Igen, az önhittség.

Még a pornókép-botrány előtt derült ki, a Pesti Srácok írta meg, hogy Gréczy Zsolt a maga sajátos módján udvarolni kezdett a Mi Hazánk Mozgalom parlamenti sajtósának vagy asszisztensének. Most arra nem akarok kitérni, hogy vajon zaklatás-e vagy sem, ha valaki ilyen intenzitással, agresszivitással közeledik egy nőhöz. Az ügy egyetlen részletecskéjével szeretnék csak foglalkozni: mégpedig azzal, hogy a teljesen más politikai beállítottságú munkatársnőnek saját politikai beszédeit küldözgette, mert úgy gondolta: olyan kiemelkedő szónok és bölcs politikus, hogy ez hatással lesz a fiatal nőre.

Még egyszer: Gréczy Zsolt saját magát kiváló szónoknak vélte. Olyan gondolatokat tartalmaznak beszédei, nem beszélve a férfias előadásmódról, amellyel eredményesen lehet – úgymond – csajozni. A nála közel 30 évvel fiatalabb lány megszerzésének biztos eszköze, ha újból átélhet egy forradalmi hangú, de a történelmi súlyából adódóan méltóságteljes Gréczy-beszédet.

Gréczy Zsoltnak semmilyen politikusi múltja nincsen, korábban főleg sajtós volt, alig több mint egy éve országgyűlési képviselő (és egészen szilveszterig az is marad), és ahogy visszaemlékszem, nem jellemzőek beszédeire a politikaelméleti vagy történelmi mélységek. Átlagos szókinccsel és nem túlságosan nagy erővel támadja a kormánypártokat (a támadással nincs semmi gond, ez a dolga), és az sem tűnt fel, hogy valamilyen speciális problémának az igazi szakértője lenne.

Kulturális kérdésekkel foglalkozott inkább, ahogy visszaemlékszem. Két megjegyzése maradt meg, mind a kettő színházi jellegű volt. Az egyik egy konkrét hazugság: arról beszélt egy ellenzéki kereskedelmi híradóban, hogy üres a Nemzeti Színház (ami, mint tudjuk, nem igaz, ráadásul könnyen ellenőrizhető hazugság, elég bárkinek bármikor megnézni egy előadást és láthatja, hogy tele van – nem beszélve arról, hogy több előadásra már hosszú hetekkel előtte nem lehet jegyet kapni). Jó, ilyeneket szokott mondani az ellenzék, de ami megmaradt, az az, ahogy kifejezte magát Gréczy Zsolt. A rémséges közhely. A nézők a lábukkal szavaznak. Ezt mondta. Sejthetjük, milyenek lehetnek a beszédei.

A másik egy rövid írása. Kerényi Imre halálának napján egy kisebb balliberális internetes oldal közölte Gréczy Zsolt sorait. Nagyjából hat órával azután, hogy kiderült, meghalt egy ember (és most azt tegyük félre, hogy egy nagy színházrendező halt meg, aki egész életét tisztességgel dolgozta végig) és Gréczy Zsolt azt írja, hogy ez az ember jellemtelen volt. Emlékszem, akkor írni kezdtem erről az Origóban, összeszedtem emlékeimet Kerényi Imréről, mármint elsősorban a nézői emlékemet, mert személyesen nem ismertem jól. És arról is írni kezdtem, hogy milyen ember lehet ez a Gréczy Zsolt. Végül úgy döntöttem, hogy nem jelentetem meg – minél kevesebb emberhez jusson el ez a gátlástalan embertelenség, Gréczy embertelensége.

Néhány parlamenti beszédét is hallottam, igen, de talán nem az én hibám, hogy semmit sem tudok azokból felidézni.

De hát nem is nekem kell tudni felidézni: Gréczy Zsolt saját magát kívülről egy sikeres szónoknak látja, aki eredeti gondolatokat fogalmaz meg eredeti előadásmóddal. Döbbenetes énkép.

De vajon egyedül van-e Gréczy ebben a tekintetben az ellenzéki oldalon? És most nem arra gondolok, hogy küld-e más is a péniszéről képeket szerteszét a világban. Feltehetően nem, ez már a dilettantizmus és az idiotizmus olyan keveréke, ami szinte szembemegy egy átlagosan felelős ember túlélési képességeivel.

Na de nem találunk jó néhány olyan ellenzéki politikust, aki a legabszurdabb, legnevetségesebb módon alázza meg saját magát, miközben azt gondolja, hogy éppen ő semmisíti meg ellenfelét? Nem ugyanígy képtelen magát kívülről látni mondjuk Cseh „Katka”? Vagy a lépcsőre felmászó, aztán a földön hentergő, lábával kalimpáló, esetlen mozdulataival egy nagyobb bogarat idéző Hadházy Ákos vagy bármelyik politikus, aki tavaly a köztévében bohóckodott? (Köztük természetesen Gréczy Zsolt is, ő is hasra vetette magát, amikor Bangóné rájött, hogy – szavait idézve – kurva erős kép lesz, ha azt tettetik, hogy a Pinochet-rezsim juntájával állnak szemben.)

Nem éppúgy nem látja magát kívülről a jobbikos Jakab Péter, mint Gréczy Zsolt? Az a mozdulat, az a trappolás, az a szerencsétlenkedő lépegetés, ahogy beleül két percre a miniszterelnök székébe. Ő bátor pimaszságnak hiszi azt, ami kívülről nézve valami egészen kínos szánalmasság. Vagy amikor be akar menni megzavarni a TV2 hírműsorát, de nem sikerül és zavartan elsomfordál. Vagy a Hír TV-s interjúja. Nem gondolta végig, hogy Szentesi Zöldi László egy tapasztalt televíziós újságíró, kellemetlenül okosabb, szellemesebb, gyorsabb gondolkodású nála és a végén úgyis őt alázzák meg, a szemtelenkedni próbáló politikust, és úgyis az lesz, hogy el kell oldalognia?

Vagy Tordai Bence? Nem ugyanolyan az énképe, mint Gréczynek? Még akkor is, ha nem hiszi magát Casanova és John Holmes keverékének, de még csak péniszmodellnek sem? Ahogy a köztársasági elnök és a házelnök mögött téblábolt március 15-én a zászlófelvonás előtt, amikor szemtelenkedni próbált velük, de az utolsó pillanatban megijedt, elkullogott, és mégis közszemlére bocsátotta a felvételt, mert nem fogta fel, hogy ő vált nevetségessé? Ez kisebb énképzavar, mint egy radikális jobboldali pártmunkásnak balliberális hablatyokat küldeni hódítás céljából?

Dehogyis. Ugyanaz.

Ne legyünk persze igazságtalanok – az önpornó-készítés az már nem énképzavar, az valami egészen más, de azt most ne részletezzük.

Néhány hónappal ezelőtt lebukott Le Havre polgármestere (egyike Macron igen kedvelt polgármestereinek), Luc Lemonnier a neve. Ő egy házaspárnak küldözgetett egészen beteges képeket. Igaz, ő legalább elismert mindent és tulajdonképpen az igazsággal magyarázta: szexmániás. Nem mondta, hogy gonosz manók kopírozták a fütyijét egy öltönyös képére, még azt sem, hogy Marine Le Pen elrabolta a telefonját és ő küldözgette szét a világban. Persze, nem tudta megúszni, le kellett mondania, de valahogy mégsem lett belőle közröhej.

Persze, azon is eltűnődhetnénk, hogyhogy nem gyulladt ki az a bizonyos piros lámpácska Gréczy Zsolt agyában: ebből a pornókép-sorozatból nagy baj lehet. Egy országgyűlési képviselő nem csinálhat ilyet. De nem. Nem gyulladt ki. Könnyű lenne azt mondani, hogy úgy elborította a mániája, hogy mindenről elfeledkezett. Azt hiszem, nem ilyen egyszerű a helyzet. Sokkal inkább a támadhatatlanság érzete, ami miatt eszébe sem jutottak a következmények. Azt gondolta, hogy megteheti. Nincs itt semmiféle piros lámpácska, ami kigyulladna. Nem kell ide piros lámpácska. Főnökei, választói úgyis megbocsátanak, ha esetleg. Meg úgysem lesz ha esetleg. Sikerkirály vagyok, szexisten vagyok, bölcs vagyok, sztárellenzéki vagyok, Cicero vagyok, és még mi minden vagyok.

Így látta saját magát kívülről.