Dübörög a művészet iránti rajongás az ellenzéki térfélen. Imádják a kultúrát, és magas művészeteket. Nem, most nem a munkaversenyt dicsőítő énekeket hozsannázzák, sőt, nem is az LMBTQ nagyszerűségét hirdető, illetve az LMBTQ-emberek mérhetetlen szenvedéseit megörökítő zöngeményeket népszerűsítik, hanem egy ukrán költőnő versét.

Jó a vers? Igazából senkit nem érdekel, lehet maga a tökély vagy a legócskább kecskerímekre építő csasztuska, ilyen esetben ez éppoly érdektelen, mint a zenei fesztiválokon. Rosseb törődik azzal, jó-e a hangja az énekesnőnek, vagy tehetséges-e a gitáros – bár ez pár évtizede nem releváns, az ABBA ’74-ben a Waterloo-t még élőben tolta, ma ez elképzelhetetlen –, a fő, és elsődleges szempont az ideológia.

A versnél, amit most lelkendezve hirdetnek a független sajtóban két dolog lényeges. Az egyik, hogy a költő ukrán, a másik, hogy a verset Orbán Viktor háza elé firkálták krétával a betonra.

„Ljuba Jakimcsuk ukrán költőnő »Hogyan öltem« című versét rajzolták fel a költészet napja alkalmából az Orbán Viktor budai háza előtti járdára.”
(Telex, április 11.)

Bár, ahogy a cikket olvastam, rá kellett döbbennem, hogy tévedek. Nem csak az a lényeges, hogy ukrán, meg, hogy Orbán Viktor, még az is lényeges, hogy nő.

Amúgy megfigyelésem, hogy a nőket a haladárok rendre besorolják a devianciák közé, és mindig így mondják: „A homokosok, a drogosok, és a nők jogai.” „A migránsok, a transzok és a nők”. Ami szerintem végtelenül sértő a nők részére, ugyanis a nők a társadalom felét képviselik, és nem egy szűk deviancia képviselői. De persze én reakciós vagyok, tévedhetek.

A firkáló azt írta a Facebook-oldalán, hogy azért választotta ezt a verset, mert a költő „fiatal, nő és ukrán, és ha már krétázott versekkel provokálok, az hadd legyen tényleg erős”.

Oké – mondhatná a profi kommentelő.

Az Orbán-rezidencia elé, aszfaltra írt versek hagyománya 2017-ben kezdődött, amikor Nagy Petra Júlia A walesi bárdokkal üzent a miniszterelnöknek. Egy évvel később a Levegőt! került a járdára József Attilától.

De nézzük a művet! (részlet)

„átléphetetlen sírhalmok ezrei anyám és köztem
a levegőben lövedékek ezrei apám és köztem
nem hihetem, nem hazudhatom, hogy csak madarak szállnak fölöttem
kapanyél feszül a zárt ólom pinceajtónak húgom és köztem
ima feszül nagyanyám és köztem

annyira egyszerű telefonon tartani a kapcsolatot a családdal
fizetni a számlát nyugtatókkal és álmatlansággal
részegítő hallgatni, ahogy a másik vére a fejhallgatón dobol
az enyém pedig golyóvá sűrűsödik
durr!”

Ez egy elég szar vers. Belebicsaklott az agyam, ahogy olvastam. Olyan volt, mintha egy butus komment lett volna a gyakori kérdésekről. Tizenhét évesen nem követtem el ilyet az iskolai WC falára. De mindegy, tévedhetek, én nem vagyok liberális.

Hogy ehhez Orbán Viktornak mi köze, az rejtély, de legalábbis csak haladó aggyal dekódolható. De ha már József Attila...

Érdekes, Zelenszkij palotája elé miért nem írják fel József Attila: Nem, nem soha! című versét? Teljesen jogos lenne, ha odaírnák.

Zelenszkij semmit nem tett azért, hogy megakadályozza, hogy magyarok milliói kerüljenek idegen elnyomás alá. Semmit nem tett azért, hogy megakadályozza a román felrombolást, és az erőszakos asszimilációt. A háború utáni lakosságcserét. És még a jelenleg érvényben lévő szlovák Benes-dekrétumok ellen sem emelte fel a szavát. Nekünk meg kéne fagynunk a lakásunkban, és belesodródni egy háborúba, Zelenszkij meg annyit sem tesz, hogy elítélje Trianont?

Emberek haltak meg. Sorsok mentek tönkre. Milliók és milliók szenvedtek, és Zelenszkij lapít, és a kisujját sem mozdítja azért, hogy magyarok millióinak jobb legyen az élete, sőt, még követel, hogy abból a kis vagyonkából, ami megmaradt az ország feldarabolása után, abból is adjunk neki. Még abból is venne el.

De mi nem haragszunk ezért. Jelszavunk a szeretet és a béke. És drukkolunk neki, hogy mielőbb békében éljen az országa.

A Nagy nevű utcai rajzolónak meg üzenjük, hogy a magyar kultúrtörténelem tele van tehetségekkel. Ha már a költészet napja, keressen jobb verseket!