Mutogathatnánk ordító példaként mindjárt a Jobbik gyászos szereplésére is, és hogy lám, még a Dobrev-féle retyerutyát is jobban megbecsüli a nép, ha marad az, ami, mint egy tradicionalista nagyképűsködésből européer haladáspártiságra váltó gerinctelen társulatot – bár voltaképp a László András-féle nacionalistaellenes nemzetekfelettiség és a kozmopolita multikulti csak (ál)ruhájában különbözik egymástól, lényegében és emberekre gyakorolt hatásában egy és ugyanaz –, de most én mégsem erre gondolok.

A lényeg a fejben történik. Ugyebár ezt szokták mondani.

És az önfeladás is fejben történik. És az agyat eltüntető hatás is.

„Több Európát!”

Ezt a jelmondatot láttam hirdetni jó pár fórumon, tucatnyi brüsszelita közösségben, illetve magánszemély közösségi oldalán.

„Több Európát!”

Ezt írták ki, ezt sikoltották, aláhúzták, felkiáltójelekkel és színes emojikkal látták el, kikopizták, megosztották, lájkolták, és várták, hogy majd ettől Európa több lesz.

Várták a „több Európát”, és el sem gondolkodtak azon, hogy voltaképp most az agyi önfelszámolás területén újabb fokot lépnek előre.

Az alagsorból szépen kezdenek lebandukolni a pincébe.

Mert nézzük, mit is értenek ők, a baloldal, a haladás szerelmesei a „több Európa” alatt.

A „több Európa” alatt természetesen nem azt értik, hogy több gótikus templomot, több első világháborús hadisírt, több jón, dór és korinthoszi oszlopot, több Beethovent, Bachot és Liszt Ferencet. Nem azt értik, hogy ministránsok sorfala a körmenetben és impresszionista festészet. Nem Sobieski János lovas szobrát értik, sem Corvin Mátyás visegrádi palotáját. Nem a reneszánsz festészetet, a középkori krónikákat, Nagy Lajos király aranyforintját Szent Lászlóval, a lovagkirállyal.

Nem a firenzei liliomot, az árpádsávot kettős kereszttel, sem cseh garasokat ágaskodó oroszlánnal. Nem Stanislaw Lem szatíráit, nem Cervantes lovagregényét, nem Chesterton konzervatív katolikus abszurdját, esetleg Moliere drámáit értik alatta. Nem a római amfiteátrumokat, Svejk hamis kutyapedigréjét és Chlodvig kelyhét.

Nem a rózsák harcát vagy a harmincéves háborút. Nem a Deep Purple Fireball című albumát, nem Claudio Monteverdi operáját. Nem Arsene Lupint, Sherlock Holmest, D’Artagnant, Háry Jánost. Nem I. (Bajnok) Béla magyar királyt, nem Justinianust, aki majdnem feltámasztotta Rómát, nem Bismarckot, nem Jagelló Ulászlót vagy a spanyol armadát. Nem Anonymust, Kézai Simont, nem Albericus francia krónikaírót.

Nem, nem!

Ők nem a budai kisvendéglőket, Kabos Gyulát, a skót szoknyát, esetleg Krúdy cirádás, pazar körmondatait értik alatta.

Á, dehogy!

Ők azt értik a „több Európa” alatt, hogy még több négert, még több arabot, még több müezzint, még több gyerekházasságot, még több többnejűséget, még több melegfesztivált, még több Koránt – mondjuk a kettő üti egymást, és a még több Korán nagyon gyorsan nulla melegfesztivált jelentene a gyakorlatban, de ezt se feszegessük, ehhez ész kéne, ami a liberálisnál hiánycikk.

A „még több Európa” azt jelenti számukra, hogy a prágai utcákon afgánok vizelnek, a Grand Palace szökőkútjában pakisztáni terrorista mossa a lábát, Londonban muszlim polgármester van, Párizsban meg lángol a Notre-Dame.

A „több Európa” nekik azt jelenti, hogy a krakkói óváros négyszáz éves épületének falára graffitizzük fel ronda színekkel, hogy fuck the system, és tüntessük el a kereszteket a német iskolák faláról.

A „több Európát” az ő fejükben azt jelenti, hogy szüntessünk meg mindent, amit Európa jelent, és nyomjuk tele a földrészt mindennel, aminek soha a büdös életben semmi köze nem volt Európához.

A „még több Európát” náluk azt jelenti, hogy számoljuk fel Európát mint kulturális és történelmi fogalmat, és csupaszítsuk le pusztán egy üres földrajzi fogalommá.

A „még több Európa” a haladók szerint azt jelenti tehát, hogy semmi Európa. Azt jelenti, hogy Európa vége.