Somaya Arianfar nem azért nevezetes, mert feltalálta az örökmozgót. Nem azért, nevezetes, mert újfajta hegesztési eljárást dolgozott ki, amivel a világűrben vagy a tenger fenekén is lehet fémszerkezeteket összeilleszteni. Somaya szimfóniákat sem írt, meg drámákat se, a festészet területén sem alkotott nevezetességeket, sőt, még egy árva pop dalocska sem fűződik a nevéhez.

Somaya Arianfar onnan nevezetes, hogy a legpofátlanabb migráns betolakodó címért simán indulhatna.

Sajnos nincsenek ilyen versenyszámok a haladó világban. Lovaglás nélküli öttusa már lesz 2024 után. Transznemű női súlyemelés már létezik. A legpofátlanabb migráns nevezetű versenyszám sajnos még nem.

Na, de miért is lenne dobogós Somaya – valamiért nekem erről a névről Rejtő Jenő ugrik be, elsősorban a csodálatos Nalaya miatt, aki szerencsére a történetben hatalmas pofont kapott pimaszságáért –, ez a fura nevű illető, ezen a fájdalom, még nem létező versenyszámban.

Somaya Arianfar egy burkás (vagy hidzsábos, ezeket sosem tudom megtanulni, de nem is akarom, lévén ők sem tanulják meg, hogy európai városban hogy kell viselkedni, szóval, ez a nem tudás, ez nekem jár), nőszemély, aki Finnországban él, ott kapott menedékjogot, és gondolom ellátást, és a Press TV készített vele interjút.

A beszélgetés megtekinthető ITT.

A csodálatos Somaya panaszkodik. Nem jó itt neki. Járja a várost, az utcákat – ahová nem hívták -, utazik a buszon (ahol gondolom, nem lukaszt jegyet), betér egy boltba vagy étkezdébe (ahol gondolom az állam által kiutalt segélyt költi), és amikor körbenéz, elönti lelkét a végtelen szomorúság. Nem boldog.

„Itt nincs sokszínűség, finnek és finnek és finnek és finnek... mindenki, ha bármerre körbenézel, csak finneket látsz.”

Ezt mondja Nalaya – bocsánat, Somaya, a kettő nagy különbség, lévén Csodálatos Nalaya akkora nyaklevest kap a Vesztegzár a Grand Hotelben oldalain, hogy a fal adta a másikat, Somaya ellenben nem részesül ebben a nevelő célzatú eseményben, vele interjút készítenek, hagyják sopánkodni, és mindezt leadja a tévé.

Egy haladó – akár ott a finn tévétársaságnál, akár itt, egy facebook csoportban – minden bizonnyal nem értené mi a baj ezzel.

Bezzeg, ha a vega csoportjában valaki új tag belépne és panaszkodna, hogy sok itt a vega, azt értené, és ki lenne akadva. Ha az alternatív zenei csoportocskájában – mondjuk a Tilos az Á csoportban – valaki pattogna, hogy sok itt az az illető, aki a Tilos az Á-ba járt, és egyetlen ember nem veri a nyálát a Csillagfény diszkóra, akkor fel lenne háborodva. Húzzon innen a Wham meg Bananarama posztereivel! Húzzon innen a másságával! Akkor bezzeg értené az identitás és azonosság kérdéskörét. Ha az antifa csopiban a kitörés túrát népszerűsítené valaki, azonnal azt mondaná, hogy takarodás van kifelé, kint tágasabb, főleg ha az illető zavartan posztolgatna tigris tankokról képeket, és azt dörmögné hozzá, hogy hiányolja a sokszínűséget. Milyen már, hogy az antifa csoportban kizárólag antifák vannak. Ez leesne, ezt felfogná. De hogy miért pofátlan egy migránstól, hogy nyafog azért, mert Finnországban sok a finn, azt már nem.

(Erősen remélem, hogy eme kis írásom után nem szállnak rá Rejtő Jenőre, mert legyünk őszinték, nem a legpolkorrektebb módon írt bizonyos népségről, kezdve Nalayával, aki mielőtt uralkodó és díszműárus lett, egy pocsolyában üldögélt a sátra előtt és piszkálgatta a lábujját – ahelyett, hogy feltalálta volna az örökmozgót, hasonlatosan Soamaya Arianfarhoz, csak vele most interjút csinál a tévé.)

Bár az identitás kérdéskörrel mindig bajuk van és soha nem értik. A Telex új világra rácsodálkozásában (Az LMBTQ lett az új cigány, derül ki egy munkahelyi bántalmazást vizsgáló kutatásból, 2021. november 25.) így sápítozik. „2014-ben sem volt jó helyzetben az LMBTQ, de akkor még a romák felé valamivel elutasítóbbak voltak az emberek.” Nos, azért kedves haladók, mert toljátok arcátlanul a pofánkba. Ha nem lenne nyomulás, akkor a kutyát sem érdekelné. Ha nem lenne arcátlanság, akkor nem lenne ellenszenv. Ha nem lenne bicskanyitogató pimasz tónus, akkor ez az a Soamaya Arianfar sem kapná meg a képzeletbeli aranyérmet egy nem létező versenyen. Jó reggelt. Örülök, hogy segíthettem.