Emlékszem, már napokkal a Hősök terei koncert előtt nézegettem a programot, és arra gondoltam, hogy úgy sincs semmi dolgom, kinézek. Tök közel van, a fellépők egy része még érdekel is, és persze beugrott, hogy gyerekként ott voltam az anyukám mellett a Hősök terén. Igen, akkor, amikor Orbán Viktor elmondta azt a híres beszédet.

Még nem is olyan sokkal azelőtt az volt a természetes, évről évre ismétlődő rutin, hogy október 23. előtt az osztályfőnök kis beszédet tartott, melynek az volt a lényege, hogy másnap ne nagyon menjünk utcára, kerüljük a tömeget, kerüljük a balhét, mert előfordulhat, hogy lesz valami, és abba mi ne keveredjünk bele.

Aztán valahogy ráakadtam az alábbi videóra: „Ingyenes szabadságkoncert június 16-án a Hősök terén”. YouTube, persze. Mi más?

Nézegette az ember, és közben ösztönösen olvasgatta a kommenteket. És miközben olvasgatta, érezte, hogy a keze ökölbe szorul. Pár perc böngészés és tucatnyi hozzászólás tanulmányozása elegendő ahhoz, hogy az ember azt érezze, ezeket még egyszer nem. Ezeket soha többet. Ezt a lelkiséget, ezt a látás- és szemléletmódot, amit ma az ellenzék és tábora képvisel, nem szabad engedni, hogy még egyszer hatalom közelébe kerüljön. Soha többet nem szabad engedni, hogy a magyar nemzet sorsába beleszólhasson.

Elképesztő ez a rosszindulat. És persze lehet mondani, hogy ezek csak kommentek. Persze. De tökéletesen kifejezik a balliberális városi csőcselék látásmódját. És ennek a csőcseléknek az igényeit teljesítik a pártjaik is.

Amúgy én boldog voltam, hogy nézhettem ezt a videót. Csak fehér, magyar emberek vannak benne.

Értékekről van szó. Az értékek felvállalásáról.

Van ételünk, vannak ruháink. Mindenki Spanyolországban nyaral. Minden hétre jut fesztivál az ország területén. Mi a franc kell még?

És azt mondják, hogy nincs különbség a mostani állapotok és aközött, amikor a Beatricét 12 megyéből kitiltották, amikor sorban kellett állni banánért, amikor rendőrök vertek, ha október 23-án megszólaltál.

Szerintük nincs különbség.

Aki most megnézte a Csernobil című sorozat részeit, láthatta azt az univerzumot. Azt a konyhát, azokat a cipőket, szemüvegeket, tapétákat, lépcsőházakat. Az a paneltömb lehetne akár Újpalota is. Az volt itt is. A legutolsó részletig.

És szerintük nincs különbség az akkor és a most között.

Igazság szerint leginkább a következő kérdés motoszkál bennem. Az a mondat, hogy „Itt nem láttál grafitot a földön, mert nincs!”, vajon miben különbözik attól, hogy „no-go zónák márpedig nincsenek!”?

Szóval szerintük nincs különbség.

Mondjuk szerintük létezik harmadik nem, és létezik olyan, hogy valaki reggel még férfi volt, de estére meggondolta magát, már nőnek vallja magát. Meg létezik ilyen, hogy „gyűlöletbeszéd”, meg létezik olyan, hogy ha valamiről van rosszalló véleményem és kinyitom a szám, az valamilyen fóbia. Ha félek valamitől – esetleg nem is ok nélkül –, az fóbia. És azt szerintük büntetni kell.

De az, hogy egy nemzet megemlékezik egy múltbeli eseményről, ami a nemzeti emlékezet számára fontos, az egy gusztustalan, hányadék, szánalmas dolog, az diktatúra.

„Régen voltak oroszok, nem engedtek megjelenni újságcikkeket és nem lehetett csak úgy utazgatni mint most., de volt mindenkinek megélhetése, többé-kevésbé jól , vagy legalábbis jobban éltek az átlagemberek. Aztán jött viktorka meg a gengszterváltás, ugyanígy itt vannak az oroszok, ugyanígy egypártrendszer van azzal a különbséggel, hogy most viktorka a nagy rendszerváltó az úr, a régi iparunknak nyomába sem érhetünk, nincs cenzúra csak központilag írt, NÉVTELENÜL szerkesztett narancsszagú szar van sajtó helyett és még ezt ünnepeljük! Semmi nem változott a demokrácia és a szólásszabadság helyzetét illetően, de ha mégis, negatív irányba. Boldog rendszerváltást, товарищ виктор!”

Egy ilyen idiótával mit lehet kezdeni?

Ezeknek semmi nem elég.

Egy dicsérő hozzászólás nincs, és mégse vették el a kommentelés lehetőségét! Több mint kétszer annyi a dislike, de nem veszik le az oldalról.

Az elvtársaik meg a közösségi médiában tiltanak és törölnek, ha a legkisebb mértékben ellenkező nézeten vagy, mint a tolerancia diktatúrája.

És ha töröl a YouTube, meg tilt az Insta és a Facebook, akkor az ilyen csőcselék tapsol és kárörvendően vihog. Itt meg diktatúráról ugat.

Van egy embertípus, aki szerint ha valamire negatívat mondunk, az bátorság, hősiesség, függetlenség.

„Höhö... hogy néz ki a Városháza? Tök szar”. Szerinte ez annyit jelent, hogy „valamit letettem az asztalra”.

„Én nem nézem meg azt a szar filmet!”. Ez szerinte nonkonformizmus. Mert ő nem állt be a sorba.

„Ki nem szarja le ezt a tetves országot?” Az ilyen úgy gondolja, hogy ez úgymond lázadás.

„Dicsérgessed csak azt a béna szobrot, amit a hatalom seggnyalásból állított oda arra tetves főtérre”. Ő úgy hiszi, hogy ez nem más, mint függetlenség.

Pedig mindez nem más, mint egy nyafogó, elkényeztetett hülyegyerek hisztije:

„Akkor se eszem meg ezt a szar tökfőzeléket, amit a hülye konyhás néni idegányolt. Utálom a tökfőzeléket! Vagy pizza, vagy semmi!”

Ha leégne a Parlament, az ilyen azt mondaná: „Höhö… Orbán remélem bennégett!”