Miley Cyrus megmutatta Vegasban, hogy mi is manapság egy „Party in the USA”, amellyel ünnepelni lehet a Függetlenség Napját, amelynél talán nincs is fontosabb dátum minden amerikai számára. 1776-ban ezen a napon született meg a Nagy-Britanniától elszakadt Egyesült Államok. A szélben hangosan lobogó zászlók, a himnuszt könnyes szemmel éneklő patrióták, tűzijáték nézés és sütögetés baráti társaságban, eddig ezt jelentette nekünk 4th of July. Eddig...

Igaz most, amikor egy transznemű sportolónő(?), csak azért akarja megnyerni az olimpiát, hogy utána a dobogón állva elégethesse az amerikai zászlót, talán át kellett gondolni a szabadság és a függetlenség ünneplését is. Miley Cyrus, a múlt cukisága Hannah Montana néven, sikeresen meggyalázta ezt a napot. Rémronda tetkóival és Billy Idol frizurával „rockoskodott” a színpadon, amivel még nem is lenne baj, de showját megkoronázta Kylie Sonique-el, egy szőke, szilikonmellű fiúlánnyal, mert mit is érne a függetlenség egy drag queen nélkül. A húszezer – jórészt civil, rosszul felszerelt – amerikai lázadó, akik legyőzték a negyvenötezer fős, ágyúkkal és hadihajókkal rendelkező brit „vörösszoknyásokat” nyilván elolvadnának a gyönyörtől, hogy egy, a zászlót szoknyaként viselő, szanaszét varrt csajszi egy transznemű valamit simogat.

A progresszív, felvilágosult, nyugati tudattal megáldott, a világra nyílt arcok persze ünneplik ezt a lázadó performanszt. Én az egyszerű, farmeros, bakancsos suttyó viszont rohadtul nem. Az amerikai szabadságot nem csillámpónikon lovagló melegaktivisták és ladyboy-ok vívták ki, hanem olyan hazafiak, akik az életüket adták egy eszméért, mások jövőjéért és egy Amerikáért, amely szabad, ahol bármi lehetsz, ha van szorgalmad és tehetséged, amely befogad függetlenül a bőröd színétől, vallásodtól és büszke amerikaiként teszed szívedre a kezed, ha megszólal a himnusz. Amerikaiak ezrei haltak meg a szabadságért és az egyenlőségért a függetlenségi háborúban, a polgárháborúban, az első és a második világháborúk harcmezején, na most sikerült pont az ő emléküket meggyalázni. A szomorú az, hogy nincs nyílt felháborodás. Miley Cyrus insta, face és twitter oldalain persze jött a shitstorm, hogy undorító, beteg, az ünnep meggyalázása, de ennyi. Egyetlen politikus sem szólalt fel az ügyben, nehogy ráhúzzák, hogy homofób vagy gender ellenes, netán valami annál is rosszabb.

Emlékezzünk, hogy mekkora „felháborésön” volt, amikor 2003-ban Britney Spears és Madonna megcsókolták egymást egy MTV gálán. Hetekig attól volt hangos a sajtó. Eltelt 18 év és most attól akadnak ki a libsik, ha nem vagy hajlandó sajátneművel, vagy legalább is egy transzival randizni. Szép új világ... Csak az a bajom az egésszel, hogy a farok csóválja a kutyát. Egy degenerált kisebbség sikeresen ráerőlteti az akaratát és deformált világképét a többségre. Nekem valahogy Lenin köszön vissza. Ő bolseviknak hívta magukat, ami oroszul annyit tesz, hogy többség, holott a harcuk kezdetén igencsak kisebbségben voltak a cárt támogatókkal szemben. A név azonban pszichológiai hadviselés volt és be is dőltek neki. Ugyan ezt látom most a szivárványos csapatnál is, úgy tesznek, mintha a világ népességének a 90%-át tennék ki. Harsányak, erőszakosak és kommunisták (Edgar J. Hoover most fentről mosolyog rám).

Nekünk magyaroknak lesz egy újabb békemenet. Meg fogjuk mutatni, hogy a normális, konzervatív emberek vannak többségben, akik az egész bolondériát elutasítják. Ám ahogy a helyzetet látom, már az egész bolygóra ráférne egy békemenet...