Vajon boomer-e a kölök?
2022.01.03. 11:30
Így újévkor sok szó esik a hagyományról. Szilveszterkor és január elsején is érdemes az aprópénzhez hasonló lencsét enni, ez ugyanis szerencsét és gazdagságot hoz. Baromfit ne egyél, mert elkaparja a szerencsédet. Pulykát se, mert az haragot gerjeszt. A halat is inkább hanyagoljuk, mert azzal elúszik a szerencsénk. Szerencsét hoz ellenben, ha megtöltjük a kávétartót, cukortartót, sótartót, borstartót, lisztes edényt, Ha ezek tele vannak, egész évben bőségben élünk, de ha üresek, akkor bizony szükséget szenvedünk ezekben a dolgokban.
Ilyesmivel fárasztják egymást az emberek a közösségi médiában, az ember meg nézi, kavargatja a kávéját, s pislogva olvassa, hogy Szelimnek hívják az első újszülöttet Magyarországon.
Hát, nem tudom, mit gondoljak, nem tudom, jelent-e ez valamit. Van-e ennek köze a hagyományokhoz, Annyit mindenképp, hogy túl sok török sorozat megy a tévében. Úgy látszik, nem csak az vagy, amit megeszel, hanem az is, amit nézel.
Bár ez a Szelim, ez szerintem nem menő. Én biztos nem adnám ezt a nevet. Sokkal jobban hangzik például, hogy Pozsonyi Peter Parker!
Sok szó esik újévkor a hagyományokról, népszokásokról. Szokásokról, melyeket át kell adni. Át kell örökíteni a következő generációnak, különben elvesznek.
Játszótérre, ha kiülök nézelődni, felhős mélabúval töprengeni a világ folyásán, néha látom, hogy a szülő kézműves, fából készült tárgyakat ad a gyerek kezébe, s az öltözködés terén is próbálja követni a hagyományt. Babahordozós, tarsolylemezes szerelésben ül maga is a visongó gyerekcsapat közepén, próbál szembemenetelni a tömegmédia hatalmával, és Benedek Elek mesekönyvekkel traktálja a picit. De – fájdalom – sehol nem látom, hogy a legfontosabb témakörben törekedne a szülő a hagyományok ápolására. Erre valamiért senki nem helyez hangsúlyt.
Meg kell tanítani a kölyöknek a régi mondókákat!
Jaj, dehogy a Cini-cini muzsikára gondolok, meg, hogy Ciróka-maróka, mit főztél, kását? Ezeket senki nem mondogatta a játszótéren, vagy a napközis csoportban. Olyat se láttam soha, hogy bárki is a matchbox tologatása közben azt motyogta volna a suli udvaron, hogy cirmos cica haj, hová lett a vaj. Ez csak a pedagógus meg a gyermekújság szerkesztőjének álma volt, akinek fogalma sem volt arról, hogy milyen izgi dolog a valóságban Pif újságokat csereberélni a nagyszünetben.
Nem kérem, a valóságot kell átadni, a létező népi kultúrát. Azt kell átadni a kölyöknek, hogy „Egyik fülem sós, másik fülem paprikás, úgyse hallom mit dumálsz!” Igen, ezt mondogattuk, amikor valaki nehezményezte, hogy még mindig nem adtuk vissza azt a Fix und Foxi újságot, vagy azt a játék katonát, amit a múlt héten kértünk kölcsön a nagyszünetben. Nem ér a nevem! Káposzta a fejem! Ezt mondogattuk, meg azt, hogy Mátyás király Gömörben, illetve, „Esik a hó, fingik a ló, seggen csúszik az igazgató!”
Igen, ezt kell tovább adni, hogy élő maradjon, hogy aztán a gyerek is tovább tudja adni az ő gyerekének. Persze, ez kérdéseket vet fel.
Vajon, ha 2025-ben egy gyerek ezt mondja az oviban, akkor az boomer? Merik rá azt mondani, hogy boomer?
De aki ezt mondja, az maga is boomer, mert az akkori generáció ezt a szót akkor már nem is ismeri majd. Tehát, aki ismeri, az egy vén trotty, tehát boomer.
Múltkor hallottam, hogy a buszon, mögöttem kettővel, azt mondta az egyik kölök a másiknak, hogy „adom”. Mire a mellettem ülő ötvenes úr hozzám fordult:
- Az olyan, mint a kasa?
Elgondolkodtam, a mögöttünk utazó kölykök ezt a szót már tuti nem ismerik. Akkor most ez az alak itt mellettem, aki ezzel az ismeretlen ősi kifejezéssel jön, ő most forradalmár vagy boomer?