Mostanában sokszor eszembe jut az utódkérdés. Végül is benne vagyok a korban. Csak azért van egy-két dolog, ami megijeszt.

Ülök a villamoson, és nézem a felszálló gyerekeket. Annyira hangosak, elevenek! Túlságosan betöltik a teret. Lüktetnek. Kitüremkedik az egójuk.

Nagyon remélem, hogy az én gyerekem nem lesz problémás. Az nem kéne.

Legyen egészséges, tanuljon jól, ne legyenek barátai, szeressen olvasni és legózni.

Ezt vállalom. Ezzel így ki is egyeznék.

Jaj, nem, a legó az drága, és amúgy is külföldi ketyere. Inkább fakockákkal építgessen valami egyszerű dolgot. Az olcsóbb. Vagy tudok még jobbat! Fogjon egy gallyat, esetleg egy kisebb botot, s a homokozóban, vagy egy félreeső helyen a parkban, szépen rajzolgasson vele a földre. Az ilyesmi serkenti a képzelőerőt, felszínre hozza a gyermekben megbúvó alkotó fantáziát, és roppantmód csendes elfoglaltság.

Ráadásul a bot meg a gally az ingyen van.

A vágyam tehát a következő: egy gyerek, mely ha lerakom a sarokban, ott marad. Csendben!

Jut eszembe: Ne akarjon hangosan zenét hallgatni! Azt semmiképp! Ne borogasson, ne rohangáljon, de azért depressziós se legyen.

Eszembe jutott valami. Mi lenne, ha meg sem mondanánk neki, hogy van hangos zene? A zeneirodalmat elég ismerni a romantikáig. Az operett után letagadjuk, hogy van más is. Az ilyen beat meg techno marhaságokat például simán.

Az nincs! Nem is volt.

Ezért ne legyenek barátai, nehogy lebukjon az ember.

Vagy jó, egye fene, legyenek barátai, de ha vannak, akkor meg aludjon ő náluk, ne azok jöjjenek ide!

Nem, mégse jó. Az operett is problémás! Az már túl mozgalmas. Abban van tánc meg ilyenek. Gondoljunk bele, ha lány lesz, akkor akar majd táncolni, meg beöltözni!

Erről szó sem lehet!

Kamarazene! Négy fickó ül és csembalózik. Az mehet!

Meg ott van például a furulya! Most kérdezem én, miért ne szerethetné egy fiatal a furulyát? Én gyerekkoromban két hétig furulyáztam. Úgyhogy azt se kell neki venni! Van egy csomó kottám is, meg az internetről is le lehet szedni potyán. Tanár se kell, mert ugye itt vagyok én! De ha belegondolunk, ott van az a kis bigyó, az a háromszög, amire ha az ember ráüt, akkor csengő hangot hallat. Triangulum. Valami ilyesmi a neve. Azt mondják, az is hangszer, legalábbis legutóbb a vaterán, amikor láttam, a hangszer kategóriában volt. Ha a gyereknek nagyon élni, bulizni van kedve, odamegy, és két-három naponta ráüt. Még mindig elviselhetőbb, mint a jazz, meg ez az új marhaság, a techno.

Na, most, töprengésem tárgya a következő:

El lehet vajon titkolni a gyerek elől, hogy van rockzene, magnó, televízió, rádió, számítógép, internet és barátok?

Jaj, szörnyű előérzetem van. Tizennégy évesen fel fog lázadni a szülei ellen!