Iszlamista és szélsőséges aktivista. Ezt egy francia parlamenti képviselő írta a Twitteren a hétvégén. Mégpedig egy első generációs bevándorlóról, egy muszlim fiatalemberről, akit a baloldal oly szívesen újságírónak hív.

Ez a parlamenti képviselő nem Marine Le Pen, azaz a nemzeti jobboldal frakciójában ül. Még csak nem is a két (vagy talán még több) részre szakadt jobbközép képviselője írta, mondjuk egy olyan jobbközép politikus, aki tartja magát a konzervatív értékekhez, vagyis a jobboldali politizálást úgy képzeli el, ahogy Nicolas Sarkozy.

Nem. Ezt bizony Macron képviselője írta, Jean-Baptiste Moreau a neve. Fiatal mezőgazdász, és néhány hónapja a párt szóvivője. Eddig nem tűnt fel, hogy kemény szavakkal illetett volna bármilyen radikális muszlim embert. Iszlamistának hívni egy iszlamistát, szélsőséges aktivistának nevezni egy magát újságírónak hívó személyt, ez a francia politikai életben kemény hangnak számít. A francia politikai nyelv ugyanis már-már kórosan a politikai korrektségnek akar megfelelni minden pillanatban. Emlékszem, a 2002-es elnökválasztási kampányban micsoda botrány lett abból, hogy a szocialista Lionel Jospin az ellenfelét, a jobboldali elnököt, Jacques Chiracot megengedhetetlen hangnemben támadta. Hogy a hangnem megengedhetetlen volt, azt nem én mondom, hanem a baloldali és jobboldali újságok akkori közmegegyezése volt. És mi volt az a szörnyűség, amit ellenfeléről mondott Jospin? Hogy megfáradt. Ennyi. Megfáradt. Mert ezzel a gerontorasszizmus bűnébe esett. (Ami azért tűnt már akkor is baromságnak, mert maga Jospin is 65 éves volt, Chirac meg csak öt évvel volt több, mint ő.) Az imént szóba hozott Sarkozy néhány jogosan kemény megnyilvánulásán kívül a bal- és jobbközepet elfoglaló politikusok óvatossága érdemben nem változott az elmúlt években.

És most mégis. Egy Macron-párti képviselő muszlimozik. Mi történt?

A válasz nagyon egyszerű. Váratlanul személyesen érintette őket saját politikájuk, pontosabban politikájuk erőtlensége. Hiszen Macron a saját bőrén tapasztalhatta – olyannyira, hogy ennél jobban már alig lehet –, hogy veszélyesen gyengekezű bevándorláspolitikája hova vezet. És ha a főnök bajba kerül, akkor hirtelen már a közvetlen beosztottjai is észreveszik a radikális muszlimról, hogy radikális muszlim.

Mint ismert: péntek este egy Taha Bouhafs nevű 22 éves, magát újságírónak nevező, valójában tanulatlan muszlim aktivista, a kommunista párt egykori képviselőjelöltje, egyébként meg félig-meddig bűnöző, a Twitteren tüntetőket hívott ahhoz a színházhoz, ahol éppen Macron elnök egy előadást nézett. Ugyanis a színházban három sorral Macron mögött ült az aktivista. Amikor a tüntetők Bouhafs hívására megérkeztek, be akartak törni a színházban – úgymond kérdőre vonni Macront –, de a rohamrendőrök ezt megakadályozták. Több százan voltak, láttam felvételeket, lehetett hallani, mit üvöltöznek, hívjuk őket bátran csőcseléknek. Néhány perccel később egyébként azt is írta az aktivista a Twitteren, hogy dobáljuk meg cipőkkel Macront, utalva arra az iraki újságíróra, aki 2008-ban megvetése jeléül, a vallási hagyományokhoz ragaszkodva, cipőjével megpróbálta eltalálni Bush elnököt. Egyébként nem sikerült neki. Neki sem.

Macront aztán ki kellett menteni (kétfajta verziót lehetett hallani, a francia hírtelevíziók péntek éjjel arról beszéltek, hogy kimenekítették a színházból Macront és feleségét, másnap a Le Figaro arról írt, hogy ugyan kihurcolták a testőrök a nézőtérről az elnököt, hivatalos kifejezéssel biztonságba helyezték őket, de utána visszamehettek és végignézték az előadást), a tüntetőket verbuváló szélsőséges muszlim fiatalembert letartóztatták, igaz, másnap este már kiengedték.

A botrány persze rengeteg kérdést vet fel. Hogy lehet ilyen véletlen, hogy egy muszlim radikális aktivista éppen egyszerre néz előadást Macronnal? Anélkül, hogy a kultúrrasszizmus hibájába esnék, de valahogy a nem kifinomult műveltségéről ismert Taha Bouhafs jelenléte egy intellektuális rétegszínházban kicsit meglepő. A Théatre des Bouffes du Nord egyébként a valaha élt egyik legnagyobb rendező, Peter Brook színháza, a 95 éves mester februárban például Shakespeare-mesterkurzust fog tartani. A mostani előadást nem láttam, de ahogy olvastam, komplikált művészszínházi előadás ez is, tulajdonképpen David Cronenberg Magyarországon is vetített, A légy című filmjén alapszik, a hatvanas években játszódik, és egy középkorú feltaláló és édesanyja furcsa viszonyáról (is) szól. Az agresszív (és igen, intellectorasszista leszek) primitív aktivista szerzett jegyet magának és beült megnézni egy ilyen előadást? Nem lehetséges, hogy tudott róla, hogy ott lesz Macron, lefilmezte az elnököt, mintegy azt hazudva, hogy véletlenül látta meg és így hívta oda az ismerőseit? Macron december ötödike, a nyugdíjreform elleni sztrájk kezdete óta nem jelent meg nyilvános helyen, ez volt az első alkalom. Esetleg az elnök népes kíséretéből szólt az aktivistának valaki? Vagy a színházból egy alkalmazott? Vagy vannak ilyen véletlenek?

Dehát nem is ez az érdekes, ez a francia elnöki biztonsági szolgálat problémája legyen. Érdekesebb, hogy ki is ez a Taha Bouhafs. Én magam a nevét akkor hallottam először, amikor a baloldali Le Monde megjelentetett egy videófelvételt, amin Macron testőrparancsnoka, Alexandre Benalla rendőrruhában, módszeresen ver két fiatalt egy kis párizsi téren, egy május elsejei tüntetésen. A felvételt ugyanis az akkor 20 éves Taha Bouhafs készítette. Később kiderült, hogy egy évvel korábban már a kommunisták képviselőjelöltje volt – Mélanchon elég furcsa alakokat megtett jelöltnek 2017-ben, ez köztudott volt –, persze alig kapott szavazatot. Az is kiderült, hogy Algériában született, első generációs bevándorló és senki nem tudja, honnét szerzett francia papírokat. Mindenesetre, Bouhafs rendszeresen tüntetett a migránsok letelepedési jogaiért és erőszakosan beszélt a párhuzamos társadalom szükségességéről. Miután a sárgamellényesek közé keveredett szélsőbaloldali anarchisták és muszlim radikálisok a nyílt utcán, fényes nappal össze akarták verni a konzervatív filozófust, Alain Finkielkrautot, az utána kialakult társadalmi vitához antiszemita ostobaságokkal szólt hozzá a Twitteren, a gázkamrákkal is viccelődött.

Tehát ez az ember hívott oda tüntetőket, hogy rohamozzák meg a színházat, ez az ember akarta cipővel megdobáltatni az elnököt (a muszlim világban a cipődobálás szélsőséges tiszteletlenséget jelent).

Igen, Macron most a saját bőrén tapasztalhatta, hogy egy előadást sem tud normálisan végignézni péntek este, mert a radikális muszlimok lincselésre hívják barátaikat ellene.

A muszlim aktivista azóta sem hagyja abba, egy Macront a baloldalról rendszeresen támadó tévéműsorban (Quotidien, egy kisebb kábelcsatornán látható) hazudozott arról, hogy rettegett Macron és a felesége, amikor a testőrök kivitték, valósággal jajveszékeltek és hogy az utcán is menekülniük kellett. Azt állítja, hogy mindezt felvette, csak sajnos elvették a rendőrök a telefonját... Ott volt egyébként a színházban Sarkozy egykori minisztere, a Macron-pártisággal nehezen vádolható Roselyne Bachelot, aki a luxemburgi rádiónak azt mondta, hogy mindebből egy szó sem igaz.

Jó lenne reménykedni, hogy Franciaország normális irányba fordul, hogy Macron – saját tapasztalatából legalább – megérti, hogy nem mehet ez így tovább. Bár hát nyilvánvalóan értette eddig is, csak hát a félelem a polgárháborútól, reménykedés a bevándorlók szavazataiban, ragaszkodás a mára alig valamit jelentő hatvannyolchoz, tehát mindez megakadályozta, hogy valóban tegyen valamit a migráció és a radikális iszlamizáció ellen.

Persze az a valószínűbb, hogy túlteszi magát a péntek estén, jönnek az újabb konfliktusok, és minden marad pontosan így. Legfeljebb majd kevesebbet jár színházba.