„Jaj, a fejem!” – mondja az illető, aki nem tartotta be a szabályt, miszerint „sörre bort, bármikor”, hanem felcserélte a sorrendet, s a mélyszegénység miatti keserűségét alkoholhegyek megsemmisítésébe fojtotta. (Én nem szoktam semmit megfogadni, de ha valaki mindenáron fogadkozni akar, hát ezt javallanám: "Fogadom, hogy az új évben nem ejtem ki a számon azt az undok kifejezést, hogy „elfogadás", nem alkalmazom azt az idegesítő formulát, hogy "Ne általánosítsunk!" (de!), valamint fogadom, hogy soha többet nem küldök a Facebookon körleveleket!")

Szegény nők! Én így sóhajtottam fel, amikor a petárdázás utáni reggeli csendben kávémat kavargattam. Elmondom, mi váltotta ki belőlem ezt a sóhajt.

Egy csoportban olvasom: Nőből férfivá akar válni egy barom, és le akarja vágatni a mellét. Mondta neki az orvos, hogy várnia kell, mert fontossági sorrendben hamarabb kerülnek sorra azok, akiknek a túlélés és gyógyulás miatt kell a mellüket eltávolítani. És az illető most a Twitteren hőzöng, hogy az orvosilag indokolt melleltávolítás miért van előrébb sorolva az ő melleltávolításánál. Merthogy az ő LMBTQIDKFA-s átváltozása is ugyanannyira fontos!

Hát lányok, a XXI. század elején, 2019 legelső napjának hajnalán, a reggeli csöndben töprengve azt kell, hogy mondjam, ez az emancipáció szerintem nektek nem volt nagy „biznisz”. Sőt, mára már szinte veszteséges. Magyarázgathatjuk ezt az egész egyenlősdit, de én úgy érzem, ez már bukta.

Hiába 100 év minden nagy harca, hiába a kivívott jog, hogy le lehet ugatni egy férfit, hiába a dicső pózolás a traktoron, szerintem a legtöbb nő már visszasírja a régit.

Én legalábbis biztos azt tenném.

Mert mi is a következménye a nagy egyenlősdinek? Valaha a férfi úgy jutott állandó nőhöz, ha elvette. Ha elvette, onnantól vigyáznia is kellett rá, felelősséget kellett vállalnia érte. De amíg odáig eljutott a hím, állati sok macerán kellett átesnie. Udvarolni kellett, hazakísérgetni a kapuig, majd onnan egyedül haza, szigorú mamák, nagynénik és gardírozó csúf öreglányok barikádjain lehetett eljutni az első ártatlan csókig. Most okés, hogy egy nő ma azt teheti, amit egy férfi, de nem veszik feleségül, nem udvarolnak, nem védik meg, nem vállalnak érte felelősséget.

Oldja meg maga – ha már egyenlő!

És ez a kivívott dicső egyenlőség is recseg-ropog. Rendben, hogy azt teheti, amit egy férfi – a „felszabadított” nő legtöbbször a férfiak hibáit veszi át, nem az erényeit –, de ma már egy nyomorult sportversenyen sem lehet büszke és felemelt fejű amazon, aki cokit mutat a férfiak világának. Odamegy egy szakállas ipse, kijelenti, hogy ő márpedig nő és kész. Annyi. Mert indulhat ő is nőként a versenyen.

Dicsőségnek és a nagy megmutatásnak fuccs.

Odamegy egy százkilós férfi, kiejti a száján, hogy LMBTQIDDQD, s ez a varázsszó mindent lenulláz. Ez a kód kukába vágja száz év nőjogi harcának hasznát. Ez a kód többet nyom a latba, mint a szegény sportolónő tizenöt éves gyakorlása, erőfeszítése és munkája.

Mondom, szerintem nem volt nagy üzlet. Rendben, a férfi neki már nem ura, szabad. De a haladó Nyugaton szinte az utcára sem mehet. Gyakorlatilag nincs biztonságban. Amíg „elnyomott” volt, ha egy pernahajder egyetlen tiszteletlen szót mondott neki a sétatéren, öt vadidegen férfi rohant a segítségére, s pofozta fel kérdés és bizonyíték nélkül azt az állítólagos zaklató férfit.

Ma nemhogy a fehér férfi nem segít – hogy segítene szerencsétlen, őt a földre rúgták, kiherélték, életképtelen valakitől miért várunk segítséget, főleg, ha száz éve mondjuk az arcába, hogy „nincs rád szükségem” –, de már a hatóság sem védi meg.

Mert ő csak egy nő. Egy fehér nő. És így az áldozati státusban régóta hátrébb foglal helyet, mint a nemváltó muszlim fekete drogkereskedő.

Addig szegény európai nőt felhasználta a „haladás”, míg a hagyományos családmodellt, a fehér Európát meg a fehér férfit kellett félresöpörni.

Arra jó volt, hogy szétessen a konzervatív, működőképes világ. Hogy összeomoljon minden, amit így neveztünk, európai kultúra. De ez már megtörtént. Most már nem érdekes. A nő érdekei már nem fontosak.

A mór megtette, a mór mehet.

Hát, lányok, asszonyok, szerintem nem érte meg.

„Kölnben prostituáltakat kaptak az arab és afrikai menedékkérők, hogy semmiképp ne legyen balhé és erőszak szilveszterkor” – írja a berliner-express.com.

„Köln városa 250 prostituáltat bérelt, a kölni székesegyház és a főpályaudvar előtt a szilveszteri partin részt vevő bevándorlók számára. Ez szerintük csökkentené az észak-afrikai és arabok által elkövetett szexuális támadások számát.”

Az a marha Hans, Jürgen meg Béla, a fehér európai férfi meg nem volt jó. Azt ugye „le kellett győzni”. Hát tessék, most legyőzték.

Szegény, szegény európai nők…

„Elkapták azt a négy migránst, akik indokolatlanul támadtak meg embereket Németországban.”

„Egy muszlim Allahot kiáltott, miközben megkéselt három embert az Egyesült Királyságban.”

De persze ne általánosítsunk! Mert az általánosítás bűn!