ezt gyakorolták, amíg Rangos Katalin szövetségest keresett az Orbán Viktor elleni harchoz.

Csak mondja azt bárki, hogy ezért is a Fidesz volna a felelős, és nem pedig a Spinoza Ház kotlóstyúkjai, akik elhitték a rókának, hogy leszokott a húsról, és a korszerű táplálkozás híveként uborkát eszik pirítóssal.