A haladó gondolkodás megöli az agyat!

Annyit rombolták a balliberálisok a mentális szintjüket mindenféle futurista utópiával, és a természet törvényeivel szembe menő jelszavakkal, hogy már tényleg meghülyültek.

Egy csoportban nemrég valaki kitett egy amatőr videót a szilveszteri bécsi tombolásról – a legélhetőbb város, ahol nincs diktatúra -, mire egy haladó: „Focihuligán szint. Ilyenek nálunk is vannak.” Nos, 1, nincsenek. 2. Nem látja, hogy mindegyik migráns? Azért Hanst és Friedrichet megkülönböztetni egy arabtól nem annyira nehéz. De persze, értjük, csak a nagybetűs ember létezik.

Most Vágó István áll be a „liberális vagyok, tehát hülye” feliratú pólókért sorban állók lelkes tömegébe. Ezt lökte pár órája az univerzumba:

„A „magyar emberek” genezise. Kezdetben vala az „állampolgár” és a „választó” az országlakosok megnevezésére. Valóban ridegek, hivataloskodók ezek a szavak, semmi empátia nincs bennük. És akkor valaki kitalálta, hogy legyen „az emberek”. Ezt azonban sokan úgy hallották, hogy „a zemberek”, és röhögtek rajta. Hamar lecserélték, jelzővel látták el, így jött létre a „magyar emberek”, például legutóbb: „A kormány számára a magyar emberek egészségének védelme az első.”

Van azonban egy bökkenő. Élnek velünk nem magyar származású állampolgártársak is: törökök, indiaiak, szlovákok, arabok stb., akik ilyenkor sértve érzik magukat: magyar állampolgárként az ő egészségük védelme nem fontos? – kérdezik. Egy kubai magyar állampolgár ismerősöm ezt nemrég kifejezetten zokon vette.

Szóval nem szerencsés ez a fordulat. Én a „honfitársainkat” javasolnám helyette.”

Az ilyennel mit csinálsz? Az a legfárasztóbb a liberálisokat győzködésben, hogy olyan dolgokat kell bizonygatnod, amik zsigerileg egyértelműek, épp ezért, nem tudod, hogy fogjál hozzá. Honnan kerítsd.

„Ha rossz az étel, az kellemetlen.”. Ez egyértelmű. Mindenki tudja, és soha senki nem fogott a magyarázgatásába, hogy ez miért van így. Erre jön a haladó, és elkezdi: Mi az, hogy rossz? Mi az, hogy étel? Mi az, hogy kellemetlen? Ki dönti el?

Vágó baromságára is az ember először hápog, majd végiggondolja, hogy belekezdjen-e:

Ha netán magyar állampolgár is, akkor is ő jött ide, szép is lenne, ha hozzá igazítanánk – akár mi, akár a miniszterelnök – az etimológiai gyakorlatot. És aztán belekezdjen-e annak a bizonygatásába, hogy normális világban a saját gyereked, saját édesanyád, saját családod fontosabb, mint a hat utcával odébb élők gyereke, családja, unokahúga, és nénikéje. Ellenben a hat utcával odébb lakó nagybácsikája előrébb van, mint a prágai, meg az oslói. De viszont a prágai előrébb van, mint a calcuttai. És a calcuttai előrébb van, mint a marsi. Ezt mindenki érzi, teljesen természetes, épp ezért fárasztó elmagyarázni.

„Én a „honfitársainkat” javasolnám helyette.” mismásol a DK-s Vágó István, s tudjuk jól, hogy ha a kormány ezt alkalmazná, akkor meg az emberiséggel jönne, és arról posztolna humánus homlokráncolások közepette, hogy a kormány a szomáliai, és uruguayi emberek egészségi állapota iránt nem érez aggodalmat, mert a debreceni kórháznak küld orvosi ellátást, nem pedig a nicaraguai kórházaknak.

Szóval érdemes-e belekezdeni és vitatkozni az ilyennel? Vagy elég, ha annyit mondunk, hogy az ég adja, hogy ezek hatalomra ne kerüljenek.

Nos, akkor ez megtörtént.