Büszkén vállalom fatalizmusom: ahogy a sors akarja, úgy kell lennie... egészen addig, amíg tetteinkkel bele nem nyúlunk saját sorsunk alakulásába. Mindez talán megmagyarázza, hogy erősen a „B oldalt” taposva miért nem eszem már meg a dajkameséket.

De más miatt is gyanakvó vagyok, amikor azt látom, hogy egy rendőrök által furikázott profi televíziós stáb éppen ott parkol le, ahol egy magyar EP-képviselőt eljárás alá vonnak a rendőrök Brüsszelben. Évekig voltam bűnügyi tudósító, sokszor mentem akcióra rendőrökkel, de valahogy a statisztika nem azt mutatta, hogy ilyenkor szalad bele élete sztorijába egy hétköznapi zsurnaliszta.

Persze mondhatjuk, hogy nem voltam szerencsés, vagy azt is, hogy Tiszaújváros, Salgótarján vagy a X. kerületi Hős utca nem éppen Brüsszel. Tényleg nem az. Ezek egyikében sincs – például – uniós intézmény, így szabályszegő EP-képviselőbe is nehezen botlik bele az ember. De nekem valahogy egy fia korrupt polgármester vagy még egy nyüves dílerkedő közös képviselő sem jutott...

Úgyhogy irigy vagyok a belga kollégákra. Egy random akciónál mindjárt beleszaladtak egy európai szintű botrányba. Vagy belevitték őket... Mert hát ezek azok a fránya véletlenek, amikben nem hiszek.

Persze a konteókban sem. De az valahogy egyáltalán nem tűnt eszelős laposföld-hívők teóriájának, amikor Szájer József kínos sztorijának kipattanása és az EP-képviselő lemondása után sokan titkosszolgálati akciót kezdtek emlegetni. Mert hát egy olyan városban, ahol az európai döntéshozók többsége éli mindennapi életét, egy hírszerző szolgálatnak nemcsak joga, de kötelessége is számon tartani őket, hogy tudjanak gondoskodni a biztonságunkról.

Arról talán már kevésbé tud a kedves olvasó, hogy Belgiumban a titkosszolgálatok nem a belügyi, hanem az igazságügyi tárca alá tartoznak, és a Sûreté szoros együttműködésben dolgozik az Európai Unió intézményeinek biztonságáért felelős rendőri egységekkel. Az uniós intézményeket érintő felderítéseikről készült jegyzőkönyvek így nemcsak Vincent Van Quickenborne belga igazságügyi miniszter, hanem a magyar politikát előszeretettel kritizáló Didier Reynders igazságügyi biztos asztalán is landolnak esetenként. Sőt: Reynders titkosszolgálati kapcsolatairól olyan pletykák is keringtek, hogy nagy szerepük volt a biztos korábbi vagyonszerzésében bizonyos kongói (1960-ig Belga Kongó) ipari beruházások során.

Ááááá, dehogy, marhaság, pletyka, rosszindulat, pfuj... Jut eszembe: hogy van Gyurcsány nagyvezír kedvenc oldalbordája, akinek családi kapcsolatrendszerében szintén akadnak – persze inkább kelet-európai, vagy mondjuk ki: bolgár – ügynökgyanús politikusok, nagyvállalkozók? (Innen is jobbulást kívánunk a naccságos asszonynak!)

De ronda vagyok már megint. Kavarom, mint Piszkos Fred a málnaszőrt.

Hát, mi köze lenne bárkinek is ahhoz, hogy egy tiltott melegbulit éppen az uniós büdzsé és a liberális „szent grál”, a jogállamisági elv összekapcsolásának erőszakos terve idején buktattak meg a szorgos brüsszeli zsaruk?! Azok az egyébként máskor igen elfoglalt bűnüldözők, akiknek – ezek szerint – a helyi migránsnegyedben, Molenbeekben aznap este pont nem volt semmi dolguk a korlátozásokat fegyelmezetten betartó, jól szocializált és asszimilált nulladik típusú munkavállalókkal.

Mint ahogy – nyilván – az is kizárólag a fatális véletlenek összefüggő láncának teljesen ártalmatlan következménye, hogy a melegbulira elsőként lecsapó rendőri egységek éppen egy tévéstábot szállítottak.

Persze, persze, egy ekkora városban ez mindennapos lehet. Lehet... Aki akarja, a szerint lehet.

De mert én egy ostoba, semmihez sem értő, de legalább Fekete-Győr András 2022-es halállistáján stabilan szereplő lakájpropagandista gazember vagyok, egészen megrökönyödtem, amikor egy olyan embernek is ez volt az első gondolata, aki az „orwelli állam” iránti rajongással egyáltalán nem vádolható, nálam sokkal okosabb, műveltebb és politikailag korrektebb (hiszen FeGyőrék éppen az ő egykori pártjából induló hangadókat, Szél Bernadettet és Sz..., jaj, bocsánat... Hadházy Ákost állították csatasorba a választások előtt).

Merthogy Schiffer András LMP-alapító az elsők között kommentálta a hírt: „Rendkívül életszerű, hogy a szabálysértés (!) miatt akciózó rendőröket éppen egy komplett tévéstáb kíséri.”

Hogy jövök én ahhoz, hogy megkérdőjelezzem? Ja úgy, hogy bár ez a gyáva FeGyőr gyerek, aki több mint egy hete nem reagál a neki felajánlott fogadásomra, azt állítja, hogy lakáj vagyok, azért én magamat még mindig újságírónak tartom. Ez az állatfaj arról ismert, hogy természetes élőhelyén időnként kérdez, megkérdőjelez, gyanakszik...

Kérdés, mi most az új Index természetes élőhelye? A magyar főváros, ahol az új társfőszerkesztő (a társpártelnök mintájára?!) Dull Szabolcs oly szívesen egyeztet sajtóstratégiai kérdésekben Dobrev Klárával? Vagy rossz irányból nézem, és valójában szereztek egy brüsszeli karanténtudósítót az említett hölgy férjurának személyében?

Jaj, dehogy, már megint előjött belőlem az elemi aljasság... De ha nem, akkor hogy van az, hogy szinte egy időben jelentették meg a sztorit gyengébb képességű, de helyben működő belga lapokkal?

Ja, majdnem elfelejtettem: ők profik és függetlenek. Én, idióta lakáj mégis hogy érhetnék fel szakértelmük csúcsára?!

Persze az azért eszembe jut, hogy amíg Simicska-pénzzel kitömve voltak függetlenek, addig valahogy mindig azt a taktikát követték, hogy a Jobbikon kívüli ellenzékiek disznóságait csak azután írták meg, hogy a delikvens már kitalált magának valami gyenge magyarázatot. Vona embereiét akkor sem. Hogy miért?! Biztos a szabadságolások miatt nem tudtak olyan gyorsak lenni, mint amikor korábban például vak komondorral találták szembe magukat.

Fáj nekem nagyon, hogy nem tudom olyan egyértelműen lefektetett „igazságok” alapján szemlélni a világot, mint ők. Ha nem okádnék attól, hogy baloldali politikusokkal stikában egyeztetve, de kifelé az objektivitás álarcát mutogatva befolyásoljam az ingatag tömegeket, még be is kéredzkednék, hátha tanulhatok náluk valamit, és akkor végre újságírónak neveznének mások is.

Ráadásul akkor azt a kellemes gyermekkori emléket is felidézhetném, amikor még lövésem sem volt a pártpolitika nemzetközi mocskáról, és még bármikor képes voltam elhinni, hogy egy kizsigerelt farkasból sértetlenül pattanhat elő Piroska és a nagyanyja. Mert nagyjából ugyanennyi esélye van annak is, hogy egy EP-képviselőt egy véletlenül lebuktatott melegbuliról menekülve elkapnak a rendőrök, a neve azonnal nyilvánosságra kerül, miközben arról azóta is csak homályos félinformációk állnak rendelkezésre, hogy ki volt a társaságban csendben meghúzódó két másik diplomata, akiket szintén eljárás alá vontak. Lehet, hogy ők nem mondtak le? Lehet, hogy ők csak ledobták a fedőszemélyiségüket, és újra szolgálatba álltak eredeti munkahelyükön, a Sûreté de l’Etat-ban?

Minden lehet véletlen is, mese is... Én azonban túlléptem Grimméken, és ha függetlenobjektívék coelhói falvédőigazságokkal díszített világába még nem is jutottam el, Rejtő Jenő derűs cinizmusáig már igen. Úgyhogy inkább szakállamat piszkálva tovább kavarom a málnaszőrt, mintsem hogy firkászként titkosszolgálati lejárató kampányban vegyek részt aktívan.