Mi ez a szemet szúróan simlis kettős mérce? – teheti föl joggal a kérdést az olvasó. Mi szükség van arra, hogy az ellenzék ott bujkáljon a hallgatók háta mögött, s hangsúlyozottan csak akkor nyújtson nekik bármilyen segítséget, ha kérik? Illetve ha részt is vesznek a tiltakozásban, akkor azt kifejezetten magánemberként teszik, nem pártpolitikusként.

A rutinos olvasó már nyilván megszokta, hogy amit a baloldal mond, annak éppen az ellenkezője az igaz. Így van ez most is.

Itt van például Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, aki „Szabad ország, szabad egyetem!” címmel saját Facebook-oldalán posztolta ki büszkén részvételét a szeptemberi élőláncban, amikor a hallgatók az ő kezén is keresztül juttatták el követelésüket a Kossuth térre. De ott volt a láncban Karácsony Gergely főpolgármester is, aki szintén nem mulasztotta el bemutatni e téren mutatott aktivitását országnak és világnak, ugyancsak a közösségi oldalán. Gyurcsány Ferenc természetesen ezúttal is túlzásokba esett, amikor arról írt: „Nem én állok a színművészetis diákok mozgalma mögött. Egy egész világ áll mögöttük. Annak persze tagja vagyok.” De természetesen a jobbikos Jakab Péter sem mulasztott el hangot adni szolidaritásának közösségi oldalán. Sőt, a párt országgyűlési képviselői és tagjai Ady Endre Intés az őrzőkhöz című versének elszavalásával vállaltak közösséget a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóival, oktatóival. S nem maradt ki a szimpatizánsok közül az együttérző fotót posztoló momentumos Fekete-Győr András sem.

Látnivaló, hogy miközben az összes párt hivatalosan a tüntetéstől való távolságtartását hangoztatta, addig a pártvezetők személyes megnyilvánulásai azt jelezték, s jelzik a mai napig, hogy ők nagyon is benne vannak a közepében. Sőt, el nem szalasztanák ezt a szerintük ragyogó alkalmat arra, hogy erősítsék szembenállásukat a kormánnyal. Nem véletlen, hogy a hallgatók is a minisztérium elé szerveztek tüntetést, a kormány tagjával akarnak tárgyalni, a „távolságtartó” politikai vezetők pedig ki is mondják, hogy Orbán Viktornak kellene visszavonulót fújni. Holott ők is nagyon jól tudják, az egyetemet fenntartó alapítvány már a törvény alapján – jogszerűen – elvált a kormányzattól, így innentől kezdve csak a kuratóriummal lehet a konfliktust rendezni, méghozzá tárgyalásos úton.

Persze az ördög a részletekben van. Esetünkben például az általuk fennhangon hangoztatott szolidaritás olyan erkölcsi követelmény, amely elsődlegesen az érdekek és a célok közösségén alapszik.

Elnézést kérek az ellenzéktől, hogy velük kapcsolatban az „erkölcs” szót emlegetem, de rákényszerítenek azzal, hogy ők a szolidaritásukról beszélnek az SZFE-vel kapcsolatban. Ha ugyanis ők szolidárisak velük, ami szívük joga, akkor a hallgatók és a tanárok érdekeivel és céljaival is azonosulnak. Ha szolidárisak velük, akkor viszont tulajdonképpen egy polgári engedetlenségi törekvéssel vállalnak közösséget, ami nem más, mint egy hatályos jogszabályi rendelkezés tudatos megszegése. Tudatos szembemenetel a fennálló magyar jogrenddel, konkrétan azzal a jogszabállyal, amely az SZFE státuszát módosította, az államit alapítványi fenntartásúvá alakította át. Teljesen törvényesen. Az ellenzék nemhogy nem tiltakozott, de a DK és a Jobbik részéről módosító indítványokat is benyújtottak a törvénytervezethez. Az eltelt négy hónapban pedig senki sem fordult az Alkotmánybírósághoz, pedig a parlament negyedét kitevő ellenzéki pártoknak lett volna módjuk rá. Nyilván azért nem tették, mert nagyon jól tudják, hogy az SZFE fenntartói jogának megváltoztatása nagyon is törvényes volt, ahogy a többi hat egyetem esetében is, amelyek semmiféle ellenvetést nem fogalmaztak meg az átalakítással kapcsolatban. Nem véletlenül beszélt mellé az MSZP-s Hiller István minapi nyilatkozatában, amikor feltették neki a kérdést, hogy törvényes-e, vagy sem az egyetem átalakítása. Nagyon jól tudja, hogy törvényes, de ezt a nyilvánosság előtt nem erősítette meg. Ez esetben ugyanis a tiltakozó hallgatókról azonnal áttevődhet a felelősség a politikusokra, hogy miért nem tettek eddig semmit a törvénytelenség megszüntetése érdekében. Párttársa, Kunhalmi Ágnes is csak finomkodott a témával kapcsolatban, amikor arról beszélt, hogy az ellenzéki pártoknak meg kell vitatni, az Alkotmánybírósághoz fordulnak-e ez ügyben, vagy sem. Több mint két hónappal a tüntetés megkezdése, négy hónappal a törvény megalkotása után.

Tehetetlenségükre az a pótcselekvés a válasz, hogy ott sunnyognak majd ma délután is a tömegben. Ami többszörösen is gusztustalan. Részint azért, mert a félrevezetett hallgatók nem tudnak különbséget tenni a között, hogy Gyurcsány Ferenc vagy Karácsony Gergely politikusként vagy magánemberként vesz részt a tüntetésen. A hallgatók joggal hiszik azt, hogy éppen a jelen lévő politikusoktól várhatják, hogy elérjék a kormánynál a status quo visszaállítását, vagyis hogy az egyetemen minden maradjon a régiben. Ahogy az az átkos óta mindeddig fennállt. Az ellenzék tagjai nem mernek kiállni a kormánnyal szemben, hogy kvázi polgári engedetlenségi mozgalmat kreálva élére álljanak a tüntetésnek. Tudják ugyanis, hogy polgári engedetlenség a magyar jogrendszerben nem létezik. Így az országgyűlési képviselők arra tehettek csak esküt, hogy a fennálló rendelkezéseket betartják és betartatják, illetve hogy Magyarországhoz és annak alaptörvényéhez hűek lesznek, s nem arra, hogy föllázadnak ellene.

Ezért tolják maguk előtt az egyetemistákat, ezért hitegetik őket ingatlannal – pl. Merlin Színház –, illetve helyeznek kilátásba egyéb forrásokat, ha másként nem lehet pontot tenni a konfliktus végére.

De tévednek, ha azt hiszik, hogy a kormány erőszakkal vet véget ennek a purparlénak, noha kapóra jönne nekik egy világbotrány kirobbantásához, a kormány erőszakos elzavaráshoz. Ebből azonban nem esznek.

Ahogy az országban megtörtént a rendszerváltoztatás 1990, illetve inkább 2010 után, egy egyetemen is megtörténhet. Ráadásul úgy, hogy minden eddigi oktatási módot, személyt, módszert meg lehet tartani.

Csak le kell ülni a tárgyalóasztalhoz. S valóban tárgyalni kellene ott, nem pedig lélektani hadviselést folytatni.