Sokat írt róla a 888.hu, sokat írtunk mi is, az elmúlt hetek kétségtelenül legviccesebb politikai pillanataival a köztévé székházát megszálló ellenzéki képviselők ajándékozták meg az egész országot. Pontosabban az egész ország túlzás – nyilvánvalóan nem volt nagy ajándék azoknak, akik a köztévében dolgoznak, és szelfizgető, lépcsőn és háton mászkáló, fetrengő, ordítozó, fenyegetőző képviselőket kellett munkahelyükön kerülgetniük.

A vicces mókázás azonban nem ért véget, az LMP két egykori képviselője folytatta a műsort.

Igen, a műsort. Ezt nem én mondom, hanem Hadházy Ákos, aki Szél Bernadettnek mondta még hétfő délelőtt, útban a köztévé elfoglalása felé. Ez a te műsorod, mondta. Mint aki szégyelli, amit csinál – egyébként teljes joggal és szokatlan éleslátással. Szél Bernadett azonnal észrevette, hogy ez csúnya elhatárolódásszerűség volt a részéről, és feddőleg úgy folytatta, hogy ez a te műsorod is. Aztán Hadházy még néhány percig szégyellte magát. Egy kamerahoz beszelve azt is megígérte, hogy nem lesz lépcsőmászás. Vagyis, Hadházy mintha megértette volna, hogy nevetséges volt legutóbbi produkciója. Õ már ennyi. A Pókember. Esetleg a Bogárember, bár ilyen film tudtommal még nincs. Sőt, amikor a köztévé nem az A, hanem a B kapun akarta beengedi ezt a két, lassan már szánalomra méltóan szerencsétlenkedő politikust, akkor Szél Bernadett parancsa ellenére Hadházy nem akarta rögtön hívni a rendőrséget. (Később aztán jobb belátásra tért, és este már hívta a rendőröket.)

De a szégyenérzet nagyjából tíz percig tartott. Majd azt a Hadházyt láttuk, akit évek óta ismerünk.

A szégyentelen akció folytatódott, folytatódik. Semmi mást nem akarnak, csak botrányt. Botrányt, majd valami külföldi cikket, aztán támogatást - pénzt. Ennyit. Napokig, hetekig hallgattuk, hogy így akarnak a köztévé vezérigazgatójával beszélni meg úgy akarnak. A vezérigazgató végül szóba állt velük, persze ez sem volt elég. (És milyen szánalmasan viselkedtek: amikor szemtől szemben álltak a köztévé vezetőjével, inkább csak dadogtak, amikor az sarkon fordult, a hátának már bátran kiabáltak.) Utána jöttek az újabb követelések, a legutóbbi, hogy nem volt elég az öt pont, most már tizenegyet akarnak, most éppen nem beolvasni, hanem  megkérdezni. A tizenegy pontjuk persze olyan, mint egy igazi, hamisítatlan Index-cikk, olyan súlyos, a magyar embereket mind a mai napig foglalkoztató, mélyen felkavaró problémákkal, hogy nyolc évvel ezelőtt mit és hogyan közvetített szerintük a köztelevízió. Aztán kaptak választ, de nem tetszett nekik. Azaz, igazi demokrataként nemcsak azt akarják kihisztizni, hogy értelmetlen kérdéseikre választ kapjanak, hanem lényegében azt is ők akarják megmondani, hogy mi legyen a válaszokban. Nekik nemcsak kérdéseik vannak, hanem válaszaik is. Ami biztos: nem tetszettek a válaszok, így maradnak.

Könnyen mondhatnánk, hogy Hadházy és Szél nagy szolgálatot tesz a Fidesznek. Hiszen megmutatják: ilyen az ellenzék. Így vezetnék az országot is. Többször eszembe jut, hogy mennyire nem volt véletlen az LMP tavaszi kampányszlogenje. Most mi jövünk. Ezt írták a plakátokra. Most mi jövünk. Ez az üzenet. Ennyi. Lassan már mindenki volt hatalmon, csak mi nem. Most mi jövünk. És ennyire nem látták magukat kívülről? Nem érezték, hogy ez megdöbbentően leleplező követelőzés? Mindegy, kiírták, megbuktak. És most folytatják, ráadásul Szél Bernadett, aki talán egy fokkal kevésbé tűnt alkalmatlan politikusnak, mint Hadházy, most már pontosan ugyanolyan. Felcserélhetők. Vagyis, könnyű mondani, hogy a Fidesznek tesz szívességet Szél-Hadházy minden bohóckodásával.

És mégsem könnyű.

Ez a két ember ugyanis országgyűlési képviselő. Gátlástalanul zaklatják a rendőrséget, ha nem akkor és nem ott tudnak bemenni az MTVA-ba, amikor és ahol ők követelik. Az Echo TV Keménymag című műsorában nagyon szellemesen – és teljes joggal – mutatták Hadházy segélyhívó-telefonálása után a mentők reklámfilmjét, amelyben azt kérik az emberektől, feleslegesen ne hívják őket. Ha nem tudják lehúzni a vécét, ne őket hívják.

És ha már vécé: ez a két ember, a két országgyűlési képviselő saját vécéjárási szokásaikról is szívesen beszélnek kamerák előtt. Ha Szél Bernadettet a köztévé épületében nem ott engedik mondjuk nagydolgozni, ahol szeretne, akkor arról is szívesen beszél. Minden gátlás nélkül. Minden szégyen nélkül. Ha nem érzi, hogy kínos, nevetséges, szégyenteljes nyilvánosan cirkuszolni, hogy a földszinti vécébe kell mennie, bár ő az emeletibe szeretne, ezek után miért is érdekelné, hogy semmi joga oda menni? Mondjuk, mert üzemi terület. Õ képviselő, ott az igazolványa, azt csinál, amit akar, gondolja és mondja is.  (Igen, üzemi terület, nem mehetnek bárhova, a stúdióba sem mehetnek be, A Dal című műsorban sem énekelhetnek, bármennyire is szép hangja van Szél Bernadettnek, miként azt hallottuk, amint jajveszékelt decemberben a köztévében Kunhalmi Ágnes ajtófutása után: jaj, Ági, megsérültél? Esti mesét sem mondhatnak, pedig milyen jól artikulál Hadházy Ákos. Sőt, a tavaszi magyar-horvát focimeccset sem ők közvetíthetik. Még akkor sem, ha Szél Bernadett a bejárati ajtó üvegét csapkodja a képviselői igazolványával, és akkor sem, ha Hadházy Ákos – biztos, ami biztos – éjjel-nappal a nyakában tartja az igazolványát.)

Mégsem könnyű mondani, hogy jó látni, hogy két ellenzéki országgyűlési képviselő tulajdonképpen azt mondja: neki mindent lehet. Ugráltatni a rendőröket, randalírozni egy közintézményben, bemászni egy üzemi területre, ott engedély nélkül emberekről felvételeket készíteni. Bármit. És mindezt – minden valódi cél nélkül.

Szél és Hadházy az LMP (mára már alig létező) párt listáján került be a parlamentbe. Vagyis, emberek szavaztak rájuk. Mit gondolhat Szél és Hadházy ezekről az emberekről? Választóikról, feltehetően már csak egykori választóikról? Sejtjük, hogy ez mennyire érdekli őket.

Ahogy azt is, hogy (egykori) szavazóik, ha felidézik magukban, miért támogatták Szél Bernadettet és Hadházy Ákost, erősen feltételezhető, hogy emlékezni fognak rá: a vécéhasználati jog nem jutott akkor eszükbe.

Valószínűleg igen kevesen döntöttek azért mellettük, mert sejtették, esetleg csak remélték: ez a két képviselő előbb-utóbb kiharcolja (persze, kizárólag csak saját magának)  azt az alkotmányos jogot, hogy egy ellenzéki képviselő a dolgát ott végezhesse el, ahol akarja.

Nem könnyű mondani, hogy jó ezt látni.