Ül az ember a tévé előtt és nézi a tűzijátékot. Együtt a család, adomák hangzanak el – köztük egyik távoli rokonunkról, akit '53-ban azért akartak meghurcolni, mert amikor a munkahelyi párttitkár kiakasztotta a bekeretezett, gyászkeretes Sztálin-képet, megkérdezte ezt az épp arra haladó rokont, hogy elvtárs, ez így jó lesz, majd az azt válaszolta vállvonogatva, hogy annak már mindegy. S végül úgy úszta meg, hogy arra hivatkozott, hogy ő úgy értette, hogy annak szegénynek már mindegy.

Igen, ez még az a korszak volt, amikor Tito láncos kutyája meg a békeharc volt a kötelező lemez, nem úgy, mint most, amikor a gyűlöletbeszéd meg az idegen szép. Az emberek akkor – stikában – röhögtek persze ezen.

Sosem értem, tényleg azt hiszik egyesek, hogy ma az emberek a gyűlöletbeszéden meg a homofóbián nem röhögnek? És az utókor majd nem röhög?

Na, szóval nézi a család a tűzijátékot, és a Lozinszkij mozgalom mellett az államalapítás is terítékre kerül. Sőt, igazság szerint leginkább az. Hát mégiscsak tűzijáték van, vagy mi a szösz? (Emlékeim szerint évek óta talán ez volt a legszebb.)

– Valahogy le kéne szokni erről az 1000 évezésről! (Ez Endre bátyám véleménye.) Lassan kezdjük elveszteni így az előnyünket – mondja Endre bátyám, miközben teletöltjük a poharát. – Végül is a millennium idejében hirdettük meg ezt az ezeréves ország jelmondatot, ami akkor sem volt igaz, mert elég egyértelmű, hogy a honfoglalás egy XIX. századi találmány – legszebb az egészben, hogy a legújabb és legkorszerűbb régészeti eljárások igazolják vissza sorra a középkori krónikáink igazát, és az avar-magyar kontinuitás lassan vitathatatlan lesz –, de ha a millenniumtól számítjuk az ezer évet, akkor már az ezeregyszáz évnél is bőven túl járunk.

Igazat adunk Endre bátyámnak, hogyne adnánk, pedig különös ember. Ezüstfejű bottal jár és régi képes levelezőlapokat gyűjt. Most is kizárólag csapvizet volt hajlandó inni. (A kóla szivárványos, a sört ki tudja, hogy melyik vörös csillagos gyártja, a csapvízzel nem lehet baj, főleg, ha fröccsként fogyasztjuk.)

Nekem meg eszembe jutott Ujhelyi Pista megjegyzése a honfoglalásról. Talán még emlékszünk rá.

„Mi is migránsként kerültünk ide, csak ezt honfoglalásnak hívjuk”. Majd hozzátette: „az MSZP képviselői mind a tízmillió magyar állampolgár érdekeit hivatottak képviselni az Európai Parlamentben.”

Értjük.

Most ne feszegessük ennek a tételnek a történelmi igazságát, és annak, aki ezt mondta, az emberi minőségét se. (Ezt megtették azóta már helyettem mások.)

Csak egyet jegyeznék meg. Ha mi migránsként kerültünk ide, akkor felszámoltuk a korábban itt lévőket, tehát, aki most migránsként érkezik Európába, vagy próbál érkezni hozzánk, az fel akar számolni minket. Nem bonyolult.

Endre bátyám erre nem mondott semmit. Mert hát mit is lehet mondani arra, ami a napnál világosabb?

Töltött a poharába és szájához emelte azt.

Isten áldja Magyarországot!