A háború az emberiség történetének legsötétebb „vívmánya”. Részt venni benne hősiességre vall, de azt sem lehet megvetni, aki elmenekül előle. A bevándorlók 2015-ös magyarországi megjelenése idején sokszor lehetett hallani a bűvös szolidaritás szót. Szolidárisnak kell lennünk a migránsokkal, hiszen ők a háború elől menekülnek. Be kell őket fogadnunk, velünk is ezt tették 1956-ban. A szolidaritás az utóbbi időszakban a szerb belpolitika egyik legtöbbet emlegetett fogalma. Aleksandar Vucic, az ország első embere ezzel akarja elfedni nem létező migrációs politikáját.

– nagyjából így hangzik az elnöki migrációs logika.

Na, most! Tolmácsolnám a délvidéki magyar emberek „szolidaritásra” vonatkozó üzenetét. A Vajdaságban mindenki emlékszik a véres, szörnyűséges kilencvenes évekre, ahogy az is a köztudatban van, hogy az egykori Jugoszlávia menekültjeit befogadták a környező országokban. Olyan emberrel viszont nem találkoztunk a Délvidéken, de egész Szerbiában sem, aki arról mesélt volna, hogy papírok nélkül, illegálisan lépett be egy másik országba. Sőt! Arra sem nagyon emlékeznek, hogy az oltalmat nyújtó államokban balhéztak volna, esetleg szétdobálták a segélynek szánt élelmet. Nagy valószínűséggel azért nincs senkiben ilyen emlék, mert ilyen nem történt. A magyarok, szerbek, horvátok, bosnyákok örültek, hogy valaki segíthet nekik.

Visszatérve kicsit Magyarországra és a magyar párhuzamra, 1956-tal is ugyanez a helyzet. A kommunista rezsim ellen felkelők hálásak voltak azoknak az országoknak, amelyek befogadták, hiszen ezzel az életüket mentették meg. A balhézás helyett első dolguk a nyelv megtanulása volt, a beilleszkedés.

A szolidaritás pedig akkor már nagyon kevés a délvidéki magyar emberek meggyőzésére, amikor a házaikat törik fel, fosztják ki és lakják le a bevándorlók. A Vajdaságban ugyanis ez történik. A migránsok nem lakott ingatlanokat foglalnak el, a bútorokat összevágják, a padlóval együtt elégetik. Házakat, utcákat amortizálnak le, ezzel hatalmas költséget okozva az amúgy sem túlságosan stabil gazdasági lábakon álló térségnek. A hármas határ közelében akadnak olyan települések, ahova az egyébként Nyugat-Európában dolgozó emberek már haza sem akarnak térni a kialakult helyzet miatt.

A migránsok nemcsak falvakban foglalnak el házakat, hanem a településektől távolabb eső gazdasági épületeket is belakják. Horgos mellett látogattunk meg egy ilyen telepet az Informátor forgatása közben, amikor egy eddig soha sem tapasztalt esemény történt velünk. Nehéz megbecsülni, hogy pontosan mennyi bevándorló tartózkodhatott az épületeknél, hiszen a többség bent aludt, eleinte. Beszélgetni szerettünk volna a migránsokkal, honnan érkeztek, hova tartanak, mik a céljaik. A korábbi tapasztalatok mindig azok voltak, hogy szeretnek szerepelni, elmondani mennyire mostoha körülmények elől menekülnek. A településtől távol eső épületek lakói azonban kifejezetten erőszakosak voltak. Először kiabálással küldtek el minket, majd botokkal eredtek utánunk. Többen voltak, így jobbnak láttuk beülni az autóba és elhajtani. Ennyit a liberálisok békés és elfogadó bevándorlóiról. Az üldözéses jelenet, és a vajdasági migrációs helyzetről szóló teljes riport itt megtekinthető.

Szóval értem én, hogy szolidárisnak kell lenni, ahogyan egyébként mindenki az is, de ez mégiscsak úgy működik igazán, ha az együttérzés kölcsönös.